Két uralkodó, két világ. II. Fülöpöt hite vezette a vallási türelmetlenség és hatalmi terjeszkedés útján, míg I. Erzsébet politikai éleslátása és kiegyensúlyozott valláspolitikája révén formálta át Angliát nagyhatalommá. Egyikük vasmarokkal védte a múltat, másikuk új utat nyitott a jövőnek – összecsapásuk a hit, a hatalom és a kultúra színterén dőlt el.
Vallási harcok árnyékában
II. Fülöp spanyol király a katolicizmus védelmében keményen fellépett a protestantizmus terjedése ellen. Különösen Németalföldön éleződtek ki a feszültségek, ahol a társadalmi és vallási ellentétek következtében egyre inkább kicsúszott az irányítás a kezéből. A lázadások és a protestáns mozgalmak komoly kihívás elé állították az uralkodót – írta a Muy Interesante.
A mórok helyzete is égető kérdéssé vált. 1566-ban II. Fülöp rendeletben tiltotta meg az arab nyelv használatát a Spanyol Királyságban, majd 1568-ban további korlátozó intézkedéseket hozott az iszlám vallás követőivel szemben. A megszorítások felkeléshez vezettek, amelyet csak Don Juan császári parancsnok csapatai tudtak leverni. Ennek eredményeként több mint 80 000 mórt űztek ki az országból.
Angliában I. Erzsébet a vallási megosztottság ellenére igyekezett egyensúlyt teremteni. Apja, VIII. Henrik az anglikán egyház létrehozásával szakított Rómával, míg nővére, Mária, véres eszközökkel próbálta visszavezetni Angliát a katolicizmushoz. Erzsébet trónra lépésével a protestáns vallás újra hivatalossá vált, ugyanakkor a királynőnek szüksége volt a katolikus alattvalók támogatására is.
Ezért 1559-ben kihirdette a szupremáciai törvényt, amely visszaállította apja és bátyja, VI. Edward vallási reformjait. Bár a törvény a protestantizmust erősítette, kivételes türelmet tanúsított a katolikus hívekkel szemben.
Merényletek és flottaütközetek
V. Piusz pápa kiátkozta I. Erzsébetet, és felszólította a katolikusokat, hogy tagadják meg hűségüket a királynőtől. Ennek nyomán összeesküvések és merényletek sora irányult Erzsébet ellen.
A királynő válaszul szövetséget kötött a németalföldi felkelőkkel, és engedélyezte a spanyol hajók megtámadását. A helyzetet tovább feszítette, amikor 1587-ben kivégeztette katolikus unokatestvérét, Stuart Máriát, a skót királynőt, aki trónkövetelőként veszélyt jelentett Erzsébetre.
II. Fülöp válaszul 1588-ban elindította a „nagy armadát” Anglia ellen, a pápa áldásával és támogatásával. A hadjárat azonban kudarccal zárult: az angol flotta, Sir Francis Drake irányításával, mozgékonyabb hajókkal és hatékonyabb ágyúkkal győzelmet aratott. Az időjárás is az angolokat segítette. A vereséggel Spanyolország elvesztette tengeri fölényét, és Anglia emelkedett ki új tengeri hatalomként.
Gazdasági kihívások és lehetőségek
Mindkét uralkodó szembesült a gazdasági problémák súlyosbodásával. Az éhínségek, rossz termések és a túlzott függés az Újvilág kincseitől komoly gondokat okoztak.
II. Fülöp azonban komoly politikai sikert aratott, amikor 1581-ben létrehozta az Ibériai Uniót, és megszerezte a portugál trónt, amelyre anyja révén tartott igényt. Ezzel létrejött az első olyan világbirodalom, amelyen „sosem nyugodott le a nap”. Ugyanakkor a beáramló amerikai ezüst ellenére Kasztília gazdasága fokozatosan elszegényedett.
I. Erzsébet ezzel szemben protekcionista gazdaságpolitikával támogatta a hazai ipart – különösen a textilipart –, és megerősítette az angol kereskedelmi flottát. 1600-ban megalapította a Brit Kelet-indiai Társaságot, amely később hatalmas birodalom alapjait fektette le. Uralkodása végére azonban a kincstár kiürült, és az ebből fakadó gazdasági válságot már nem tudta hatékonyan kezelni.
Az aranykor két arca
Annak ellenére, hogy II. Fülöp és I. Erzsébet politikája és személyisége sok tekintetben különbözött, uralkodásukat mégis egyaránt „aranykornak” nevezik.
Fülöp idején a spanyol kultúra fénykorát élte. Népszerűek voltak a lovagregények, a misztikus irodalom és a spanyol színház is virágzott. Az uralkodó mecénásként támogatta a művészeteket, és létrehozta kora egyik legnagyobb könyvtárát az El Escorial kolostorban.
I. Erzsébet uralkodása alatt Anglia kulturális forradalmon ment keresztül. Az angol reneszánsz, különösen a színházművészet, ekkor érte el csúcspontját, Shakespeare és kortársai munkásságának köszönhetően. A királynő maga is elkötelezett támogatója volt a zenének és a művészeteknek.
Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »
