A BÁV mindig is nagy figyelmet fordított a műkincskereskedelem tisztaságának megóvására. S bár egy aukciósháznak nem feladata egy műkincs előéletének (szakkifejezéssel: provenienciájának) feltérképezése, az illegális műkereskedelem elleni küzdelembe a legrégebbi magyar zálogház is bekapcsolódott. Mi sem bizonyíja ezt jobban, mint az a 2008-as eset, amikor a BÁV két, a rendszerváltás idején eltűnt dombormű nyomára akadt.
Amióta vagyontárgyaknak tekintjük a művészek által előállított kivételes darabokat – tehát pénzre vagy más értékekre cserélhetők –, azóta velünk él a műkincslopás intézménye is. Bár gyakran előfordul, hogy egy-egy értékes műtárgyat pusztán az anyagi összetétele miatt tulajdonítanak el, például egy aranyszobrot, a legértékesebb műkincsrablások azokat az alkotásokat érintik, amelyekre a hozzáértő gyűjtők is leginkább vágynak – elvégre pont emiatt nagy az adott tárgyak értéke.
A műkincsek eltulajdonítását új szintre emelte a második világháború során a náci Németország. Több vezető politikusa és katonai parancsnoka, köztük leghíresebben a Luftwaffét vezető Hermann Göring is nagy „műkedvelő” hírében állt, ennek eredményeképpen Európa minden területén gyakorlatilag szabad rablást rendeztek az értékes, ráadásul felbecsülhetetlen kulturális értékkel bíró műalkotások körében. Az ekkoriban elrabolt művek közül soknak a felkutatása a mai napig folyamatban van, miközben a háború lassan nyolc évtizede véget ért – és annak ellenére, hogy a nyugati szövetségesek külön, szakemberekből toborzott „kultúrkommandóval” igyekeztek már akkor is felkutatni a jelentősebb műveket, amelyek náci kezekbe kerültek.
Ennek tükrében tisztán látható, hogy a korábban és azóta lezajlott háborúk, forradalmak, illetve egyszerű rablások keretében eltulajdonított műtárgyak felkutatása egy állandó, örökös feladattá vált, amelynek végrehajtásához szükség van egy állandó, folyamatosan bővíthető adatbázisra, amely nyomon követi e bűntény áldozatává vált kincseket.
Michelangelo 1504-ben készített Madonnáját a németek a belgiumi Bruges egyik templomából lopták el, és végül az ausztriai Altaussee sóbányájában bukkantak rá az amerikaiak 1945-ben
Pontosan e célra jött létre a Nemzetközi Alapítvány a Művészetkutatásért (International Foundation for Art Research, IFAR) nonprofit szervezet 1969-ben. A lelkes, tenni vágyó civilek által életre hívott alapítvány eltökélt szándéka, hogy a világ minden táján jogos tulajdonosaiktól elorozott művészeti kincsek adatait összegyűjtse, hogy esetleges felbukkanásuk esetén segíthesse a hatóságokat és/vagy a jogos tulajdonosokat az értékek visszaszerzésében, illetve figyelmeztesse a gyűjtői köröket arra, hogy orvul szerzett műkincsekkel állhatnak szemben.
Az adatbázis a kezdeti években meglehetősen kezdetleges módon működött: még 1989-ben is úgy nyilatkoztak a tagok, hogy az IFAR „egy nagynak hangzó név, amely valójában csak három okos, elhivatott, alulfizetett nőt takar, akik az ország vezető szakértői közé tartoznak az ellopott és hamisított művek terén”. A három hölgy – Constance Lowenthal, Margaret I. O’Brien és Virgilia H. Pancoast a New York-i Upper East Side-on, egy háromszobás irodában dolgoztak, ahol ekkor mintegy 30 000 keresett műalkotás dokumentációját őrizték aktákban. Ebben az időszakban évente tízszer történt manuális „fájlfrissítés”, azaz adták hozzá kézzel az addigra összegyűlt adatokat és dokumentumokat a megfelelő aktákhoz.
1991-ben aztán a technika fejlődése egy óriási ugrást tett lehetővé: az IFAR rendelkezésre bocsátotta e gondos munkával összeállított adattárát az Art Loss Register (Művészeti Veszteség Nyilvántartás) nevű digitális adatbázis létrehozásához.
Az Isabella Stewart Gardner Museum 1990-es, rendőrnek öltözött tolvajok általi kirablása a történelem egyik legnagyobb műkincslopása volt
Az IFAR-tól mára függetlenül működő cég azóta a sokszorosára bővítette a nyilvántartott műkincsek számát – ma már több mint 700 000 műtárgyat tart számon, és az évi 10 frissítéshez képest évente 400 000 ellenőrzést hajt végre műtárgyakon. Az ALR szorosan együttműködik a rendőrségi szervekkel a világ minden táján, és kiemelt figyelmet fordít a háborúk során, illetve az egykor gyarmati függésben lévő országokból jogtalanul elprédált kulturális értékek felkutatására és jogos tulajdonosukhoz való visszajuttatására. Weboldalán „lakossági bejelentésre” is lehetőség van.
Az ALR emellett preventív jelleggel is katalogizál múzeumokban és más gyűjteményekben őrzött műtárgyakat: ha ezeket valaha ellopják, a műgyűjtői világ azonnal értesítve lesz arról, hogy az adott kincs lopott, így eladása lényegesen nehezebbé válik a tolvajok számára.
Az ALR, bár az IFAR-ral ellentétben nem nonprofit társaság, alapítása óta folyamatosan veszteséges – alapítója és részvényei többségének birtokosa, Julian Radcliffe angol üzletember rendszeres tőkeinfúziókkal tartja életben, hogy tovább működhessen.
Az ALR egyik alapelvévé vált a nyílt beszéd a műkincslopásról és a lopott műtárgyak kereskedelméről, azon az elven, hogy az így kialakuló nyilvános diskurzus csökkenti a keresletet a kétségbevonható tulajdonjogú darabokra.
Az idén 250 éves BÁV történetének egyik fontos pontja volt az a 2008-as eset, amikor a magyar zálogház az ALR segítségét kérte. A BÁV aukciósházának birtokába jutott ugyanis két, Borsos Miklós által alkotott vörösréz dombormű, a Kristályt tartó nőalak és a Gömböt tartó nőalak, amelyek semmilyen műkincsnyilvántartó rendszerben sem szerepeltek. A BÁV felderítette a két műalkotás eredetét, amelyeknek a rendszerváltás idején veszett nyoma, és mivel az eltűnésükről nem érkezett bejelentés a rendőrséghez, bekerülhettek az aukciós katalógusba.
Borsos Miklós szobrász, a két dombormű alkotója (kép forrása: Fortepan / Urbán Tamás)
A műkereskedelem tisztaságának elvi és stratégiai kívánalmait szem előtt tartva a BÁV az ALR-t kérte fel együttmködésre. Ennek keretében Julian Radcliffe Budapesten tartott előadást 2008-ban az illegális műkincskereskedelem elleni küzdelem fontosságáról és módszereiről.
Ugyanabban az évben a BÁV Aukciósház a témában magyar nyelvű könyv megjelenését is támogatta: így jelent meg Jonathan Webb tollából a HVG Könyvek Eltűnt mesterművek sorozatában az Ellopták! című kötet Radcliffe előszavával. Tűzkő Péter, az aukciósház akkori kereskedelmi vezetője a kötettel kapcsolabtan így nyilatkozott: „Megtiszteltetés számunkra, hogy részt vehettünk a könyv magyarországi megjelentetésében, mert nemcsak külföldön, de Magyarországon is egyre fontosabbá válik a műkincsek védelme. A BÁV Aukciósház mindig is szívügyének tekintette a műkereskedelem tisztaságának megőrzését és ezért megragad minden lehetőséget arra, hogy felhívja a figyelmet a műkincsvédelem jelentőségére.”
Borsos Miklós két domborművét a BÁV árverésén végül a Kovács Gábor Művészeti Alapítvány (KOGART) vásárolta meg, s azóta is az alapítványi gyűjtemény féltett kincse. Mint ilyenek, hosszú időn át állandó kiállításon szerepeltek a tihanyi KOGART Házban.
Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »
