Ezúttal azonban nehéz az EU külpolitikai kudarcáról beszélni, mert valójában annyi történt, hogy az oroszok emlékeztették Brüsszelt: az EU-nak nincs egységes külpolitikája. Ahány ország, annyi különböző érdek, amelyek áthidalásával még a legelvetemültebb megrögzött föderalisták sem próbálkoznak.
Josep Borrell túlzott magabiztosságában annak ellenére utazott el Moszkvába Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel tárgyalni, hogy a legtöbben ellenezték a látogatást. Tudták ugyanis, hogy a Navalnij melletti szimpátiatüntetések kellős közepén egy ilyen alkalmat az orosz fél az erődemonstrációra, és saját igaza sulykolására fog használni. Így is történt. Josep Borrel meggondolatlan döntésével lehetőséget teremtett minderre, és ezzel fagypont alá küldte Moszkva és Brüsszel kapcsolatát. Más szavakkal: hosszú időre el lehet felejteni, hogy Moszkva egységes tömbként tekintsen az EU-ra, és ne az egyes fővárosokkal akarjon egyeztetni, hanem magával az EU-val.
A történtek után ráadásul Oroszország német, lengyel és svéd diplomatákat utasítottak ki, mert részt vettek a bebörtönzött ellenzéki vezér, Alekszej Navalnij melletti szimpátiatüntetéseken.
A háttérben mindenesezre azt is sejteni lehet, hogy az uniós vakcinabeszerzés miatt pellengérre állított Európai Bizottság abban reménykedett, hogy feledtetheti eddigi hibáit azzal, ha a Szputnyik V. vakcina európai forgalomba hozását saját sikereként könyvelteti el egy moszkvai látogatás keretében. Ehelyett mi történt? Az egységes vakcinabeszerzés során elkövetett súlyos hibát tetézték egy külpolitikai megszégyenüléssel, újabb pofont adva ezzel az Európai Egyesült Államok erőltetett ideológiájának.
Ami az orosz-európai kapcsolatokat illeti, azok ugyanolyan logika alapján folytatódnak, mint az USA esetében. A retorikai sallangokat elhagyva Washington szoros barátságot ápol az EU egyes tagállamaival, leginkább Romániával és Lengyelországgal, amelyek fontos amerikai támaszpontoknak is katonai infrastruktúráknak adnak otthont. De Brüsszel, mint az EU központja, nem partner, sőt, az amerikaiak kifejezetten neheztelnek az EU-ra, amiért Brüsszel nehézkes döntéshozási mechanizmusát arra használják a NATO-tagállamok, hogy kihúzzák magukat vállalt kötelezettségei alól.
Oroszországnak sem áll érdekében, hogy egy egységes Európával kelljen tárgyalnia például a gázszállításokról. Arról nem is beszélve, hogy néhány kivételtől eltekintve az EU-tagállamok NATO-tagok is egyben, tehát potenciális riválisok. Az egyes országok külön-külön azonban nem.
Moszkva kész megszakítani a viszonyt az EU-val
A legjobb és legfigyelemre méltóbb példa az Északi Áramlat 2 orosz-német projektje, amely nem csak megduplázza az Oroszországból Németországba áramló földgáz mennyiségét, de egyúttal megkerüli a közép-kelet-európai államokat is. A projekt 90 százalékban kész van, és az utolsó néhány százaléka és iszonyatos ellenszélt áll ki. De már eddig is túlélte az amerikai szankciókat, Alekszej Navalnij novicsok mérgezését, az orosz FSZB Németországban elkövetett legalább egy politikai merényletét, Krím annektálását és az európai érdekek sorozatos megsértését. Egyszerűen azért, mert a német érdek messze felülmúlta a közös európai külpolitikai érdek súlyát.
Sokan úgy vélik, hogy egységes európai politika csak akkor tud majd kialakulni, ha eltörlik az Európai Tanács konszenzusos döntési mechanizmusát külpolitikai kérdésekben, helyére pedig minősített többséget vezetnének be. Ez azonban inkább csak a minősített többséget erőltető bürokraták üres retorikai próbálkozása. Valójában sokkal rosszabb lenne a konszenzusos döntésnél.
Megfenyegette az EU-t az orosz külügyminiszter
Vétójog nélkül a tagállamok “minősített többsége” fittyet hányna a kisebbség érdekeire, mint ahogy Ciprusnak és a görögöknek is csak a vétójog segítségével sikerült elítélő nyilatkozatot kisajtolni Törökország ellen 2020-ban.
A minősített döntés bevezetése ráadásul megnyitna egy olyan lehetőséget, amely könnyen kivenné a tagállamok kezéből saját külpolitikájuk irányítását. Ezt pedig a nagy tagállamok arra használnák, hogy a kisebbek csak rajtuk keresztül tudják a külpolitika és így a külgazdaság érdekeiket érvényesíteni.
Marad tehát a jelenlegi állapot, miszerint olyan, hogy közös uniós külpolitika, nem létezik.- Az Európai Bizottság pedig gazdagabb lett egy tanulságos, ám még annál is fájdalmasabb (újabb) pofonnal.
Körkép.sk
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »
