Így úsznák meg a lengyelek a kvótát

Bár jogilag továbbra is érvényes Lengyelországnak a migránsoknak befogadására vállalt kötelezettsége, a párizsi terrortámadások nyomán nincs politikai lehetőség ennek teljesítésére – jelentette ki szombaton Konrad Szymanski, az Európai Unió ügyeiért felelős leendő lengyel miniszter.

Szymanski a nemzeti konzervatív Jog és Igazságosság (PiS) kabinetjének tagja lesz. Az új kormányt, amelynek összeállításával pénteken bízták meg Beata Szydlót, előzetesen már bemutatták, és várhatóan hétfőn hivatalba is lép. A kabinetben a külügyi tárcát Witold Waszczykowski látja el, míg Szymanski a külügyminisztériumról leválasztott uniós feladatkört veszi át.

Nincs lehetőség rá

Hírdetés

Szymanski a WSieci konzervatív hetilap honlapján, a wpolityce.pl hírportálon közölt nyilatkozatában rámutatott: a PiS bírálta az Európai Tanács döntését az európai országokba érkezett migránsok további elosztásáról. A párt által bírált döntések azonban továbbra is érvényesek – mondta Szymanski, hozzátéve ugyanakkor, hogy a párizsi terrortámadások fényében pártja „mégsem lát politikai lehetőséget ezek végrehajtására”.

A politikus hangsúlyozta: Lengyelországnak teljes ellenőrzés alatt kell tartania határait, valamint a menekültügyi és migrációs politikáját.

Befogadták volna

Lengyelország nevében a jobbközép liberális Polgári Platform (PO) távozó kormánya még nyáron mintegy 2 ezer migráns befogadását vállalta el. A PiS politikusai bírálták, hogy az uniós belügyminiszterek szeptemberi csúcstalálkozóján Lengyelország – a többi visegrádi országtól eltérően – az Európai Bizottság menekültelosztási terve mellett szavazott, ennek keretében további 4,5 ezer migráns átvállalására kötelezte el magát.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »