Az emberi kultúrtörténetben ősidők óta ismertek a különféle világvége próféciák. Ezektől a rendre visszatérő és többnyire kétes értékű jövendőlésektől eltérően viszont a tudomány több olyan, akár a kozmosz mélységeiből érkező vagy éppen itt a Földön szunnyadó veszélyforrást is ismer, amelyek valóban elhozhatnák az emberi civilizáció végét.
Az egyetlen nagy szerencse, hogy e potenciális katasztrófák eljövetelének matematikailag nagyon kicsi az esélye – írja az Origo.
Kisbolygó vagy üstökös képében érkezett a kozmikus Armageddon
Geológiai bizonyítékokkal alátámasztott tény, hogy a földtörténeti múltban már több olyan aszteroidabecsapódás történt, ami véres rendet vágott az egykori elővilágban, súlyos, globális kihalási eseményt okozva.
Ezek közül talán a dinoszauruszok, a repülő és tengeri hüllők, valamint más egyéb mezozoikumi állatcsoportok rendkívül gyors kihalását okozó K-T kihalási esemény a legismertebb. A Földet közel 180 millió évig uraló dinoszauruszok a kréta időszak legvégén, hozzávetőleg 65,5 millió éve mondhatni, hogy szinte egyik napról a másikra tűntek le az élet színpadáról.
A geológusokat és az őslénytankutatókat már régóta foglalkoztatta e rendkívül gyors kihalás kérdése, ám egészen 1980-ig nem sikerült erre megfelelő magyarázatot találni.
A hetvenes évek végén egy amerikai geológus, Walter Alvarez és munkatársai a Földközi-tenger tektonikai múltját kutatták Olaszországban. 1980-ban a Peruggia megyei kisváros, Gubbio környékén a földtörténeti középidő, a mezozoikum (249 és 65,5 millió év között) valamint a geológiai újidő, a kainozoikum ( 65,5 millió évtől napjainkig) határát vizsgálták. Alvarez és kollégái felfedezték, hogy a kréta és a paleocén határréteg közé egy vékony sötét színű agyagos csík ékelődik be.
Walter Alvarez mintát gyűjtött a különös, éppen hogy csak észrevehető határrétegből, amit laboratóriumi elemzés végett hazaküldött az Egyesült Államokba édeasapja, a Nobel-díjas fizikus, Louis Alverez számára. A laboratóriumi vizsgálat eredménye igazi szenzációt hozott, mert kiderült, hogy egy, a földkéregben természetes állpotban csak nagyon ritka fém, az irídium koncentrációja extrém magas a mintában. Az irídium viszont a vas meteoroidokban és az aszteroidákban nagyon gyakori, ezért Alvarez már kezdettől fogva arra gondolt,
hogy a Gubbio környékén feltárt kréta-paleocén határréteg egy aszteroidabecsapódás emlékét őrzi.
Amikor Dániában, majd Európán kívül is megvizsgálták a kréta-paleocén határt, mindenhol megtalálták ezt a különös irídium-anomáliás határréteget. Ebből pedig az következett, hogy a kréta vági aszteroidabecsapódás globális kihatású esemény volt.
Amíg a K-T határréteg felett bőséges volt a dinoszaurusz leletanyag, alatta viszont már egyetlen dinófosszíliát sem találtak. Mindeközben tovább gyűltek a kozmikus kataklizmára utaló egyéb bizonyítékok is. A K-T határrétegben nagy mennyiségű tektitet és szferulát azonosítottak.
Ezek a cseppformájú üvegszerű ásványok olyan kőzetolvadékok, amelyek egy nagyméretű kozmikus objektum becsapódásakor keletkeznek.
Az 1950-es években a mexikói állami olajvállalt, a PEVEX geológusai a Yucatán-félsziget térségében egy hatalmas földkéreg alatti anomáliára bukkantak.
Több kutatófúrást is végeztek, de mivel nem találtak olajat lezárták a kutatást, a felmérési jegyzőkönyveket pedig irattározták. Az 1980-as évek végén egy fiatal amerikai geológus – aki Alverezék becsapódási elméletére keresett bizonyítékokat – megtalálta a PEVEX irattárában porosodó jegyzőkönyveket, és ezek alapján Chicxulub városka közelében rábukkant a hatalmas, közel 200 kilométer átmérőjű, a Mexikói-öböl aljazatába eltemetődött becsapódási kráter maradványára.
Az ultrahangos mérésekkel feltérképezett kettős sáncú kráter a K-T határon keletkezett. Kinematikai modellezéssel sikerült azt is megállapítani, hogy a 12-15 kilométer átmérőjűre becsült égitest lapos szögben, délnyugati irányból érkezett, és mintegy 22 kilométer/másodperces sebességgel ütközött a Mexikói-öböl karbonátos aljzatába.
Felgyulladó légkör, ezer méter magas cunami, tízes erősségű földrengés, és nukleáris tél
A becsapódás nyomán felszabaduló energia legalább százmillió hirosimai atombomba felrobbanásával volt egyenértékű. A sekély tengeraljzatba csapódó aszteroida megolvasztotta a kérget, és irdatlan mennyiségű olvadt kőzetanyagot robantott a magaslégkörbe.
A légkörbe belépő égitest összenyomta és felforrósította a maga előtt tolt légoszlopot. A több mint ezer Celsius fokra felhevült levegő a becsapódási epicentrumtól több ezer kilométeres távolságig felgyújtotta a növényzetet, pusztító tűzvihart okozva.
A becsapódás nyomán több köbkilométernyi tengervíz vált gőzzé, a karbonátos kőzetek megolvadása miatt pedig iszonyatos mennyiségű szén, illetve kéndioxid valamint aeroszol került az atmoszférába. A becsapódás a tízes fokozatú Richter-skála szerinti legsúlyosabb, katasztrofális kihatású rengést okozott. Még az epicentrumtól több ezer kilométeres távolságban is úgy hullámzott a földkéreg, mint a háborgó tenger.
A gigacunami a mai Texas területén legalább 160-200 kilométerre kicsapott a szárazföldre, mindent elpusztítva, ami az útjába került. A cunami nyomai ma is jól láthatóak a texasi Brazos folyó medre fölé magasodó sziklafalban. A becsapódás nyomait még a nagyon távol fekvő Horvátország kréta-paleocén határán is sikerült kimutatni. A légkörbe jutott elképesztő mennyiségű por fél évre elsötétítette a Földet, és kialakult az úgynevezett nukleáris tél jelensége.
A hőmérséklet drasztikusan lecsökkent, a fotoszintézis átmenetileg megszűnt, a tápláléklánc pedig összeomlott. Néhány hónap leforgása alatt a földi élővilág legalább kétharmada kiveszett; a dinoszauruszok, a tengeri és repülő hüllők, valamint más mezozoikumi állatcsoportok, köztük a tengerekben tömegesen élő héjas lábasfejűek, az ammoniteszek mindörökre letűntek az élet színpadáról.
Szerencsére ritkák a világűr mélyén rejtőzködő potenciális halálosztók
E rendkívül súlyos globális kihatású múltbéli katasztrófa ismeretében joggal vetődik fel a kérdés: reális-e egy hasonló, az emberi civilizáció megsemmisülésével fenyegető újabb aszteroidabecsapódás lehetősége?
A válasz az, hogy elméletileg igen, még ha alacsony is ennek a matematikai valószínűsége.
A számítások szerint egy K-T aszteroidához hasonló méretű égitest Földdel való ütközése 100 millió évente következhet be. Viszont egy ennél jóval kisebb, egy-két kilométer átmérőjű aszteroida becsapódása is apokaliptikus következményekkel járna.
A csillagászok mindazokat a potenciális veszélyt jelentő kozmikus objektumokat, amelyek 1,3 CSE (csillagászati egység) távolságon belül metszik a Föld pályáját, földsúroló, vagy Föld-közeli objektumoknak (Near-Earth-Object, NEO) hívják. ( Egy CSE egyenlő a Föld-Nap közepes távolsággal, vagyis megközelítőleg 149,9 millió kilométerrel.)
Az ötven méternél kisebb átmérőjű égitesteket meteoroidoknak, az ennél nagyobbakat pedig aszteroidáknak nevezzük. A Föld pályáját metsző meteoroidok többsége olyan kis tömegű, hogy a légkörbe lépve a súrlódási hőtől elpárolognak, de akadnak köztük nagyobb tömegű vas-nikkel, vagy kőmeteoroidok, amelyek nem égnek el teljesen az atmoszférába, és maradványaik elérik a földfelszínt. A közelmúltban az oroszországi Cseljabinszkban keltett általános rémületet egy nagyobb, a város légterében felrobbant meteoroid .
A 2013. február 15-én felrobbant, 17 méter átmérőjűre, és 10 ezer tonna tömegűre becsült meteoroid detonációja komoly károkat okozott a szibériai településen.
Szakértők szerint a 140 méteres, vagy ennél nagyobb átmérőjű aszteroidák becsapódása pedig súlyos regionális katasztrófát eredményezhet.
A legalább egy kilométer átmérőjű vagy ennél nagyobb aszteroida-ütközésnek pedig nagyon súlyos globális kihatásai lennének már. Az amerikai űrkutatási szervezet, a NASA jelenleg közel 1000, egy kilométer, vagy ennél nagyobb átmérővel rendelkező Föld-közeli aszteroidát tart nyilván, bár valószínűleg ennél jóval magasabb a számuk.
Forrás:karpatinfo.net
Tovább a cikkre »
