Így néznek ki a 2021-es Forma-1-es autók

Így néznek ki a 2021-es Forma-1-es autók

Pénteken Bahreinben kezdődik az egyetlen hivatalos tesztelés a Forma-1-es világbajnoki sorozat március végi rajtja előtt. Ennek kapcsán megnéztük, milyen autókkal készültek az istállók 2021-re és mi hír a házuk táján.

Ha a zsinórban nyolcadik vb-elsőség is összejön a németeknek, azzal vélhetően egy sokáig megdönthetetlen rekordot állítanak fel a nagy szabályváltozások előtt. A W12-es technikai újításairól nem árultak el szinte semmit a bemutatón, Toto Wolff csak annyit ismert el, hogy a padlólemezen kell majd keresni a nóvumot. A pilótapáros (Lewis Hamilton és Valtteri Bottas) is a régi, a kisebb motorgondok is menetrendszerűen felbukkantak a tél folyamán – és mérget vehetünk rá, hogy a hó végi rajtra el is tűnnek majd…

Helmut Marko, az osztrák istálló tanácsadója kiadta a parancsot: a világbajnoki cím a cél. Hogyne tette volna, ugyanis Max Verstappen szerződésében idén már érvénybe lép egy záradék az esetleges távozásáról… Ezért aztán minden szinten igyekszik körülugrálni őt a csapat: a Racing Point-os Sergio Pérez személyében kapott egy rutinos társat, a Hondától egy magasabb teljesítményű erőforrást és egy tavalyról továbfejlesztett autót (lásd „B). Ráadásul a gyűlölt tesztelésből is mindössze másfél napot kell abszolválnia. Kíváncsian várjuk, mindez ellensúlyozza-e a Mercedes nyíltan ki nem mondott hívószavát.

A tavaly harmadik helyen záró istálló a modell bemutatásával már megelőzte a másik két riválist: még február közepén online közszemlére tette az MCL 35M jelölésű kocsit. A legnagyobb változás szabad szemmel nem látható: a csapatok közül egyedüliként a wokingiak váltottak motorszállítót, így Renault- helyett Mercedes-erőforrásokhoz kellett alkalmazkodniuk a kasztni kialakításákor. A német autógyár 2014 után tért vissza a csapathoz. Llando Norris és az új igazolás, Daniel Ricciardo idén is papajanarancs-kékben fog akarni odaférni a dobogóra.

A Force India vagy a Racing Point nevét hallva a laikusok nehezen azonosíthatták be, milyen sportágról is van szó. Aston Martinként már nem áll fenn ilyen veszély, akkor sem, ha a brit autógyár F1-es története mindössze öt futamot számlál eddig 1959-ből és 1960-ból. A jövő azonban sokkal fényesebbnek tűnik: a tavaly negyedik csapat még előbbre lépne Lance Strollal és Sebastian Vettellel, amiben sokat segíthet nekik, hogy felhasználhatták a 2020-as Mercedes egyes elemeit. Az AMR 21 az új festéssel (rózsaszín helyett sötétzöld) is jelzi: komolyan gondolja az előrelépést.

Ha azt mondjuk, Alpine, sokan csak a fejünket vakarnánk, ám ha azt, hogy Fernando Alonso és Renault, már tiszta a kép: a 39 évesen visszatérő világbajnok (Esteban Oconnal karöltve) a franciák átkeresztelt istállóját vezetné sikerre. A nevében a márka 2017-ben újraélesztett sportdivízióját népszerűsítő csapat új autóján a sárga helyett a kék szín dominál, kiegészülve a pirossal (és nagyon pici fehérrel). Az előre rögzített, rossz minőségű (!) bemutatón az új csapatfőnök, Davide Brivio elárulta, semmit nem változtattak a tavalyi motoron. Mindez együttesen nem sok jót sejtet…

Hírdetés

 

A csapatok közül utolsóként, csak tegnap lebbentette fel a fátylat új gépéről a Ferrari. Az SF 21-esnek megújult az aerodinamikai rendszere, főleg az orrkúpja. Mattia Binotto csapatfőnök szerint ezzel ledolgozták teljesítménybeli lemaradásuk nagyrészét, de bevallottan csak a felzárkózás a céljuk. Tekintve, hogy 1980 óta nem végeztek ilyen rosszul, a top 5-ön kívül, mint tavaly, ez sem lenne csekélység. A vörös két árnyalatában (és fehér helyett zöld reklámcsíkokban) pompázó kocsikat Charles Leclerc és a frissen érkező Carlos Sainz próbálja majd a dobogóra kormányozni.

 

Pierre Gasly tavalyi győzelme és a rekordot jelentő összpontszám magasra tette a lécet a Red Bull „divatmárkája” előtt. Ennek megugrására minden esélye meg is lesz a Formula–2-ből érkező Cunoda Jukival kiegészülő faenzaiaknak: idén már használhatják a nagytesó szélcsatornáját is, így jóval pontosabb adatokhoz juthatnak, ami kulcsfontosságú a fejlesztésekhez. A Honda ráadásul teljesen új motorral rukkolt elő, ami nagy előnyt jelenthet a sűrű középmezőnyben. Amelyből a sötétkékebbé vált festéssel is kitűnhet az Alpha Tauri.

Kimi Räikkönen és Antonio Giovinazzi a Varsói Nemzeti Színházba ruccant át az ünnepélyes bemutatóra. A lengyel olajvállalat főszponzorként emellett azt is elérte, hogy Robert Kubica lehessen a svájciak harmadik számú pilótája – valamint a C41-es oldaldobozát is bevörösíttették. Apropó elnevezés: a tavalyi C39 utáni „ugrás” oka, hogy a C40-essel a nagy szabályváltozásokra előkészített gépet jelölte volna az Alfa, így a járvány miatt az F1-es reformon kívül ez is csúszott egy évet. Addig is 2021-re az autó elejét alakították át némileg.

Az ötödik évét kezdő amerikai csapat (és az új pilótapárosa) körül zajlik az élet: Mick Schumachert „természetesenazzal vádolják, hogy csak apja neve miatt kapott helyet, Nyikolaj Mazepint pedig, hogy csak a papa cégének köszönheti az ülést. Mindenesetre a névadó szponzorként érkező, káliumtrágyázásban utazó vállalat orosz nemzeti színűre festette a VF 71-est, ha már egyszer az oroszokat sújtó CAS-döntés miatt Mazepin is csak „semlegesként versenyezhet. A kész kocsit csak a héten rajtoló teszteken indíthatja be a Haas, ez még idei Ferri motorral is csak utolsó helynek néz ki.

Egy újabb (szomorú) mérföldkőhöz ért a csapat: első olyan szezonjuknak vágnak neki a britek, amikor a Williams familinek a néven kívül már semmi köze nincs az istállóhoz. Az új tulaj menő bemutatkozást tervezett egy speciális mobilapp segítségével, amit azonban egy órával a kezdés előtt meghackeltek… Az új, kékebb kocsival továbbra sem lesz egyszerű dolga a Geroge Russell–Nicholas Latifi pilótapárosnak: mint a neve is jelzi, a 2020-ban tökutolsó helyen zárt FW 43-as B változatáról van csak szó, ami nem sok jóval kecsegtet…


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »