Szülei csecsemőotthonba hagyták, ő elhajózott Floridáig, leugrott egy londoni hídról, hogy meghaljon, majd az utcára került, de ma már talpra állna. – Tresó Kálmán egy nagyon, de nagyon szegény családban látta meg a napvilágot, nem csoda, hogy a szülei egyből be is adták egy csecsemőotthonba. Hatéves is elmúlt amikor nevelőszülőkhöz került, megfelelő körülmények közé, később az egyetemre is felvették. Életútjából fakadóan érthető módon gyermekvédelemre szakosodott, ifjúsági klubot is alapított, azonban időközben úgy alakult, hogy inkább kétkezi munkával kezdte megkeresni a kenyérevalót.
A legtovább vendéglátósként; illetve szakácsként jutott, a szó szoros értelmében: sokat dolgozott külföldön, a folyami és tengeri luxushajók fedélzetén egészen a supervisori tisztségig, azzal együtt Miamiig, a napfényes Floridáig is elment, ami szakmailag nem lebecsülendő teljesítmény. Tresót az élet aztán Nagy-Britanniában kemény próbára tette, ugyanis amikor a szigetországban a főnökével összekülönbözött egyszeriben minden összeomlani látszott, elsötétültek a fellegek, hirtelen megelégelte a vendéglátómunkások számára ismerős folyamatos stresszt, az állandó létbizonytalanságot, a kollegialitás teljes hiányát, hogy világutazóként nincs állandó társasága, kapcsolati hálója, szinte semmije, egyszóval egy fájdalmas pillanatában leugrott az egyik londoni hídról.
Tresó túlélte ugyan az esetet, de mindkét lába eltört.
Rábeszélték, hogy a szülőföldjén álljon talpra, tehát idén szeptemberben, bátya támogatásával Magyarországra repült, azonban Budapestet már nem akarta elhagyni. Nevelőszülei hazahívták, hogy épüljön fel náluk, azonban ő úgy érzi az nem segít rajta, ha vidéken tengődik naphosszat, hiszen minden kitörési lehetőség a fővároshoz köti. Heteket töltött a barátainál, átmenetileg befogadták, eközben jelentkezett egy hajléktalanszállóra, ahol hiába fordul elő szabad kapacitás, várólisták is léteznek, de végül azért megkapta az „áhított” fekhelyét.
Jelenleg az egyik tömegszálló szobájában negyedmagával alszik együtt. Mielőtt beköltözött volna elkapta a sírógörcs, nem hitte el magának sem, hogy idekerült, úgy érezte nem idevaló. Harminchatodik születésnapját az édesszülei sírjánál töltötte, búcsúlevelet fogalmazott meg és tett közre, emiatt londoni ismerősei azonnal riasztották a magyarországi rendőrséget, nehogy halálra fagyjon Tresó a temetőben.
Elmondta, hogy sok, sok apró segítséget kap több felől is, elsősorban a közvetlen környezetétől, ezeket a támogatásokat átlátható, transzparens módon a blogján vezeti még a BKV-bérletének a szponzorait is feljegyezte.
Mindenkinek köszön, mindent.
Tresó egyszeriben meglátta a fényt az alagút végén: a klubján keresztül kisebb befektetésre érdemes ötleteket kezdett el megvalósítani, egyfajta startup keltetőként. Pályázni kezdett több helyre is (korábban többször nyert kisebb összegeket ekképpen), elsősorban azonban a hozzá hasonló fiataloknak adna tanácsokat, mutatna lehetőségeket, hogy azok maradhassanak Magyarországon, azaz a szülőföldjükön, amit egyébként alighanem ők is szeretnek, mint ahogy Tresó is, nagyon is.
Ő úgy véli, hogy a megtört, gyakorta életunt emberekkel együtt kell működni, hogy közösen mérjék fel a lehetőségeiket, hogy újra hasznos tagjai legyenek a társadalomnak, ez a feladat teljes embert kíván. Tresó azt mondta, hogy ha az ifjúsági klubja segítséget tudna adni másoknak, akkor azt a pénzt ami sínre rakná őt és a terveit, azt visszaforgatná társadalmilag hasznos projektekbe, hogy minél többen tudjanak a saját hazájukban boldogulni.
Megfogalmazása szerint bejárta a nagyvilágot, tisztában van tehát azzal, hogy a magyarok milyen kevesen vannak, mint mondta
…túl kevesen vagyunk ahhoz, hogy a nemzet akár egyetlen tagjáról is lemondjunk.
Jelenleg azt a Fedél Nélkülit árulja, amibe maga is írni kezdett, alkalmi munkákat vállal, munkalehetőségek után kutat, pályázati önrészre tesz félre, de ha mégsem tudna egyről kettőre lépni, akkor amint teljesen felépül újra elhagyja a szülőföldjét, ezúttal talán örökre. Mikor a szerkesztőségben elkészítettem Tresóval a riportot akkor ugyan két mankóval érkezett, de kisebb távokat már a segédeszköz nélkül is megtud tenni.
Közeleg tehát az idő, amikor egy életerős, magyar fiatalnak megint döntenie kell, hogy mit tegyen; maradjon vagy menjen.
Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »
