Így látták a főszereplők – Az első félidőn ment el az olasz-magyar

Így látták a főszereplők – Az első félidőn ment el az olasz-magyar

Szalai Attila szerint a csapat fáradt, Dibusz Dénes és Schäfer András pedig egyetért vele abban, hogy az első félidőben komoly hibákat vétettek, így már csak szépítésre futotta a második félidőben az Európa-bajnok ellen. Gianluigi Donnarumma az olaszok játékkedvét emelte ki. Marco Rossi pedig elfogadja az eredményt, még úgy is, hogy „ez az Olaszország nem az volt, amely megnyerte az Európa-bajnokságot”.

2-1-re kikapott Cesenában a magyar labdarúgó-válogatott Cesenában az Európa-bajnok Olaszország ellen, az első félidei kétgólos hátrány után sikerült egy olasz öngóllal szépíteni, ennek – és a német-angol döntetlennek köszönhetően – a második helyen áll NL-csoportjában a Rossi-csapat, Olaszország mögött, de Németországot és Angliát előzve.

A mérkőzést így látták a főszereplők:

Marco Rossi szövetségi kapitány (M4 Sport): ha nem tudjuk szorosan lekövetni a taktikai tervet, elveszítjük a kontrollt az események fölött. Nem fogtunk ki jó periódust az első félidőben. De a labdarúgás ilyen, nem várhatjuk el, hogy minden erős ellenfél ellen győzzünk vagy döntetlent érjünk el. A különbség a középpályán leadott passzokból adódott. Összességében azt kell mondanom, el kell fogadjuk ezt az eredményt, még akkor is, ha ez az Olaszország nem az volt, amely megnyerte az Európa-bajnokságot. Ha valaki arra számíti, hogy Anglia legyőzése után Olaszországot is megverjük, annak azt üzenem, ilyen eredményeket én nem tudok szavatolni.

Schäfer András (M4 Sport): buta gólt kaptunk az első félidő végén, a második félidőben már mindent megtettünk, de a döntetlenre már nem volt esélyünk, 2-1-re kikaptunk. Az olaszok megérdemelten nyertek, de azért nekünk is voltak helyzeteink. Sajnálom, hogy a sárga lapom miatt nem játszhatok Németország ellen, a bíró így látta.

Hírdetés

Dibusz Dénes (M4 Sport): nyomás került ránk az angolok elleni győzelem után. Az olaszok kezdeményezőek voltak, nekünk ellentámadásokra volt lehetőségünk, de bíztunk abban, hogy lesz ebből egy szoros meccs, a második félidő megmutatta, hogy nem alaptalanul. A két mérkőzés megmutatta, hogy tudunk a legjobbak ellen is szép támadásokat vezetni, persze csúszik néha porszem a gépezetbe. Sajnálom, hogy nem szereztünk pontot Olaszországban. Több beindulással próbálkoztak, többen voltak a védővonalunkban, tehermentesítve a labdás embert. A második félidőben ebből már jóval kevesebb problémánk volt.

Szalai Attila (M4 Sport): sajnáljuk, hogy nem sikerült jól az első félidő, rosszul reagáltuk le az olaszok mozgásait, pozícióváltásait, kegyetlenül kihasználták a hibáinkat. A második félidőben már fel tudtuk venni velük a versenyt, és helyzetekbe is kerültünk. Minden mérkőzés más és más, Anglia ellen mindannyian top formában játszottunk, ezt nem sikerült megismételni most. Fáradtak vagyunk, de most egy nappal több szünet van a két mérkőzés között.

Sallai Roland (M4 Sport): lehetett volna fordulópont, ha bemegy az átlövésem, de összességében azt mondom, hogy ha valaki fél éve azt mondja, hogy csalódottak leszünk egy olaszok elleni 2-1-es vereség után, akkor azt mondom, hogy ez nem reális. Félre kell most már tenni ezt a mérkőzést, és a következőre koncentrálni, Németország ellen. Azt kaptuk most Olaszországtól, amit kaptunk, az első félidő nem nézett ki annyira jól. Vissza kell nézni a mérkőzést, kielemezni és tanulni a hibákból.

Roberto Mancini (Nemzetek Ligája-sajtó): szép mérkőzést játszottunk, az öngól egy kicsit megijesztett minket. Lehetett volna nagyobb is a gólkülönbség, de fáradtak voltunk.

Gianluigi Donnarumma (M4 Sport): fel kellett állnunk egy rossz sorozat után, ma este bizonyság volt, hogy a fiatalokkal ez sikerülhet. Mi irányítottuk a játékot, volt egy szerencsétlen öngól, de sikerült kézben tartanunk az eseményeket. A magyar válogatott ellen győznünk kellett, mi is vagyunk a csoport élén. Németország ellen talán többet is elérhettünk volna. Le kell még játszanunk két mérkőzést, mindent bele fogunk adni, ha a válogatott mezét viseljük. Megfelelő játékkedvünk és hozzáállásunk volt.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »