Így kerültek a románok Erdélybe – Patrióta Esték Köő Artúr történésszel

Így kerültek a románok Erdélybe – Patrióta Esték Köő Artúr történésszel

A román történetírásban máig nem történt meg a nacionálkommunista történethamisítással való szembenézés – vallja Köő Artúr történész, aki szerint a román közéletben máig létezik egy hallgatólagos megállapodás, hogy minden maradjon, ami a nemzeti identitást erősíti, függetlenül annak valóságtartalmától. A Magyarságkutató Intézet munkatársával Pataki Tamás beszélgetett a korabeli migrációról, a magyar történelmi filmek hiányáról és a szomszéd által tökélyre fejlesztett propagandáról.

Július 10-i online Patrióta Esténken arra a kérdésre keresték a választ, hogyan kerültek többségbe a románok Erdélyben. Köő Artúr történész elmondta, elsőként a 13. században bukkantak fel Dél-Erdélyben, de ekkor még nem nagy létszámban. Bevándorlásuk később felgyorsult, mert Erdélyben sokkal jobb életviszonyok között élhettek, mint Moldvában vagy a Havasalföldön, ráadásul ortodox felekezetűként az egyházi tized alól is mentesültek. A szaporodás és a migráció következtében a 18. században Erdély lakosság kezd román többségűvé válni, és egyúttal megkezdődnek a magyarsággal szembeni etnikai színezetű atrocitások is – emelte ki Köő Artúr.

    A történész szerint párhuzamok fedezhető fel a modernkori migráció és a középkori magyar történelem között.

Hírdetés

A beszélgetésen górcső alá vették a román tudományos közéletben uralkodó hallgatólagos megállapodást, miszerint ami a nemzeti identitást erősíti, az jó függetlenül a valóságtartalmától támogatandó dolog. Köő Artúr szerint a légbőlkapott dákoromán kontinuitáselmélet fenntartásával is az a céljuk, hogy minél régebbre, lehetőleg a magyar honfoglalás előtti időszakra tudják visszavezetni erdélyi jelenlétüket. A dák állam fénykorában a Tiszáig terjedt, emiatt is ábrándoznak a románok a tiszai határról – mondta a történész.

    A téveszmék és a hazugságokon alapuló nemzettudat sulykolásával arra játszanak rá, hogy az erdélyi magyarok ne érezzék otthon magukat, és elhagyják szülőföldjüket – figyelmeztetett.

A történész a jelenlegi magyar helyzetre reflektálva elmondta: be kell látni, hogy a társadalom többsége nem olvas szakirodalmat, viszont történelmi filmeket szívesen néznek. Köő Artúr szerint annak a népnek van jövője, amelyik tanul a történelméből, ezen a téren pedig még bőven akad behozni való lemaradásunk – mondta a Magyarságkutató Intézet munkatársa a beszélgetésen, amelyet a Patrióták Youtube-csatornáján lehet visszanézni.


Forrás:erdely.ma
Tovább a cikkre »