Így aludjunk jól a hőségben

Így aludjunk jól a hőségben

A jó idő nemcsak azt jelenti, hogy van lehetőségünk strandra menni vagy kávézók teraszán ücsörögni, hanem azt is, hogy éjszaka nehezebben tudunk aludni a hőségtől. Szerencsére van néhány dolog, amit megtehetünk azért, hogy kipihentebben ébredjünk.

16-21 Celsius-fok – ennyi az alváshoz ideális hőmérséklet dr. Nerina Ramlakhan alvásszakértő szerint, aki hangsúlyozta: a jóalvásamellett, hogy segít a nap folyamán gyűjtött információk feldolgozásában, ahhoz is elengedhetetlen, hogy a testünk fizikálisan és mentálisan helyrejöjjön, újra egyensúlyba kerüljön. A nyári hőségben azonban sajnos a legtöbben csak álmodozhatnak arról, hogy ilyen kellemes hőmérséklet uralkodjon a hálószobában, ez pedig jelentősen megnehezítheti a mindennapokat – írja a Házipatika.com.

Hogy ne szenvedjük végig az éjszakát (és utána a nappalt is), célszerű bevetni néhány trükköt. Furcsának tűnhet, de működik, ha például az ágyneműnket becsomagoljuk néhány műanyag zsákba, zacskóba, és egy időre betesszük a hűtőbe vagy a mélyhűtőbe. Ha nincs elég hely, akkor csak a párnát és a pizsamánkat hűtsük le ilyen módszerrel. Az is segít, ha egy melegvizes palackot jeges vízzel töltünk fel, és testünk „hűtési pontjaira” helyezzük egy időre: a térdre, a bokára, a csuklóra, a nyakra, az ágyékra vagy a könyökre. Mielőtt lefekszünk, célszerű olyan aloevera-tartalmú, napozás utáni krémmel bekenni magunkat, amelyet előtte a hűtőszekrényben tároltunk.

Hírdetés

Ha van olyan üres üvegünk otthon, amelyre ráilleszthetünk egy szórófejet, töltsük meg hűvös vízzel, és helyezzük az ágyunk mellé. Amikor nagyon melegünk van, csak permetezzünk tarkónkra, az arcunkra néhányat, és egy időre felfrissülhetünk. A (hőségben) alváshoz ideális ágynemű jó minőségű pamutból készül, nem vastag anyag, és ugyanezen paraméterek a pizsamára is igazak: figyeljünk tehát erre, amikor kiválasztjuk, miben pihenünk éjszaka! Így kevesebb eséllyel izzadunk le, bőrünk szellőzik, tud lélegezni.

Lefekvés előtt ne fogyasszunk sok fehérjét, mert Dave Gibson alvásszakértő szerint megemeli a testhőmérsékletet azáltal, hogy felgyorsítja az anyagcserét. A csípős ételekkel azonban nem kell vigyáznunk: a test izzadással reagál rájuk, ami segít lehűlni. Egy szabály van csak, mégpedig az, hogy legalább három órával lefekvés előtt fogyasszuk őket. Ha nagyon meleg van, inkább reggel sportoljunk, így nem este pörgetjük, forrósítjuk fel a testünket. Az esti zuhany ne legyen jéghideg, mert a nagy hőmérséklet-változás szintén izzadást vált ki a szervezetből. Ha langyos vízzel mossuk át magunkat, többet tettünk az éjszakai jóllétünkért.

Gibson arról is beszélt: népszerű tévhit csupán, hogy a nyitott ablak segít abban, hogy hűvösebb maradjon a lakás. Jobban járunk, ha egész nap zárva tartjuk az ablakokat, sőt, még a függönyt is behúzzuk. Minden elektromos kütyüt kapcsoljunk ki lefekvés előtt, mert azok is bocsáthatnak ki hőt. Ha a lábunk nem melegszik fel, jobban érezhetjük magunkat, így mindig dugjuk ki a takaró alól vagy hűtsük le például valamilyen hűvös tárggyal. Amennyiben ventilátor mellett alszunk, mielőtt bekapcsoljuk, töltsünk meg egy nagy serpenyőt jéggel, és helyezzük a ventilátor elé, hogy jobban hűtse a levegőt.

Ne felejtkezzünk meg egy üveg vizet készíteni az ágyunk mellé, hogy belekortyolhassunk éjszaka. Tartsunk azonban mértéket, mert ha túl sokat iszunk, állandóan ki kell mennünk a mosdóba. Szerencsés, akinek emeletes háza van, hőségben sokat jelent ugyanis, ha a földszintre költözünk, ott jóval elviselhetőbb a hőmérséklet. 


Forrás:karpatinfo.net
Tovább a cikkre »