Igény van a kapirgáló tyúkra (Beszélgetés a szövetkezés hasznos voltáról)

Igény van a kapirgáló tyúkra (Beszélgetés a szövetkezés hasznos voltáról)

A Sepsiszentgyörgyön megrendezett I. Háromszéki Szalonna Feszten vasárnap délelőtt kerekasztal-beszélgetést tartottak a Park vendéglő konferenciatermében. Őstermelők, szövetkezeti tagok, üzletemberek és közéleti személyiségek mondták el, véleményük szerint mit lehetne tenni, hogy a házuk táján zöldséget termelők, állatot nevelők és azokat némileg fel is dolgozók törvényesen folytathassák tevékenységüket s láthatóvá váljanak a vásárlók számára. Elhangzott: bár az állam tehetne többet a kistermelők érdekében, azért akad néhány olyan törvény adta lehetőség, amelyeket ki lehetne használni.

A jövő a szövetkezésben van

Tamás Olivér az egyik közösségi oldalon létrehozott Sepsiszentgyörgyi őstermelők és vásárlók csoportjáról szólva elmondta: nyolc és fél év alatt 11 600 fősre bővültek, ami azt jelenti, igény van a közvetlen környezetükben élők termékeire. Sokan értékelik, hogy minőségileg jó és finom az áru, ám az őstermelőknek nem könnyű, mert a törvények nem kedveznek nekik.

Sabin Gherman újságíró, a Szalonna Feszt zsűrijének tiszteletbeli elnöke úgy vélte, a szövetkezet létrehozása biztosítja azt a formát, amely lehetővé teszi a termékek értékesítését és megadja azt a legális hátteret, amelyet az állami szervek megkövetelnek. Sajnálatát fejezte ki, amiért nálunk a szövetkezés nem akar meghonosodni. Állítólag azért van ez így, mert a falusi emberek azt mondják, örvendenek, hogy megszabadultak a kollektívektől, pedig jó lenne, ha elhinnénk, hogy a szövetkezés nem egy letűnt korba röpít vissza. A spanyolországi Lleidában egy Tordáról származó román család által vezetett csarnokban látta, miként vitték be már hajnali négykor termésüket a gazdák, s kóstolta az ott vásárolt termékekből helyben elkészíthető ételeket is. Nem volt drágább az étel, mint a vendéglőben, s bármennyit lehetett fogyasztani, ám azoknak, akik többet szedtek tányérjukra, mint amennyit megettek – mert pazarolni nem lehet! –, luxuséttermi árat számoltak fel. Szardíniában, ahol tíz napot töltött, járt vásárcsarnokban, ahol az emberek kicsit drágábban vásároltak, de megértették, a frissesség és a minőség mellett meg kell fizetni a csarnokfenntartást és a hirdetési költségeket is. „Senkinek sem kényszer belépni a szövetkezetbe, de ha tagja vagy, a vásárlók elhiszik, hogy minőséget képviselsz, hogy a terméked megfelel a követelményeknek, sőt, az állami szervek is nagyobb tisztelettel viszonyulnak hozzád” – mondotta Gherman.

Könczei Csaba parlamenti képviselő úgy fogalmazott, már a Kovászna Megyei Mezőgazdasági Igazgatóság vezetőjeként is fontosnak tartotta, hogy szövetkezetek jöjjenek létre, mert meggyőződése,  számos lehetőséget tartogatnak. A számokat nézve, támogatásuk eredményes volt, mert hatvannégy szövetkezet született a megyében, ám ha a hatékonyságot szemléli, már kevésbe jók az eredmények, sokat csak azért hoztak létre, mert az a pályázatnál többletpontot jelentett. Ám bízik abban, nem csak néhányuk marad meg – jelentette ki.

A képviselő egy spanyolországi példát hozott fel: tizenhét sertéstenyésztő létesített közös vágóhidat és kis sonkaérlelőt, a termékeket pedig közösen értékesítik. A sertéstenyésztésnek Háromszéken is lenne jövője – vagy bárhol az országban –, mert Románia szükségleteinek bő hetven százalékát importálja. Ehhez viszont be kellene tartani a törvényi előírásokat: be kellene vinni mindegyik állatot az országos adatbázisba, együtt kellene működni a körzeti állatorvosokkal – ezek nélkül nincs törvényes eladás, és szállítani sem lehet.

 

 

Bagoly Miklós, a Kovászna Megyei Kis- és Középvállalkozók Szövetségének elnöke biztosította a jelenlevőket, a szövetkező zöldség- és gyümölcstermelőket, a kézműveseket és a hagyományos ételek készítőit, hogy az itthoni vagy az Agrofood klaszteren keresztül a külföldi megjelenésüket szívesen támogatják, mert fontos, hogy a helyi termelők összefogjanak és egymást erősítsék, s pártolniuk kellene őket a vásárlóknak is. A minden érdekelt összefogásának szükségességét nem csak ő hangoztatja, hanem látta, tapasztalta külföldön is. Egy francia üzletember például azt mondta, nem engedi meg magának, hogy mást vásároljon, csakis helyit, mert az a fontos.

Bagoly Miklós visszatetszőnek nevezte, hogy akadnak olyanok, akik szívesen gáncsoskodnak – és példaként a helyi fogyasztóvédelmi hivatalt nevezte meg, amely már többször is mondvacsinált okokkal lépett fel a hagyományos gasztronómiát ápolókkal szemben.

Hírdetés

Motica Róbert, a Bo-Cov-Meat Mezőgazdasági Szövetkezet egyik alapítója úgy fogalmazott, hogy az öt marhatenyésztő összefogását némileg a kényszer szülte: úgy vélték, a kiszámíthatatlan piacon csak közösen tudnak megmaradni. Nehéz utat választottak, de tudnak haladni, példázza ezt az is, hogy az elmúlt években kis vágóhidat és feldolgozót is létrehozhattak. Tanácsa az, hogy a termelők keressék az együttműködést.  

Élményt adni a vendégnek

Sabin Gherman szerint is rengeteg hely példázza, hogy igenis, sajtra, borra és sonkára épített gasztronómiából meg lehet élni. Minden tájegységnek megvan a maga különlegessége, amiben a legjobb. Az olasz nem fog Háromszékre jönni, hogy pizzát egyen, de pálinkamustrára meg lehet hívni, mellette pedig a kürtőskalácsot is megkóstolja – példázta. Könczei Csaba ehhez hozzátette: rendben van, meg lehetne oldani, hogy saját terméket szolgáljanak fel a vendégnek, de a hivatalok viselkedése erre nem bátorít. Olvasata szerint is az lenne a helyes, ha az kerülne az asztalra, amit a gazda és családja megtermelt, esetleg a szomszéd készített. Ám ilyen-olyan előírások, szabályok, törvények ezt nem igazán teszik lehetővé, ezért nem marad más megoldás, mint hogy az üzletből vásárolt szalámit, kolbászt és sajtot tegyék az asztalra.

Sabin Gherman azzal folytatta, hogy csak részben van igaza a képviselőnek: nagyobb társaságot nem lehet a házi kolbásszal kiszolgálni, de legtöbb tizenkét személyt már igen, csakhogy ezt a lehetőséget nem népszerűsítik az illetékesek, mert számukra úgy egyszerűbb. „Nem szállást kell adni a turistának, hanem élményt, mert azt megfizeti. Olyan ételt, amilyent otthon nem eszik, mellette pedig kivinni az erdőre szekérrel, hogy fát hozzunk be – ez még húsz euró –, ha a lovakat is hajtaná, az még öt, ha az udvaron, üstben készülő ételt megkavarhatja vagy a kert végében kaszálhat egy kicsit, azért szintén fizet” – mondotta, majd egy külföldi tapasztalatát osztotta meg, mely szerint ott volt, amikor egy miniszterelnök – nevét nem árulta el – annak örvendett nagyon, hogy enni adhatott a tyúkoknak, mert gyerekkora óta nem volt része abban.  

Azzal viszont egyetértett, hogy az állami szervek nem eléggé együttműködőek, s szeretnek mindent lepapírozni. Míg egy lengyel szabályozás alig több mint kétszáz oldal volt, a román bő ezer: „papír, igazolás kell nálunk arról is, hogy nagyapád állattartó gazda volt” – fakadt ki.

 

 

Nevet szerezni, tudatosan építkezni

Nevet szerezni és elismertetni fontos, de nem egyszerű feladat – hangzott el.

Motica Róbert szerint ebben is segített a szövetkezés, mert így folytonosan el tudják látni azokat, akik kérik áruikat. Most még vékony az a réteg – a legtöbben nem hajlandóak megfizetni a felárat, pedig ők szavatolni tudják, hogy a hús és a hústermék jóformán a legelőről kerül az üzletbe –, de bíznak abban, hogy ez változni fog. Sabin Gherman úgy vélte, igazuk van, ki kell tartaniuk, s erősíteniük kell termékeik piaci státusát: nem azokat kell célozni, akik tizenegy lejes parizert vásárolnak, hanem akiknek fontos az egészségük. Manapság észrevehetően nő azok száma, akik nem a hormonnal teletömött csirkemellet kérik, hanem faluról vásárolnának, sőt, egyenesen a Mari néni udvarán kapirgáló tyúkot főznék meg – jelentette ki.

Tudor Artenie újságíró, blogger úgy fogalmazott, külső szemlélőként úgy látja, a szövetkezetbe tömörült kis Dávidok, ha okosak, elszántak és szerencséjük van, nyerhetnek, de a Góliátokat csak ritkán győzik le, mert nagyon egyenlőtlen a küzdelem: hagyományos terméket fogyasztóból jóval kevesebb van, mint kellene lennie. Jó volna, ha az állam szerepet vállalna a kistermelők népszerűsítésében – szögezte le. Sabin Gherman Diószegi Lászlóval példálózott: lehet a kicsiből nagy! Ő akkor figyelt fel a sepsiszentgyörgyi vállalkozóra, amikor Londonban pékséget nyitott, azóta pedig nagyot fejlődött a cég.

Motica Róbert úgy vélte, az államra nem csak rosszat, hanem jót is lehet mondani: magyarországi ismerősei tátott szájjal hallgatják, amikor arról beszél nekik, hogy a szövetkezeteknek öt évig nem kell adót fizetniük. – Mi ez, ha nem támogatás? – tette fel a kérdést a hallgatóságnak.

Katona Leventét úgy mutatták be: olyan bankember, akinek segítségével sok cég fejlődött. Ő arra figyelmeztette a jelenlevőket, hogy a puszta a szövetkezés nem elég, mert a dolgok végiggondolása – mit termelnek, kinek akarják eladni (multiknak, turistáknak, helyi kereskedelemnek), kivel versenyeznek – és tudatos építkezés nélkül nehéz lesz érvényesülni. Ha mindez megvan, áldozni kell a név és a brand ismertté tételére is.


Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »