„Igen nagy szerelemmel fogadta” második feleségét Mátyás király

„Igen nagy szerelemmel fogadta” második feleségét Mátyás király

Főúri család tagjaként, uralkodójelöltként, végül pedig koronás királyként Hunyadi Mátyás számára központi kérdés volt a házasság. Bár a sok történetben megörökített szebbik nem iránti szenvedélye számos kalandot eredményezett élete során, házasságkötéseit mégsem elsősorban ez, hanem dinasztikus törekvései vezérelték. Második feleségével, Aragóniai Beatrixszal azonban mégis az a szerencse érte, hogy a politikai előnyök mellett valódi társat, érzelmi közösséget is nyert a ma 547 éve kötött friggyel.

Mátyás első menyasszonya Cillei Ulrik lánya, Erzsébet volt. Az apák 1455-ben egyeztek meg gyermekeik házasságáról – Mátyás ekkor 12, Erzsébet pedig 14 éves volt –, de a lány még ugyanebben az évben elhunyt. 1458-ban, Mátyás prágai fogsága alatt nagybátyja, Szilágyi Mihály Garai László lányát, Annát választotta ki számára, Mátyás viszont szabadulása fejében megígérte Podjebrád György cseh királynak, hogy az ő lányát, Katalint veszi feleségül. 1463 tavaszán össze is házasodtak, de az ifjú királyné egy évvel később, első gyermeke (egy csupán rövid ideig élt fiú) születése után nem sokkal meghalt.

KockaMátyás hamarosan újabb házassági tervekkel állt elő, de ezek nem bizonyultak sikeresnek. Az ősi európai dinasztiák fejei nem szívesen adták volna lányaikat Hunyadihoz, akinek apját Luxemburgi Zsigmond alacsony nemesi sorból emelte fel. Emiatt a magyar külpolitika egyik legfontosabb célja több mint egy évtizeden át a megfelelő házasság kieszközlése volt Mátyás számára. Az erőfeszítések végül 1474 őszén értek be, amikor I. Ferdinánd szicíliai (nápolyi) király beleegyezett, hogy lányát, Beatrixot Mátyáshoz adja feleségül.

A leendő királyné származását tekintve Európa előkelőségei közé tartozott. Apja V. Alfonz aragóniai király házasságon kívül született fia volt, akinek ősapja, I. Jakab a 13. században II. András magyar király lányát, Jolánt (más forrásokban: Jolántát) vette feleségül. Beatrix révén így az Árpád-ház véréből származó királyné kerülhetett Mátyás mellé a magyar trónra. 1475 nyarán Mátyás követei a nápolyi királyi udvarban „per verba de futuro” megkötötték a házasságot (ez a jövőre vonatkozó elköteleződés a mai fogalmaink szerinti eljegyzéshez áll közel), majd 1476 szeptemberében átvették az arát és a 200 ezer aranyra rúgó hozományt, és megindultak Magyarország felé.

A királyné kíséretét Rüdesheimi Rudolf boroszlói püspök vezette, soraikban jelen volt Pongrácz János, az erdélyi vajda (nem mellesleg Mátyás unokaöccse), Filipec (avagy Pruisz) János nagyváradi püspök, illetve sokan mások a király hadvezérei, főkapitányai és az ország nagyurai közül – természetesen mind a nekik kijáró fényes kísérettel. A Beatrixért indult követségben az odaúton egy velencei forrás 756 főt számlált meg. 

Az új magyar királyné 1476 decemberében lépett magyar földre. Mátyás díszes kísérettel Székesfehérvárig ment elé, és minden elképzelhető pompával fogadta menyasszonyát. December 10-én, a városon kívül e célból felállított sátrak előtt találkoztak először a jegyesek: Beatrix illően térdet hajtott Mátyás előtt, aki viszont felemelte és „amantissime excepta fuit” („igen nagy szerelemmel fogadta”).

Hírdetés

A következő napokban hálaadó szentmisékkel, lakomával, lovagi játékokkal ünnepelték Beatrix megérkezését, majd december 12-én egyházi szertartás keretében Beatrixot magyar királynévá koronázták. A királyi pár innen Budára indult, ahova „nagy sereglet közepette […] vonultak be”, és december 22-én a budavári Nagyboldogasszony-templomban (ismertebb mai nevén: Mátyás-templom) megerősítették az előző évben követek útján tett fogadalmukat.

Beatrix Budára érkeztekor tizenkilenc éves volt, a nápolyi királyi udvarban nevelkedett, kifinomult ízlésű hölgy. Gyorsan belopta magát mind a király, mind az udvartartás szívébe, és hamarosan döntő befolyást gyakorolt a királyi udvar élete fölött. Osztozott Mátyással a tudományok iránti rajongásában, és számos történetírót patronált, többek között Antonio Bonfinit is.

Utóbbi számos művében dicsőítette a királynét, legszembetűnőbben talán a Beszélgetés a szüzességről és a házasélet tisztaságáról című munkájának Beatrixnak ajánlott előszavában, amely mai szemmel szinte ironikus túlzások gyűjteményének tűnik: „a természet pazar kézzel halmozta föl benned a szentséges és dicső vonások […] bőségét”; „erényeknek páratlan sora, a legszentebb szemérem teszi boldogságodat egyetemessé”; „[h]ogy milyen hűségesen, okosan, elragadóan, szent ájtatossággal s milyen bölcs lélekkel forgolódsz szent életű férjed oldalán, azt még a legcsodálatosabban megszerkesztett s túláradó ékesszólású szónoklat sem tudná kifejezni”. A korabeli beszámolók szerint Beatrix a hadjáratokra is elkísérte férjét, és a diplomáciában is szerepet vállalt: Bonfini írja, hogy Mátyás és II. Ulászló 1479-es olmützi tárgyalásán Beatrix többször is sakkozott Ulászlóval.

Mátyás és Beatrix boldog házaséletét azonban beárnyékolta a tény, hogy nem született gyermekük. A király ezért komoly erőfeszítéseket tett házasságon kívül (ráadásul egy polgárleánytól) született fia, Corvin János legitimálására. Elismerte törvényes fiának, a lehető legtöbb birtokot adományozta neki, és elérte, hogy II. András egy másik távoli leszármazottját, Bianca Maria Sforza milánói hercegnőt Jánoshoz adják feleségül.

Ez a házasság is képviselők útján, viszont „per verba de praesenti”, vagyis jelenbeli, azonnali érvénnyel jött létre. Később, amikor Corvin János trónöröklési küzdelme sikertelennek bizonyult, a milánói udvar VI. Sándor pápán keresztül annullálta a frigyet. Beatrix, aki maga szerette volna uralkodó királynőként követni Mátyást, rossz szemmel nézte és gátolta a királynak a fia érdekében végzett törekvéseit.

Mátyás 1490-es halála után Beatrixra hamarosan rávetült a gyanú árnyéka. Férje váratlan végzetét már a kortársak közül többen mérgezésnek tulajdonították, és a királynét gyanúsították vele. Ezt azonban semmi nem támasztja alá, és már csak azért is valószínűtlen, mert a korabeli magyar jogrendben Beatrix hatalma és befolyása teljes mértékben férjétől, a királytól eredt, így a legkevésbé sem állt érdekében Mátyást megölni.

Így bár a későbbi történetírás meglehetősen sötét színben festette le Beatrixot, valójában nincs okunk megkérdőjelezni a képet, amit az őket Mátyással együtt leíró krónikák festenek két egymáshoz méltó, egymást erősítő ember kölcsönös szerelemre épülő, harmonikus házasságáról.


Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »