Igazán véget érhetne már az a világháború: a Reichstag elfoglalásának "hadtörténeti rekonstrukcióján" örömködtek Moszkva mellett

A Vörös Hadsereg és a Wehrmacht egyenruháját viselő hagyományőrzők elevenítették fel Berlin ostromának eseményeit, köztük a Reichstag (a német parlament) bevételét vasárnap a Moszkva közelében, a kubinkai Patriot parkban.

Az eseményhez külön megépítették a Reichstag makettjét. A mintegy 7 ezer néző között jelen volt Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter.

A második világháborús ütközet "hadtörténeti rekonstrukciójában" tíz ország 125 hagyományőrző klubjának csaknem kétezer tagja mellett több mint száz kaszkadőr is részt vett. Felvonultattak eredeti német és szovjet tankokat és önjáró lövegeket, valamint katyusákat is.

Az harci játék fázisait a német főváros bekerítésétől a Reichstag bevételéig az 1941-ben létrehozott Szovinformbjuro tájékoztatási és propagandahivatal korabeli híreivel kommentálták.

Hírdetés

A Reichstag-makett megépítésének tervével kapcsolatban Berlin februárban furcsállásnak adott hangot, amit az orosz védelmi tárca élesen visszautasított, rámutatva, hogy az épület "fontos eleme lesz a Patriot park hadtörténeti tájképének, szimbolizálva a nácizmus feletti győzelmet", amely "hozzájárul majd a fiatal orosz állampolgárok és Oroszország külföldi vendégeinek hazafias neveltetéséhez".

A Patriot park eddig is számos fegyverkiállításnak, katonai parádénak és hasonló rendezvénynek helyszíne volt.

Oroszországban sokak számára a szovjet zászlónak a rommá lőtt Reichstagra történt 1945. május 2-i kitűzése (ne csodálkozzunk, az is egy zsidó manipuláció volt – a szerk.) jelenti ma is a "náci" Németország feletti győzelem emocionális csúcspontját. Az 1894-ben megépült, de 1933-an leégett Reichstagot – amelyet háborús romjaiból csak az 1960-as évek közepére állítottak helyre a nyugat-berlini hatóságok -, a német újraegyesítést követően átépítették, és 1999 óta ismét a német törvényhozásnak ad otthont.

Berlin elfoglalását a hagyományőrzők május 9-én, a – számukra – győzelem napján ismét el fogják játszani Kubinkában. A tervek szerint ősszel a Moszkváért vívott második világháborús ütközet eseményeit elevenítik majd fel.

(MTI nyomán)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »