Igazán nyugodt nyaruk lehet Kolláréknak

Még ugyan javában tombol a nyár, ám nem olyan sokára bekopogtat a szeptember, amikor kiderül, sikerült-e megegyeznie az SaS-nek az OĽaNO-val? Az biztos, hogy a kormánykoalíción belüli konfliktus közvetlenül a két párt között zajlik, de a többi kormánypártról se feledkezzünk meg, nekik sem mindegy, hogyan alakulnak a koalíción belüli erőviszonyok. Talán Boris Kollárék azok, akiknek teljesen mindegy, milyen forgatókönyv válik végül valóra, ők ugyanis mindenből előnyt tudnak kovácsolni.

Érdekes helyzetben van a Sme rodina. Ha megfigyeljük, akkor a jelenlegi, és az előző kormányválságból is igyekeztek kimaradni. Szépnek és jónak akarták magukat mutatni, s azt hangoztatták, hogy a négypárti koalíciónak mindvégig ki kell tartania. Pedig akadtak kétes ügyek, amelyekben ők is érintettek voltak. Emlékezzünk csak Vladimír Pčolinský, a titkosszolgálat volt igazgatójának esetére, amikor e miatt Peter Pčolinský parlamenti képviselő – aki egyébként Vladimír Pčolinský testvére – le akarta váltani Roman Mikulec belügyminisztert. Vagy amikor Robert Fico kiadatásáról szavazott a parlament, a Sme rodina képviselői azért nem szavaztak a törvényjavaslat mellett, mert tudták, hasonló esetben az ő embereik is „veszélybe” kerülhetnek.

Ennek ellenére Boris Kollárék mindig azt hangoztatták, hogy kiállnak a koalíció egysége mellett, és fontos, hogy a négy párt együtt kormányozza végig a négyéves ciklust.

Tulajdonképpen a Sme rodinának még jól is jött ez a konfliktus, hiszen mindenki a két „kakasra”, Matovičra és Sulíkra figyel, s így eltörpülnek azok a kétes ügyek, amelyekben Kollár pártja is érdekelt. És persze azt is elfelejti a közvélemény, hogy a Sme rodina és a Hlas közeledik egymáshoz, hiszen az utóbbi időben szokatlan jó kapcsolat alakult ki a két párt politikusai között. Nézzük csak meg a hétvégi politikai vitaműsorokat! Ha a két párt politikusai ültek egymással szemben, akkor nem támadták egymást. Sőt, olyan is előfordult, hogy a műsorban Pellegrini és Kollár is kimondta, el tudnák képzelni a közös kormányzást. Minta már a következő választási ciklusra készülnének Kollárék…

Az biztos, hogy nagy a találgatás a körül, kormányra lépne-e a Sme rodina Pellegriniékkel,

Hírdetés

de hát ők kivel nem tudnának együttműködni? Nagyon jól ismerjük a Kollár pártjának politikáját. Az előző választási ciklusban az ellenzék padsoraiban ültek, és hol a kormánypárttal, hol pedig az ellenzékkel szavaztak együtt, teljesen kiszámíthatatlanok voltak. Csak azokat a törvényjavaslatokat szavazták meg, amelyek szimpatikusak voltak a számukra. Mert erre építették a kampányukat, így tudták ezt eladni a választóiknak.

Pontosan így működnek most is. Mindemellett azt sem felejtik el kellőképpen hangsúlyozni, hogy ők megbízható partnerek a kormányon belül, rájuk lehet számítani, hiszen ők a kormány egységéért küzdenek.

Most is ezt kommunikálják, és nem szeretnének semmibe se beleavatkozni, hogy továbbra is ők legyenek a jófiúk.

Intézze csak el egymás között Sulík és Matovič a saját kis meccsét, ők majd a háttérben figyelnek és várnak, hogy mi sül ki ebből az egészből.

És tudják mi az érdekes? Bárhogyan is végződik majd a kormányválság, a Sme rodina végső soron jól jön ki majd belőle. Ha Sulíkék kilépnek a kormányból, ők majd elmondhatják: Mi szóltunk előre, hogy oldjátok meg a problémát!

Ha az SaS marad, akkor meg majd azt mondják: sikerült jobb belátásra bírni őket, és ezt a saját sikerüknek tekintik majd. Ha pedig kisebbségi kormányzásra kerül a sor, és az egy idő után felbomlik, akkor kiírhatják az előrehozott választásokat. A Sme rodinának azonban ez sem lesz tragédia, hiszen örömmel lépnek majd koalícióra Pellegriniékkel. Igazán nyugodt nyaruk lehet Kolláréknak. A slusszpoént a végére hagytam. Hab a tortán, hogy Boris Kollár a magánéletben is boldog, hiszen megszületett a 12. gyermeke.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »