Október 27. és 30. között Temesváron rendezték meg a Romániai Női Szerzetes-elöljárók Konferenciája (CRSM), valamint a Romániai Megszentelt Élet Intézményei és Apostoli Élet Társaságai Elöljáróinak Konferenciája (CSMR) közös közgyűlését és képzési találkozóját.
A találkozó a temesvári Szent György-székesegyházban bemutatott szentmisével kezdődött, amelynek főcelebránsa Giampiero Gloder érsek, Románia és a Moldovai Köztársaság apostoli nunciusa volt. Koncelebrált Pál József Csaba temesvári megyéspüspök, Ioan Călin Bot lugosi görögkatolikus püspök, a Romániai Katolikus Püspöki Konferencia megszentelt életért felelős püspöke; Martin Roos nyugalmazott temesvári megyéspüspök, valamint több lelkipásztor.
A szentmisét követően a főpásztorok részt vettek a találkozó hivatalos megnyitóján, amelyet a Politehnica épületében tartottak. Az apostoli nuncius átadta XIV. Leó pápa üdvözletét, és arra buzdította a résztvevőket, hogy legyenek Isten szeretetének tanúi az emberek között.
A találkozó képzési programja egy hároméves, három fő téma köré épülő programsorozat kezdetét jelentette, amelynek egyes évei a következő gondolatok mentén kínálnak lehetőséget az elmélkedésre: Identitás – Krisztusban gyökerezni (2026), Kapcsolatok – megélni a szinodalitást (2027), Tanúságtétel – reménységben élni (2028).
Az idei találkozó keretében a Romániában működő görögkatolikus és római katolikus szerzetesrendek, kongregációk, intézmények és apostoli élet társaságainak mintegy negyven elöljárója, valamint néhány temesvári szerzetesközösség nővérei vettek részt a képzésen, amelyet Pina Riccieri, a Szent Pál Leányai Kongregáció római tagja vezetett.
Az identitás pszichológiai dimenziójából kiindulva, az antropológiai megközelítésen át a teológiai szemléletig eljutva a szerzetesnővér rávilágított arra, milyen összetett folyamat során alakul ki az egyes emberek identitása, és milyen alapvető jelentőséggel bír ez a megszentelt életben. Kiemelte a szerzetes-elöljárók különleges felelősségét, akik arra kaptak meghívást, hogy kísérjék a rájuk bízott testvéreket szerzetesi hivatásuk teljes megélésében. Az elmélkedések korunk valóságából indultak ki, hangsúlyozva annak szükségességét, hogy a megszentelt élet identitása szervesen kapcsolódjon a mai társadalmi, kulturális és vallási környezethez, a romániai Egyházhoz és ahhoz a társadalomhoz, amelyben a szerzetesek élnek és küldetésüket teljesítik.
A közgyűlés második napján a temesvár-gyárvárosi Istenszülő születése görögkatolikus templomban bizánci rítusú Szent Liturgián vettek részt a szerzetes-elöljárók, amelyet Ioan Călin Bot püspök mutatott be. Homíliát Pál József Csaba püspök mondott, arra buzdítva a megszentelt életet élőket, hogy bízzanak Isten végtelen szeretetében.
A közgyűlés végén Ioan Călin Bot lugosi görögkatolikus püspök, a Romániai Katolikus Püspöki Konferencia megszentelt életért felelős püspöke találkozott a megszentelt élet egyházmegyei és egyházkerületi felelőseivel is, akik a püspöki konferencia Megszentelt Élet Irodájának tagjai.
A temesvári találkozó résztvevői október 29-én délután ellátogattak az Assisi Szent Ferenc Leányai Kongregáció által működtetett Isteni Irgalmasság Háza hospice-ba, ahol megismerhették annak a szolgálatnak a szépségét, amelyet a nővérek a legszegényebbek és legrászorultabbak érdekében végeznek.
A megszentelt élet előtt napjainkban álló kihívások arra ösztönzik a szerzeteseket, hogy visszatérjenek életük értelmének és identitásának alapvető kérdéseihez, valóban Krisztusban gyökereznek-e. Ugyanakkor arra is meghívást kaptak, hogy újra felfedezzék, miként alakíthatják át az evangéliumi tanácsok az emberi törékenységet a kapcsolatok és a közösség megélésének lehetőségévé,
Annak számára, aki identitását Krisztusban gyökerezve, őt állítva élete középpontjába éli meg, a szerzetesi fogadalmak – ahogyan Boldog Giacomo Alberione fogalmazott – „ellentmondásos boldogsággá” válnak: a tisztaság a legnagyobb szeretet, a szegénység a legnagyobb gazdagság, az engedelmesség pedig a legnagyobb szabadság. „A tisztaság megszabadítja a szeretetet a birtoklási vágytól, a szegénység segít elfogadni, hogy másokra és Istenre vagyunk utalva, az engedelmesség pedig megnyit bennünket a közösség felé. Így a Krisztusban való gyökerezés nem marad pusztán személyes tapasztalat, hanem az élet, a hiteles emberi kapcsolatok és a remény forrásává válik az Egyház és a társadalom számára” – olvasható a szerzetes-elöjárók találkozójáról szóló beszámolóban.
Fordítás: Temesvári Római Katolikus Egyházmegye sajtóirodája
Forrás: bisericacatolica.ro, a CRSM és a CSMR közleménye; Temesvári Római Katolikus Egyházme
Fotó: bisericacatolica.ro; Temesvári Római Katolikus Egyházmegye
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »


