Idén rendhagyó módon eresztik le a tatai Öreg-tó vizét télire

Idén rendhagyó módon eresztik le a tatai Öreg-tó vizét télire

A tó másodpercenként ezer literrel lesz karcsúbb, ez napi két centiméter csökkenést jelent.

Október elején ismét megmozdult a víz Tatán: a vecserei zsilipnél Kálmán Zsolt vízkormányos és Molnár András, az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság tatai szakaszmérnökségének vezetője elindította az Öreg-tó őszi vízeresztését. A munkafolyamatot az előírt üzemrend alapján végzik, legalábbis egyelőre – számolt be róla a kemma.hu.

Molnár András a megyei lapnak elmondta, a tó üzemrendje egy sok szereplő által megalkotott kompromisszum eredménye, nem önhatalmúlag változtatják a vízszintjét, hanem az érintettek, tehát az önkormányzat, a vízi sportolók, a város, a halászok, a természetvédők, valamint a Duna-Ipoly Nemzeti Park bevonásával megfogalmazott rend szerint.

A szabályozás közel 15 éve működik, és csak nagyon ritkán, különleges esetekben térnek el ettől – az idei év is ilyen.

Hírdetés

„A megszokott üzemrendtől most valamelyest el kell térnünk, mivel Tatán rendezik meg a Ramsari Városok 2025. évi nemzetközi szakmai találkozóját. Hogy minél több madárfajt tudjunk idecsalogatni a konferencia idejére, a télen megszokottnál kissé magasabban tartjuk majd a vízszintet” – magyarázta a szakmérnökségi vezető.

Az üzemrendtől való eltéréshez minden érintett szervezet hozzájárulását be kell szerezni. A módosítás átmeneti, és a Vadlúd Sokadalom idejéig marad érvényben. A halászatot így végre lehet hajtani a rendezvény előtt, és a vízimadaraknak is lesz lehetőségük rátalálni a vízi élőhelyre. Mindezt szigorúan úgy, hogy az ne veszélyeztesse a természetvédelmi szempontokat.

Molnár András elmondta,eddig 400 liter/másodperces sebességgel folyt le 5 zsilipen keresztül az Által-érbe az Öreg-tó vize, és most, hogy megindult a lényegi leeresztés, a sebesség már 1000 liter/másodperc, ami 2 centiméter csökkenést eredményez naponta.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »