A bodrogkeresztúri emberekből olyan félelmetesen áradt az indulat, mint a település alatt több mint öt méter magasan tetőző Bodrog folyó fenyegető hullámai a tél végén.
Vajon mi történhetett?
– Képzelheti, miért háborgunk annyira – fékezi le drótszamarát egy fiatalasszony a vas- és festékbolt előtt. – Most mutatta a televízió, hogy még a Fülöp herceg temetésén is a királynő csak egyedül gyászolhatott, és harmincnál többen nem lehettek jelen a járvány miatt. Hát nézzen már körül! Nálunk négy nap alatt több ezer külföldi imádkozott a rabbi sírjánál, aztán evett, ivott, aludt meg grasszált fel-alá a faluban. Ki véd meg bennünket tőlük most, amikor tombol a járvány?”
Mióta a magyar állam tetemes anyagi támogatásával többek között a bodrogkeresztúri zsidó temetőt is rendbe hozták és benne a térség egyik csodarabbijának a sírja fölé sátorszerű tetőt (ohelt) építettek, a héber naptár szerinti ijár hónap harmadik napjától ezrek kelnek útra halálának évfordulójára Izraeltől Amerikáig, hogy imádkozzanak a szerintük különleges képességekkel megáldott Reb Sájele (1851–1925) bodrogkeresztúri házában, illetve sírja előtt.
A festői falucska polgármesterének, Rozgonyi Istvánnak nem kevés fejtörést okoz az évenkénti zarándoklat, hiszen egy ezerfős település nem alkalmas több ezer látogató fogadására, kiszolgálására, főként nem pandémia idején.
– Nem örültem neki egyáltalán, és a falubeliek nagy többsége sem, sőt fel vannak háborodva, mert félnek a járványtól, a fertőzéstől. Nézze meg, alig viselnek szájmaszkot, pedig nagy csoportokban járják a falut meg a temetőt.
Szokatlan látvány fogadja az idegent: az utcákat külföldi rendszámú autók, buszok lepik el, egyes portákon és a zsidó temető előtt hatalmas sátrak fehérlenek, miközben a régi rabbiház környékén, illetve a Kossuth utcán prémkucsmás (strájmli) vagy kalapos, hosszú fekete kaftános (bekise), fehér harisnyás, fekete lakkcipős haszid zarándokok sétálgatnak.
– Amikor ön azt nyilatkozta, hogy a rendezvény szervezői 4500 zarándokról értesítették, az egyik felelős rabbi, Oberlander Báruch azzal próbálta lehűteni a kedélyeket, hogy túloz, mert csak 2500-an jönnek.
– Én tudom, mit beszélek – feleli a polgármester –, engem ne hazudtoljon meg senki. Különben a 2500 vendég is ugyanolyan veszélyes lehet. Ma is hajnal négykor kerültem ágyba, mert kapcsolatot kell tartani a rendőrséggel, a lakossággal, az illetékes rabbikkal, este ugyanis nem ritka a sátrakban a hangos buli, a zene meg a mulatozás. Tegnap feljelentést is tettem a rendőrségen, mert a Traubisoda gyártási jogával kapcsolatban elhíresült Berkowitz család egyik tagja, Berkowitz Mózes állítólag az intézkedéseim miatt azt mutatta nekem az utcán, hogy át lesz vágva a torkom.
Abban is rendhagyóak ilyenkor a keresztúri hétköznapok, hogy a vallási összejövetel szervezői a rendőrség mellett civil és fegyveres biztonsági embereket fogadtak fel, akik idegenek lévén a polgármestert is kérdőre vonták, egyáltalán kicsoda, hová megy és mit akar. Még akkor is nagyképű, tapintatlan túlkapás, ha külföldi szervezők találták ki és alkalmazták, főként ha tudják, hogy a magyar kormány rendelete, amely a külföldiek beutazását szabályozza, kivételként tekint a vallási programokra érkezőkre. Ezzel a nagylelkű kivétellel senkinek sehol, egyetlen vallás nevében sem szabad(na) visszaélni. A vallási szertartás ugyanis a házasság és a temetés kivételével nem minősül rendezvénynek, ezért a magatartási szabályokat maga a szervező közösség határozza meg és felel a betartásukért. (Egyébként aki megszegte a járványügyi szabályokat, azt 150 dollárra büntették a rendőrök.)
Nem az érkezésük céljával, jogosságával van baj, a Dávid-csillag például a falu címerében is megtalálható, hiszen erre a vidékre már az 1700-as évek elején betelepedtek a galíciai zsidó családok, hanem utódaik viselkedésével. Először az itt élő görög borkereskedőkkel együtt űzték az adásvételt, majd pedig nélkülük, amikor a görögök „kivonultak a pult mögül”. A XIX. század második felében már több ezren élhettek Tokaj térségében. Bodrogkeresztúrt az 1940-es években például már 700 zsidó lakta, mert az első világháborút követően nagy számban menekültek ide Lengyelországból.
A haszidizmus egy az ortodox judaizmuson belüli irányzat, többek között hűséget és emelkedett hangulatú imádkozást jelent, terjedését, irányítását születése óta rabbik vezénylik. A térség leghíresebb csodarabbijai Sátoraljaújhelyen és Olaszliszkán éltek, utóbbit Friedmann Herschelének hívták. Amikor az ő olaszliszkai sírját keresték fel a haszid zarándokok, legutóbb 2019-ben, akkor a Dankó utcában lakó telepiek megdobálták az őket szállító buszokat.
Egyébként Friedmann tanítványa volt Reb Sájele, aki állítólag tanácsokat adott a bajbajutottaknak, meg ételt a házába kopogtatóknak, sőt gyógyított is, és aki karosszékében imádkozva fel sem kelt egész nap, csak péntek este feküdt le az ágyába. Akkor négy zsinagóga volt a faluban. Akadt zarándok, aki most azt mondta róla, „ha itt lenne a csodarabbi, gyorsan eltűnne a Covid-járvány”.
A gyógyulni, erőt gyűjteni, imádkozni érkezők repülővel jönnek Budapestre, Debrecenbe vagy Kassára, onnan pedig bérelt buszokkal, olykor helikopterrel a Bodrog partjára.
Azzal egyetért a 83 esztendős Stelcz Laci bácsi is, jogosan jönnek, és Isten hozta őket, csak ne szemetelnének az utcán, parkolnának szabályszerűen, és nem az út közepén, ne hangoskodnának, ne dobálnák el a papír zsebkendőt meg a kólásdobozt, és ne lennének némelyek olyan nagyképűek, lekezelők.
– Velünk szemben lakott annak idején Czódik Mózes – mutat az utca túloldalára, miközben a teli ballonokat rendezgeti. – Most volt itt a szódás, szóval a Czódik, az tanító volt az iskolában. Két házzal feljebb a Weisz pedig lovakat tartott, fiákerrel kereste a kenyerét. Aztán jött a háború, összegyűjtötték őket a templomban, és gyalog kísérték ki a vonatállomásra. Az orvost, a patikust, az óvónőt Széchenyi Ernőné grófnő igyekezett megmenteni, de később csak elvitték őket is.
A zsidó temetőbe egy a katolikus és református sírkertet is átszelő út vezet, a végén hatalmas fehér sátor, tucatnyi mobil WC és kézmosó tartály virít a szőlőültetvények között. Onnan a csodarabbi sírja fölé emelt épületig szalmával szórták be a sarat, igaz, most senki sem dagasztja, csak a biztonsági őr bakancsa. Minden zárva, szombat van.
Odalent a rabbi házának szobáiban imára és étkezésre készülnek a férfiak, mellettük, de külön tőlük hölgyek is tartózkodnak az úgynevezett ladylakban. Az udvaron tetemes mennyiségű kávétól, zacskós üdítőtől meg ásványvíztől rogyadoznak az asztalok, körülöttük hangosan felolvasó, éneklő, fejüket erősen ingató férfiak imádkoznak. A konyhának nevezett helyiségben ipari méretekben sorakoznak a tányérok, a poharak, mázsaszámra a krumpli meg a kristálycukor.
– Ma hal lesz az ebéd – mondja a készen érkezett ételes edényeket cipelő szakács. Őt is, akár a fegyveres biztonságiakat meg a pincéreket erre az alkalomra fogadták fel a környékről vagy Budapestről.
– Én a közelben, egy másik településen vagyok tanár – mondja a kompresszorral fűtött, ezüstös virágtartókkal díszített, legalább 200 fehér székkel berendezett sátor közepén László, akinek óránként 1500 Ft-ot fizetnek a felszolgálásért.
– Leginkább tojást esznek sütve, főzve, meg halat, sóletet, mellé maguk készítette édességeket, hozzá kólát, néha bort, vodkát isznak. De ide mindent máshonnan hoznak, mert itt mindennek kósernek kell lennie…
A csodarabbi zarándokokkal, sátorral, finomságokkal teli udvara fölött a felújításra váró, körbeállványozott református templom magasodik, buzogányos tornya a színes sokadalmat figyeli. Távolabb emelkedik a görög- és a római katolikus templom, rendbetételükre összesen több mint 600 milliót nyertek a keresztúriak.
– Ez mind nagyon szép és jó, de mire megyünk vele, ha az idő múlása és a néhány éve divatba jött ingatlanvásárlás keresztülhúzza a számításainkat? – summázza az egyik fiatal vállalkozó, aki nemcsak a maga és a családja miatt aggódik. – Például a Felső utca már teljesen elnéptelenedett, nem jönnek ide a fiatalok, mert nem képesek a házárakat megfizetni, ugyanakkor fogy a gyerek az iskolában.
– A Világörökség része lettünk, de hasznunk nem, csak kárunk származik belőle – mondja az utcán összeverődött kis csapat női tagja, Katika. – A Reál üzletben esetleg kólát, Marlborót vesz a zarándok, de azért sem várja ki a sorát, a takarítást utánuk meg nem lehet győzni közmunkásokkal.
Az utóbbi években, legalábbis ezt mondják többen, élükön a polgármesterrel, az a legnagyobb baj, hogy az imádkozni és tisztelegni érkezőket megbolondította üzleti alapon két család, akiknek az ősei valamikor itt laktak, de maguk már Amerikában élnek. Nyereséges bizniszt csinálnak az egészből, összegezte a polgármester, meg is nevezve a Rubin, illetve a Friedmann családokat.
– Rubinék 2012-ben áron alul vették meg a rabbi házát az akkori polgármestertől és testülettől, most ott fogadják, etetik, itatják a tömeget, a Friedmannok pedig a Székely Fogadót vásárolták meg és teszik benne ugyanazt – mondja Rozgonyi István. – A zarándokutakat szintén kizárólag üzleti alapon szervezik és hirdetik ezer, vagy tessék megkapaszkodni, akár háromezer dollárért. Itt minden az üzletről szól! Hol vannak a vallási szempontok?
Hol vannak a vallás és az ősök szülőfaluja iránti tiszteletnek, a közös feladatnak és közös gyarapodásnak a szempontjai? Vajon miért nem egyenrangú, egymást segítő partnerek az érintettek? Nem tudjuk. Eddig közel 80 ingatlant vásároltak meg a külföldiek. Egy 120 négyzetméteres, Kádár-kockának csúfolt házért például akár 40 vagy 50 milliót is elkérnek. Ennyiért másutt fél falut lehet venni.
Hirdetik azt is, hogy szívesen segítenek az érdeklődőknek, hogyan kell a településen „gazdaságosan” házat vásárolni. (Ugyanakkor szabálytalan építkezés miatt a polgármester három eljárást is folytat.) Bodrogkeresztúr központjában, a Fő utcában tizenkét ingatlan közül tízet már nem helyi lakos tulajdonol. Mostanában egy nagy szálloda és önálló zsinagógaépítés anyagi támogatását szorgalmazzák a szervezők, állítólag már meg is vették a templomnak való ingatlant, hihetetlen, de 175 millió forintért.
Ha így haladunk, öt év múlva elnéptelenedik a falu, üresen állnak majd a felvásárolt házak, és nem lesz, aki beüljön a szépen felújított keresztény templomok meg az iskola padsoraiba.
Tisztelt vallási és politikai, önkormányzati illetékesek! Azt mondta nekem egy a rabbi házával szemben lakó idős asszony, hogy Bodrogkeresztúron soha nem volt ellentét zsidók és magyarok között. Hogy ma se legyen, a néni elmesélt egy történetet.
Nemrég Brooklynból azzal hívta fel őt az egyik keresztúri család leszármazottja, hogy nagyon veszélyes betegségben szenved, és arra kérte, imádkozzon a rabbi házában a gyógyulásáért. A református asszony megszerezte a kulcsot, átment, és a saját szavaival imádkozott Istenéhez a brooklyni zsidó magyarért. Adja a Mindenható, hogy nem hiába.
Forrás:harcunk.info
Tovább a cikkre »
