Lecsapott a TEK, elfogták a fegyvereseket – videó

Lecsapott a TEK, elfogták a fegyvereseket – videó

A ceglédi rendőrök elfogták azt a két férfit, akik erőszakkal érvényesítették a pénzügyi érdekeiket.

A gyanú szerint a 29 éves M. Ferenc és a 35 éves B. Ferenc tavaly év elején egy ceglédi, még építés alatt álló családi ház udvarához mentek, mivel az ott lévő sértett tartozott nekik. Nem választottak kegyes megoldást. A férfit szó nélkül ütlegelni kezdték, majd további verésekkel fenyegették meg, amennyiben nem kapják vissza a pénzüket. Ráadásul a „találkozó” végén még a sértett autóját is elvitték – olvasható a police.hu cikkében.

Nem ez volt az egyetlen eset, amikor úgy döntöttek, hogy a saját törvényeik szerint szolgáltatnak igazságot. Nyáron szintén a településen található, az érdekeltségükbe tartozó építési területre mentek, ahol egy másik áldozatuk dolgozott. Vele azért akartak „elbeszélgetni”, mert többször is lopott a munkahelyén.

Az elkövetők a helyszínre autóval érkeztek, majd abból az egyikük lövéseket adott le a sértettre, aki ettől megijedt és menekülni kezdett. A férfit azonban egy elhagyatott háznál utolérték, ahol baseballütővel és egyéb eszközökkel ütötték-verték.

Hírdetés

A nyomozók a rablókat beazonosították, és február 18-án a Terrorelhárítási Központ műveleti egységeivel, ceglédi lakásaikban elfogták. A kutatások során éles lőfegyvereket, gumilövedékes puskákat, gáz-riasztó fegyvereket, lőszereket, valamint kábítószer gyanús anyagokat találtak. Vagyonvisszaszerzés keretében mintegy 12 millió forintot, ékszereket, valamint két autót is lefoglaltak.

A Ceglédi Rendőrkapitányság munkatársai csoportosan elkövetett rablás és más bűncselekmények miatt indítottak eljárást. A két férfit őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatásukat, amit a bíróság elrendelt.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »