IDEA: a moslékkoalíció gyengült, a Fidesz stagnál, a Mi Hazánk erősödik

IDEA: a moslékkoalíció gyengült, a Fidesz stagnál, a Mi Hazánk erősödik

Első körben eddig tartott a közös lista húzóereje – az IDEA Intézet 2021. június 30. és július 4. között készített közvélemény-kutatása kismértékű, de fontos elmozdulásokat talált a párttömbök és a pártok támogatottságában – írják honlapjukon.

Az adatok azt jelzik, hogy az ellenzéki szövetség győzelméhez elengedhetetlenül fontos az ellenzéktől leolvadásra hajlamos szavazói réteg megtartása, de az is, hogy a parlamenten kívüli kisebb pártok – amelyek egy kiélezett versenyben a mérleg nyelvét jelenthetik – ne tudjanak leválasztani szavazókat a közös listáról. Ha ugyanis e két feltétel nem teljesül, az erősen koncentrált, tömbösödött, lényegében 100 százalékban mozgósítható Fidesz-tábor előre nem kalkulált nagy győzelmet is szerezhet a 2022-es választásokon – szól a megállapítás.

Kormánypártok és az ellenzéki pártok közös listájának támogatottsága, 2021. július elején

2021. június végén, július elején az IDEA Intézet mérése szerint a hat együttműködő balliberális ellenzéki párt (DK+Momentum+Jobbik+MSZP+LMP+P) közös listája a teljes, választókorú népességen belül egy százalékponttal vezet a Fidesz–KDNP előtt. Az ellenzék 37, a kormánypárt pedig 36 százalékon áll. Az elmúlt hónaphoz képest mindkét tömb támogatottsága csökkent, de nem azonos mértékben. Míg a kormányzópártnál elhanyagolható mértékű, 1 százalékpontos apadásról beszélhetünk, addig az ellenzéki lista esetében a csökkenés hibahatár körüli, 3 százalékpont.

Az ellenzéki pártszövetség közös listájának támogatottság-változása úgy következett be, hogy egyrészt mindkét jelentősebb parlamenten kívüli párt (MKKP, Mi Hazánk) szavazótábora növekedett, másrészt emelkedett a bizonytalanok aránya is. Az ellenzéki szavazók egy része elbizonytalanodott, önmagában az tehát, hogy ezek a pártok együtt indulnak a 2022-es választáson, egy előválasztási kampányban nem tud új szavazókat mobilizálni.

Az ellenzéki tábor elbizonytalanodására utal, ha a legaktívabbnak számító, biztos szavazó pártot választók szavazói rétegét vizsgáljuk. Ott ugyanis megfordult az erősorrend, és mindössze 1 százalékponttal, de a Fidesz–KDNP vezet. Mindez úgy következett be, hogy támogatottsága jottányit sem változott, ugyanakkor az ellenzéki listára 3 százalékponttal kevesebben szavaznának, mint egy hónappal korábban.

Nem a Fidesz erősödik tehát, hanem az ellenzéki lista vonzereje csökkent az elmúlt időszakban.

A választáson biztosan részt vevő, preferenciával rendelkezők körében a parlamenten kívüli kisebb pártok együttes támogatottsága 8 százalék, ami olyan érdemi szavazói csoportot jelent egy kiélezett választási küzdelemben, ami ronthatja a balliberális ellenzék győzelmi esélyeit.

Pártok támogatottsága 2021. július elején

Jól látszik az ellenzéki pártok támogatottságának alakulásából, hogy szokatlan módon, egyszerre három párt választottsága is csökkent. Igaz 1–1 százalékponttal, de a Jobbik, a Momentum és az MSZP szavazótábora is csökkent. A Fidesz–KDNP esetében stabil, több hónapja állandó támogatottságról beszélhetünk a teljes népességben, és elhanyagolható, 1 százalékpontos növekedést a biztos szavazó pártot választók körében.

Az ellenzéki pártok közül 2021. június legvégén, július elején a Jobbik Magyarországért Mozgalom támogatottsága csökkent, a Demokratikus Koalíció támogatottsága nem változott (10%). A biztos szavazó pártot választók körében a két párt támogatottsága egyaránt 15%.

2021. július elején az előző hónaphoz képest a Momentum és az MSZP választottsága is 1 százalékponttal csökkent a teljes, választókorú népességen belül, így a Momentum visszaesett a parlamenti bejutás küszöbére. Az MSZP pedig – az IDEA Intézet mérései során először – nem egyszerűen a küszöb alá esett, de még a biztos szavazó pártot választókat tekintve sem éri el az 5 százalékot.

Hírdetés

Az MSZP szövetségesének, a Párbeszédnek a támogatottsága nem változott, mint ahogy az LMP-jé sem.

Az ellenzéki pártok mechanikusan összeadott össztámogatottsága 32 százalék a teljes választókorú népesség szegmensében, vagyis hajszálra megegyezik a Fidesz−KDNP-jével.

A Magyar Kétfarkú Kutya Párt és a Mi Hazánk Mozgalom 3−3 százalékpontot kapna egy most vasárnap esedékes parlamenti választáson a teljes választókorú népesség csoportját vizsgálva, vagyis mindkét párt támogatottsága 1–1 százalékponttal növekedett.

Az ismeretlen preferenciájúak (nem tudja, melyik pártra szavazzon, nem mondja meg, hogy melyik pártra szavaz, illetve semmiképp sem menne el) aránya 30 százalék.

Bármilyen módon is vizsgáljuk a kormánypárt és az ellenzéki pártok támogatottságát rendkívül kiélezett, szoros küzdelmet látunk, ugyanakkor kitűnik, hogy az ellenzéki pártok közös listájának támogatottsága az előválasztási kampányban egyelőre nem tud többletszavazókat hozni. Ahhoz, hogy érdemi győzelmi esélyei legyenek a jelenlegi ellenzéknek, ki kell alakulnia az egy közös listának, ki kell választani az egy egyéni képviselőjelöltet, és meg kell nevezni a mindenki által támogatott miniszterelnök-jelöltet, írja az IDEA.

Módszertan

Az IDEA Intézet a kutatás adatait 2021. június 30. – július 4. között vette fel közösségi média alapú kérdőív segítségével. A vizsgálat végeredménye reprezentatív az ország felnőtt népességére nem, életkor és településtípus tekintetében. A 2000 fős minta hibahatára az alapmegoszlások esetében legfeljebb ±2,2 százalékpont.

A feltett pontos kérdés: „Melyik párt, pártszövetség listájára szavazna egy most vasárnap tartandó országgyűlési választás alkalmával?

  • A Fidesz–KDNP közös listájára,
  • az ellenzéki pártok közös listájára (DK+Momentum+Jobbik+MSZP+LMP+P),
  • a Magyar Kétfarkú Kutya Párt listájára,
  • a Mi Hazánk Mozgalom listájára,
  • egyéb párt listájára.
  • Ebben a pillanatban ezt nem tudom megmondani, van véleményem, de azt nem kívánom megosztani, egyikre sem, semmiképp sem mennék el.

  • Forrás:kuruc.info
    Tovább a cikkre »