Huth Gergely: A közszolgálati televízió egy félkatonai szervezet

Huth Gergely: A közszolgálati televízió egy félkatonai szervezet

Elég szürreális vita alakult ki kormánypárti és ellenzéki érzelmű újságírók között az ATV Csatt című műsorában. Huth Gergely, a PestiSrácok főszerkesztője és Gajdics Ottó, a Szabad Föld főszerkesztője is különös módon vallottak meg igazságokat, ezzel kvázi kiszólva a kormánymédia diktálta kánonból.

Dévényi István, a Magyar Hang újságírója elmesélte, hogy 2014-ig volt a Magyar Távirati Iroda (MTI) főszerkesztője, és olyan értekezleteken kellett részt vennie, amelyeken az volt a téma, hogy kell megfelelni a Fidesz elvárásainak, Huth azzal kontrázott, hogy a Heti Válasznál ilyen nyomás érdekes módon nem nehezedett Dévényire. Ő ezt meg is erősítette, hogy valóban, ott ilyesmiről nem volt szó.

„Akkor miért nem hiszed el rólunk, hogy ránk sem helyezkedik olyan nyomás, ami megtiltaná, hogy a saját véleményünket mondjuk például ebben a műsorban. Jössz egy félkatonai szervezettel, gyakorlatilag az MTVA-nak a gyakorlatával, holott most a jobboldali és baloldali sajtóról beszélgetünk” 

– reagált Huth, a köztévét félkatonai szervezetnek nevezve.

Gajdics: Nem a nyilvánosság előtt fogjuk megvitatni az ország gondjait

Hírdetés

A műsor vége felé Magyarország állapotára terelődött a szó, akkor Gajdics Ottó úgy fogalmazott: 

„Ha valaki tudja, hogy milyen gondok vannak, azt mi tudjuk, hidd el. Csak nem a nyilvánosság előtt fogjuk megvitatni.”

Majd miután Németh Péter, a Népszava főszerkesztője azt felelte erre, hogy „de hát újságíró vagy”, Gajdics a mondandóját úgy folytatta: „Nekem megvannak a lehetőségeim arra, hogy eljárjak az emberek közé, eljárjak fórumokra, összeszedjük a problémákat, és hidd el, azért, mert nem veszi észre mindenki, bizony-bizony ott vannak az írásainkban, ott vannak a műsorainkban, mi úgy beszélünk dolgokról, ahogy azt Magyarország népének – nagy szavak – többsége akarja hallani.”

Dévényi István azt mondta erre válaszul, hogy nagyon kedveli őt, de ezt a MÚOSZ-ban elrettentő példaként tanítaná.

A Magyar Föld főszerkesztője még erre is rátett a végén egy lapáttal: „És annyit még tegyünk hozzá, hogy velünk ne keverje össze senki a jobboldali újságírót, aki a tényeket közli. Mi nem azok vagyunk. Sem a Gergő, sem én.”


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »