USA – Szeptember 11-e évfordulóján másról szól az újrarendeződő világ.
Amerikai katona karján a New York-i ikertornyokat ábrázoló tetoválással. Sem megbocsátani, sem felejteni (Fotó: Getty Images)
Az új évezredet sorsfordítóként indító 2001. szeptember 11-e huszonegyedik évfordulójára emlékezik a hét végén Amerika. A nemzetközi terrorizmus helyett azonban időközben újra a nagyhatalmi ellentétek uralják a világpolitikát, Washington és Moszkva szembenállása már a hidegháborút idézi.
Nem gondoltuk volna, de a lényeget ezúttal Prágában mondták ki. Petr Fiala cseh miniszterelnök szerint a világ az immár több mint fél éve tartó ukrajnai háborúval akkora fordulóponthoz érkezett, mint amekkorát 2001. szeptember 11-én élt meg. Átalakul újra a világrend. Azon a bizonyos szeptember 11-i kedden, éppen huszonegy éve, ott álltunk – jobbára tanácstalanul – a teltkarcsú tévédobozok előtt (lapos képernyők akkoriban még nem voltak), és több-kevesebb sikerrel értelmezni próbáltuk, mi történik. Ehhez foghatót azelőtt nem láttunk. Voltak ugyan előzményei – például az amerikai külképviseletek elleni 1998-as terrortámadások –, de a New York-i ikertornyok leomlása feladta a leckét a tévénézőnek. Mi az az al-Kaida? Kikből áll? Mennyire kell tartanunk tőle itt, Európa közepén? Másról sem szóltak másnap az újságok.
A legtöbb ember teljesen tájékozatlan volt, a történtek derült égből villámcsapásként érték – és nem csak Magyarországon. Volt amerikai, aki – elfeledve, hogy hírcsatornát néz – jópofa játékfilmnek gondolta a füstölő Világkereskedelmi Központot, egészen addig, amíg le nem szállt a szobabicikliről.
E hétvégén már a huszonegyedik évfordulót írjuk. Sokunk gyerekei azóta felnőttek, egyetemre járnak, soha nem is éltek a szeptember 11-e előtti világban. A testszkenerrel szigorított amerikai reptéri ellenőrzés nekik már természetes, ha egyáltalán oda akarnak utazni. Szeptember 11-e „hőse”, George W. Bush egykori amerikai elnök a jómódú nyugdíjasok felhőtlen életét éli Texasban, ahogyan nála eszesebb jobbkeze, Dick Cheney is kikerült a reflektorfényből – az Alelnök című mozi eleveníti fel páratlan párosukat.
A nagy csapatból Donald Rumsfeld – a terrorellenes háború egyik főmérnöke – már nem él, de társai, Paul Wolfowitz vagy Richard Perle valahol a nyolcvanat tapossák. A másik oldalon, a terror barikádjain a szaúdi Oszama bin Laden, az első számú közellenség halott, 2011-ben végeztek vele az amerikaiak. Helyettesét, az egyiptomi Ajman al-Zavahirit nemrég költöztették a másvilágra. Van-e ennek jelentősége 2022-ben, amikor a sok száz guantánamói fogolyból alig háromtucatnyian maradtak, és az amerikaiak alig várják, hogy végre másutt, másvalakik vendégszeretetét élvezzék?
Vajmi kevés. Más világot élünk. Amerikai szemmel az aszimmetrikus háborút – terrorszervezet kontra állam – az államok egymás közötti harca váltotta fel a világpolitika fő rendezőelveként. Egyes rémképekhez képest az Iszlám Állam globálisan kevésbé ütőképesnek bizonyult. Henry Kissinger, az amerikai külpolitika csaknem százéves doyenje ma inkább attól tart, hogy Amerika Oroszországgal és Kínával szemben jutott a háború szélére, ami szerinte a világ szempontjából is aggasztó. Ezen a héten is zajlott Moszkva és Peking Vosztok 2022 (Kelet 2022) néven rendezett demonstratív hadgyakorlata. Emlékezetes, hogy Kissinger szerint Amerikának mindig jobb kapcsolatot kell ápolnia ezekkel az országokkal, mint amilyet ők egymással.
A Moszkvával szembeni amerikai ellenérzések és a nyugati szankciók nem kedveztek ez utóbbi eshetőségnek. Oroszország februárban indított ukrajnai inváziója megoldotta a fősodorbeli amerikai sajtó dilemmáját, hogy kit pozicionáljon a világ vezető – noha önjelölt – demokráciájának első számú ellenségeként. A The New York Times vagy a The Washington Post például éveken át vacillált a címoldalán, hogy a korruptnak és agresszívnek tartott kínaiakat tegye-e meg első számú közellenségnek – a 2019-es hongkongi történések ehhez alapot is adtak – vagy az oroszokat. A dilemmát az oldotta fel, hogy Vlagyimir Putyin, aki jó húszéves regnálása során immár a negyedik amerikai elnökkel néz farkasszemet, minden határon túlment a washingtoni megítélés szerint. Pedig az ifjabb Bush annak idején még látta Putyin lelkét, amint a szemébe nézett. De kit érdekel ez, amikor ma amerikaiak milliói szorítanak világsztár kosárlabdázónőjüknek, a kábítószerrel való visszaélés miatt orosz büntetőtelepen sínylődő Brittney Grinernek, hogy kijusson a „gonosz birodalmából”?
Legfeljebb a George W. Bush elnöki könyvtár levéltárosait. Azt is túlzás lenne állítani eközben, hogy az amerikaiak figyelmét a világ kötné le, miközben otthon ég a ház. A több mint 330 milliósra duzzadt ország szélsőségesen megosztott, a felmérésekben megkérdezettek több mint negyven százaléka szerint elképzelhető, hogy az elkövetkező évtizedben polgárháború tör ki otthon.
A belföldről származó (homegrown) terrorizmusra időnként újabb és újabb példa akad, de 2001. szeptember 11-e – noha akkoriban sokan tartottak tőle – nem ismétlődött meg, az iszlamista terror nem tudott gyökeret verni Amerikában. Washington javára legyen írva, a külső terrorfenyegetettséget szigorú beutazási és vízumpolitikával valóban mérsékelni tudta. A bő tíz éve halott Bin Laden képét – simaképűbb ellenségként – időközben Putyin vette át a fősodorbeli amerikai médiában, tandemben Donald Trumppal, aki a vezető lapok szerint összejátszott vele, és a hírek szerint nem átall nekiveselkedni, hogy 2025-ben visszavegye Joe Bidentől a Fehér Házat. Trumpra most teljes az össztűz, legyen szó a Capitolium 2021. január 6-i ostromáról (uszítás) vagy az Ovális irodából Floridába hazavitt dobozokról (államtitoksértés). Kár, hogy Bin Ladennel ellentétben Trump inkább egy idős amerikaira hasonlít, semmint arab terroristára – semmi sem lehet tökéletes…
De szegény Biden! Az életben maradottak közül a legkevésbé fitt a feladatra. Az ifjabb Bush nem volt nagy intellektus (a háttérhatalom ügyesen kitöltötte az űrt), de politikailag potens volt. Amerika most éppen akkor áll vezetői válság előtt, amikor a saját külpolitikai doktrínája szerinti két fő ellenlábasa a legkevésbé sem. Putyin uralmát sem másvalaki, sem pedig az ukrajnai háború nem kezdte ki – a kétes hatékonyságú nemzetközi szankciókról már nem is beszélve –, miközben Kínában Hszi Csin-ping (Xi Jinping) elnök-pártfőtitkár októberben a szokásos pekingi táncrend fényében meglepő újrázásra készül. Új fiúk lennének a háztömbből? Nem éppen, hetven körül vannak, csak Bidennél jobban bírják a strapát.
A Nyugat vezető hatalmaként Amerika proxyháborút (sajátot, de külső színtéren) vív Ukrajnában, fegyvereket szállítva, anyagi és kommunikációs segítséget nyújtva kelet-európai védencének. A világ vezető erőközpontjai közötti konfliktus kiéleződése különösen nagy kontrasztot mutat a 91 évesen elhunyt Mihail Gorbacsov búcsúztatásakor.
Vele az utolsó szovjet politikus távozott, aki megbékélt Ronald Reagannel, az idősebb George Bushsal, megteremtve a német újraegyesítés és a kelet-közép-európai rendszer-változtatások előfeltételeit. A világ a glasznoszty idején került ki a hidegháborús spirálból. De már Gorbacsov idején hajtottak végre olyan arab terrortámadásokat, mint az 1985-ös schwechati merénylet, amely megsebesítette Kibédi Ervin és Szegedi Molnár Géza színészeket is, vagy a négy magyar áldozatot is követelő, 1988-as lockerbie-i robbantás.
Ám idővel ezeken is túllépett a történelem, ahogy lehet, lassan 2001. szeptember 11-ét is háttérbe szorítják a világpolitikai fejlemények.
Szőcs László
Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »
