November 26-án, szombaton délelőtt Budapesten, a pestszentlőrinci Mária Szeplőtelen Szíve-főplébánián koncelebrált hálaadó ünnepi szentmisét mutatott be a kilencvenéves Varjú Imre címzetes esperes, protonotárius kanonok, a templom korábbi plébánosa.
A szentmise kezdetén Harmai Gábor plébános nagy szeretettel köszöntötte Imre atyát régi plébániáján, ahol a hívek szeretete változatlan iránta. Gábor atya is szívesen emlékszik vissza arra, amikor kispapként először volt ebben a templomban, egy pap testvére újmiséjén. Később is többször járt itt, mielőtt idekerült volna, és Imre atya mindig szeretettel fogadta.
„Mindig úgy éreztem, jó itt lenni, jó azon a helyen lenni, ahol te irányítasz, nagy hálával gondolok rád” – mondta a plébános.
Harmai Gábor plébános hozzáfűzte: itt van a néped, itt vannak azok az emberek, akik továbbra is szeretnek téged.
„nagy hálával tartoznak, tartozunk neked, és én is, mint plébános, nagyon örülök, hogy mint elődömet köszönhetlek, hiszen jó, hogy óriások vállán állhatok, hogy egy olyan plébánián lehetek, ahol van kit szolgálni, ahol van múltja az élő hitéletnek. Isten fizesse meg mindazt a jót, amit értünk tettél!”
A karosszékben ülő Varjú Imre atya bevezetőjében emlékeztetett rá, hogy az utóbbi időben sokat betegeskedett, többször volt kórházban, ezért hálát adott Istennek a kegyelemért, hogy újra együtt lehet híveivel.
A 90 éves lelkipásztor, bár fizikailag gyenge volt, szeméből az őrá mindig jellemző derű, huncut mosoly sugárzott.
Az evangélium Szent Máté könyvéből hangzott el (11,25–28).
Homíliájában Imre atya felidézte: évekkel ezelőtt a kőbányai Bajcsy Kórházba hívta egy asszony a beteg férjéhez. Útközben elmondta, hogy a férje hitetlen, és néha nagyon goromba is, de ne féljen, ma nem lesz az, mert már nincs eszméleténél. A kórházba érve odaálltak az ágya mellé, és elkezdtek imádkozni érte, szép csöndben. Mindkettőjük meglepetésére a férfi kinyitotta a szemét, és hangosan felkiáltott: nem hiszek az Istenben! „Uram, én viszont hiszek, és azért jöttem el magához, mert szeretnék segíteni, ugyanis magának nemsokára a Jóisten elé kell állnia, és számot adni az életéről” – válaszolta Imre atya.
A férfi élt még néhány hétig. Amikor a felesége megjelent, hogy intézze a férje temetését, csak annyit mondott: „Atya! Lelkemre kötötte a férjem, hogy köszönjem meg magának, hogy eljött hozzá, mert abban a néhány, szenvedéssel teli napban végiggondolta az életét, és rájött arra: sem a halál, sem a szenvedés elől nem lehet menekülni.”
Imre atya rámutatott: ilyen-olyan szenvedése mindenkinek volt, van, és ne áltassuk magunkat, lesz is szenvedésünk. Elmondta, hogy mostanában többször volt kórházban, betegként, de betegek látogatójaként is. Többen voltak azok, akik életgyónást végeztek, rájöttek a szenvedésben, hogy nemcsak az utolsó szenvedésük ez, hanem van értelme a szenvedésnek.
II. János Pál pápa, aki a szenvedés nagy keresztjét hordozta, azt írta:
A szónok leszögezte: az első emberek nem hittek Istenben. Hittek a gonosz léleknek, és megtapasztalták a szenvedést, behozták nekünk a világba, ezzel együtt a halált és a gonosz erők szorongatásait.
Ha egyesülünk az Úr szenvedésével, akkor Isten szenved a beteg és a szenvedő emberben, és azokban az embermilliókban, akik szegénységben és elnyomatásban élnek, akiket kizsákmányolnak, akik éhen halnak, vagy kínzás és terrorizmus áldozataivá válnak.
Ismerjük Szent Pál apostol írását: Örüljetek, hogy részesek lehettek Krisztus szenvedésében.
Imre atya figyelmeztetett: lázadozhatunk is, nem ajánljuk fel szenvedéseinket Jézusnak, de ilyenkor pusztító erővé válik bennünk a szenvedés, és tönkreteheti még életünknek a végét is. Ám Jézus azt mondta: a keresztúton kívül nincs más út a mennyországba. Ő maga járta végig először ezt az utat.
„Testvéreim! Mindegyikünknek van szenvedése. Panaszkodhatunk ezek miatt, de legokosabb, ha ehelyett hálát adunk, és elfogadjuk” – mondta a szónok. Befejezésül közölte: éppen ezért, a következő percben valami olyasmit énekelünk, amit általában nem szoktunk énekelni szentbeszédek közben:
A szentmise végén a plébániaközösség képviselő-testületének világi elnöke, Komáromi László köszöntötte az ünnepeltet. Szavaiból kiderült: gyermekkora óta belenőtt abba a lelki kegyelmi erőtérbe, ami körülvette Imre atyát és a gondjaira bízott közösséget.
A világi elnök a kilencvenéves lelkipásztor színes személyiségének három fő jellemzőjét emelte ki, ami mindnyájunk számára példaértékű:
Komáromi László leszögezte: a jelenleg ezen a plébánián működő közösségek nagy része közvetlenül vagy közvetve, akár több generáció közvetítésével, de vissza tudja vezetni az eredetét Varjú Imre atya közösségszervező papi működésére.
Szerző: Bodnár Dániel
Fotó: Merényi Zita
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
