Hunčík: Már nem járok ki a szerdahelyi focira. Azt éneklik, „egy vérből valók vagyunk“. De mégis kikkel közös a vérünk?

Hunčík: Már nem járok ki a szerdahelyi focira. Azt éneklik, „egy vérből valók vagyunk“. De mégis kikkel közös a vérünk?

Nyitókép: Foto N/Tomáš Benedikovič

Hunčík Péter pszichiáter nagy futballrajongó, de a dunaszerdahelyi mérkőzésekre már nem jár ki. „Ez  már nem az én világom, kínosan érzem magam ezeken a meccseken“– mondta.

Véleménye szerint a múlt heti szlovák–magyar meccsen a nacionalizmus 3:0-ra győzött a futball felett kontumálva. „Az ilyen mérkőzéseken lehull az álarc, és feltárul a nacionalizmus és a gyűlölet valódi arca“ – tette hozzá.

Figyelembe véve a stadionban uralkodó légkört, hogyan látta a múlt heti szlovák–magyar meccset?

Egy 68 éves ember számára rémisztőek az ilyen meccsek. Nem is járok már a tribünre szurkolni, mert ez az egész frusztrációt vált ki belőlem. Ha jellemeznem kéne ezt a mérkőzést, akkor azt mondanám: nacionalizmus–futball 3:0 kontumálva. Néha úgy tűnik, hogy a sportnak egyre kisebb a jelentősége, a nacionalizmus pedig olyan helyekre fúrja be magát, ahol az indulatok egyébként is kiélezettek.

Magyarországon mindig így drukkoltak?

Magyarországot nem szeretném külön kiemelni. (…) A nacionalizmus és a futball nagyon mérgező kombináció.

A nacionalizmus magában egy szenvedély, amit nagyon nehéz ellenőrizni. Szörnyű, hogy az, ami Budapesten – vagy máshol Közép-Európában – történt, normálisnak számít. Ha összehasonlítom azzal, ami a 80-as években számított normálisnak, akkor megrémülök. Akkoriban szégyenkeztünk volna ilyen viselkedés láttán.

A mérkőzésen felkeltette az érdeklődésemet, hogy sok magyar drukkernek fekete trikója volt, ami eléggé rémisztőnek tűnt. Mit szimbolizált ez a fekete trikó?

Az UEFA megtiltotta a különböző szimbólumok használatát a mérkőzéseken. A kreatív magyar nemzet kigondolt egy másféle szimbolikát. A meccsen látható volt egy nagy plakát Mátyás királyról, akit a magyarok az igazságos királyukként tartanak számon. Mátyás király híres serege a fekete sereg volt. Így hát a magyarok azt mondták: olyanok leszünk, mint Mátyás király fekete serege. A fekete trikók a régi szép időket akarták szimbolizálni. Azt, hogy Mátyás újra itt van velünk, mi vagyunk a harcosai, menjünk és egyesüljünk. Ezek mítoszok, amik első hallásra komikusnak tűnhetnek, de ha az ember mélyebbre beleássa magát, akkor megrémül, hogy hová vezethet ez az egész.

(…) Ha magyar vagy, ránts kardot. Orbán Viktor a magyar társadalom példaképe. Orbán idealizált alakját össze lehet kötni Mátyás királlyal. Ez egy komoly jelzés lehet arra, amitől már tíz évvel ezelőtt is tartottunk.

(…)

Megszokott dolog, hogy a magyar szurkolók kifütyülik az ellenfelük himnuszát? Vagy ezt csak akkor csinálják, amikor olyan országokkal játszanak, ahol magyarok is élnek (pl. Szlovákia és Románia)?

Amikor az izraeli himnuszt játszották, akkor a nézők egy része hátat fordított. Ez mind példaként szolgál a fiatal generációnak arra, hogy így kell viselkedni, ha szomszéd jön látogatóba. Ez katasztrofális.

Mi a véleményük erről a hétköznapi embereknek?

Az emberek normális része negatívan vélekedik róla, míg a másik részük azt mondja: amikor tavasszal Nagyszombatban játszottunk az jobb volt (akkor a szlovákok fütyülték ki a magyar himnuszt – szerk. megj.)? Vagy azzal hozakodnak elő, hogy amikor a dunaszerdahelyiek elmennek más szlovák városba játszani, akkor ott azt kell hallgatniuk, hogy “kiba*ott magyarok” (…)

Hírdetés

(…)

A közvélemény-kutatások már egy ideje azt mutatják, hogy egyetlen magyar párt sem fog bekerülni a parlamentbe. Mit gondol erről?

Jelenleg nagyon alacsony az esélye annak, hogy a Most-Híd bekerül a parlamentben, az MKP-val ugyanez a helyzet, Simon Zsolt pártja pedig nulla pont. Most egy új mozgalom is alakult Összefogás-Spolupatričnosť néven. Ez a mozgalom mindenkit, aki magyarnak érzi magát, felszólított a mozgalomhoz való csatlakozáshoz.

Ki alapította ezt a mozgalmat?

Hét alapítója van, köztük Bauer Edit. Azt hirdetik, hogy őket nem érdekli, ki milyen értékeket vall. Halász szövetségeket, méhészeket, illetve a Csemadokot szólították meg, de vannak köztük újságírók, rapperek is. Azt vallják, hogy aki magyar, az lépjen be hozzájuk. Szerintük az MKP és a Most-Híd átvertek bennünket. Nem lehet nekik elmagyarázni, hogy a 21. században nem lehet törzsi alapon politizálni. (…) Mégis milyen bázison akarnak együttműködni? A közös nyelv bázisán? Mert más nem köti össze őket. Bennem például mi a közös egy méhésszel?

Sikeresek lehetnek?

Tudjuk, hogy a szlovákiai magyarok 40%-a nem ért egyet Orbánnal. Elutasítják a harcias politikáját. De azt nem tudjuk, hogy a további 60% kihez fog csatlakozni. (…)

Mit jelentene a szlovákiai magyaroknak, ha most először nem lenne magyar képviseletük a parlamentben?

Semmit. Megkérdeztem az új mozgalom alapítóitól, hogy valójában mit is szeretnének. Hat hónap alatt nincs esélyük bekerülni a parlamentbe. Az egyetlen dolog, amit elérhetnek az az, hogy senki sem jut be. Erre azt mondják: azt a négy évet átvészeljük. 2024-re pedig már nem lesznek a politikában olyan nemkívánatos személyek, mint Bugár Béla. És minden úgy lesz, ahogy két hónappal ezelőtt Orbán megmondta Dunaszerdahelyen: „Még egy tüske van a körmünk alatt, és az a Most-Híd. Ha sikerült eltávolítanunk, akkor minden szép lesz“. Talán ez motiválja az új pártot.

(…)

Ön a dunaszerdahelyi focicsapat drukkere. Jár focira?

Jártam, de most már nem. Ez már nem az én világom. Ha focira megyek, akkor focira megyek. Én kínosan érzem magam, ha futballmérkőzéskor himnuszt énekelnek.

Én még sosem voltam futballmérkőzésen Dunaszerdahelyen. Mégis milyen? Az egész stadion kötelezően feláll és énekel?

A keménymag akkor kezdi el énekelni a himnuszt, amikor a játékosok elkezdenek játszani, a meccs első percében. A keménymag olyan erős, hogy mindegy hol ülsz, körülötted is felállnak az emberek. Az emberek nem kevés százaléka mondja azt nekem, hogy számukra ez kellemetlen, de muszájból mégis felállnak. (…)

Milyen gyakorisággal éneklik a himnuszt?

Minden mérkőzés elején. Aztán még eléneklik a klub himnuszát is. Ezzel kapcsolatban egy cikket is írtam, de senki sem reagált rá. Azt éneklik benne, hogy „egy vérből valók vagyunk“. De mégis kikkel közös a vérünk? Fiúk, tudjátok ti mi az, hogy közös vér? Ti nem ismeritek a történelmet, ugyanis az egész nacionalizmus erről szólt. Az egyszerű emberek nem értik ezekben a jelenségekben a veszélyt, pedig ott lakozik. Hány ember mondta nekem azt, hogy nekik ez nem tetszik, de nem tudnak vele mit csinálni. Ha a többség hatalmat érez, akkor magasról fütyül arra, hogy mit érez a kisebbség.

A mérkőzéseken gyakran használnak Trianonnal kapcsolatos jelszavakat, és éppen jövőre lesz a 100 éves évfordulója. Valóban komolyan gondolják, vagy csak álmodoznak arról, hogy Dél-Szlovákia ismét Magyarországhoz csatolják?

Éppen ezeket a szavakat nem akartam kimondani, de jó, hogy említi. Félek tőle. Egyrészt kínosan érzem magam, mert legalább egy-két éve ezt próbálom elmagyarázni a szlovákoknak. Gyerekek, közeledik a trianoni évforduló, fel kellene rá készülnötök, hiszen nem lesz ez olyan egyszerű. Nekik joguk van szomorkodni, nekünk viszont egy stratégiát kellene kidolgoznunk arra, hogy hogyan állunk majd hozzá ehhez az egészhez.

Mire gondol?

Empátiával kellene hozzáállunk, meg kellene értenünk, hogy nekik akkor nagy fájdalmas volt ez a veszteség. De az EU megoldást jelent, most már nincsenek határok. Ha nem dolgozunk ki egy részletes stratégiát, Szlovákiában is az extrémisták kezébe kerülünk. Empatikus szavakat nem hallottak sem Romániában, sem itt, sem az EU-ban. A magyarok nem fognak csendben maradni, ugyanis rájöttek arra, hogy csak akkor történik valami, ha az egyes csoportok kinyitják a szájukat.

(…)

Denník N, Hunčík: Na futbal v Dunajskej Strede už nechodím, spievajú hymnu a potom, že máme spoločnú krv. A s kým?


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »