Próbálom megérteni a lengyel politika gondolkodásmenetét, de nem sikerül. Érveket, ellenérveket ütköztetek egymással keresve a megoldást. Nem értem mi folyik Varsóban, verbálisan támadja, fenyegeti azt az országot, mely évszázadokon át soha nem fordult Lengyelország ellen. Sőt, felvállalva szövetségese rosszalását, segítséget nyújtott a német-szovjet-szlovák agresszió áldozatainak. Van, aki magát egy mérkőzésen érzi, „szemüveget a bírónak” stílusban sérti meg Magyarország miniszterelnökét, majd fenyegetőleg a lengyel-magyar kapcsolatok esetleges romlását kürtöli világgá.
Hajlandóak Magyarországot Ukrajnáért feláldozni, elfeledve az ukránok által legyilkolt lengyel százezreket, vagy legújabban az adminisztratív népírtást a 2017-ben jóváhagyott ukrán kisebbségi nyelvtörvénybe bújtatva. Pedig fél évvel ezelőtt még nem volt a lengyel politika ennyire ukránbarát, határozottan kiállt a kisebbségi létben élő lengyel testvérekért. Arról sem feledkezhetünk meg, hogy az ukrán hadsereg előszeretettel küld nemzetiségi katonákat a frontvonalba.
Egy 1959-es népszámlálás szerint Ukrajnában – a Szovjetunió egyik tagköztársaságában – 3 633 000, negyven évvel később 1 441 000 lengyel élt. Közel kétmillió lengyel kámforrá vált. Kivándorolt vagy beolvadt a többségi társadalomba.
Mi történt, mi változott meg a lengyel politikában fél év alatt? Talán azt szeretné, hogy az országot elözönlő ukrán „menekültek” hatalomhoz jussanak, és Kelet-Lengyelországot Ukrajnához csatolják? Mindent megadnak ezeknek az embereknek, családoknak, sőt egy ukrán menekült család több juttatást kap egy hónapra, mint egy lengyel család, beleértve az ingyenes utazás lehetőségét, valamint az azonnali lakhatást, míg egy lengyel család éveket vár egy otthonra. Ez elfogadható? Olyan érzésem lenne, mintha 2015-ben lennék Németországban. Refugees welcome…
Egész Lengyelország kék-sárgába borult, banderista jelszó hirdeti az ukrán „megszállást”, volhiníai (Wołyń) tömegmészárlás lengyel áldozataira pedig spongyát dobnak. Hová lett az egészséges lengyel nemzeti öntudat?
Persze, meg lehet érteni az lengyel álláspontot is; az oroszellenesség nagyobb az ukránellenességnél. Több, mint ezer éve viaskodnak egymással, és a hadiszerencse forgandó. Egy orosz mondás szerint kurica nye ptica, Polsja nye za granyica, azaz a tyúk nem énekesmadár, Lengyelország a határon belül van. Fájó pont lehet még a lengyeleknek a katyni vérengzés, a szmolenszki légi tragédia, valamint az, hogy a kormánygépük roncsát az oroszok még mindig nem szolgáltatták vissza. Mellékesen kérdem, felszólította-e az EU vezetése annak idején Oroszországot a lengyel repülőgép visszaadásának érdekében, esetleg szankciókat léptetett-e életbe? Választ tudjuk, semmit sem tett, de Ukrajnáért mindent megtesz, pedig Ukrajna nem uniós tagállam, szemben Lengyelországgal.
Vagy csak egyszerűen „az ellenségem ellensége a barátom” elv alapján határozták meg a lengyel külpolitikát? Esetleg a háború utáni újjáépítésben bíznak? Felesleges ábránd… Arra már van jelentkező.
Végezetül pár kép Lengyelországból és egy mondat: – Kocham Polskę!
Gerd Wiesler
Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »
