Hosszú Katinka nem tartotta be a karantént

Hosszú Katinka nem tartotta be a karantént

Saját maga vall erről egy hosszabb interjúban. Amikor otthon kellett volna maradnia, többször belógott az uszodába.

A hétvégén kezdődnének a tokiói olimpia úszóversenyei, rögtön az első versenynapon Hosszú Katinka és Je Si-ven összecsapásával 400 vegyesen, de a koronavírus-járvány közbeszólt – a háromszoros olimpiai bajnok úszó nagy szomorúságára is, aki még a tavalyi karácsonyát is beáldozta a felkészülésre, három hetet edzőtáborozott akkor Dél-Afrikában.

Mint az Indexnek adott interjújából kiderül,

úgy edzett, „mint egy állat”, egyetlen cél lebegett a szeme előtt, a tokiói arany.

Aztán: „közel sem éreztem megkönnyebbülést, amikor kimondták, hogy csak jövőre lesz” – vallott, hozzátéve, még azt is sajnálja, hogy a március végi országos bajnokságot lefújták, nem hallotta, hogy bárki beteg lenne, és legalább kiadhatták volna magukból az összes „melót”.

De így is „belógott” párszor az uszodába a karantén alatt, a teljes leállást ugyanis „nehezen tolerálja a test”.

Azért most is folyamatosan edzésben van, „kímélő programban”. Már csak azért is, mert a Margitszigeten pénteken verseny lesz, és nem tudni, mikor lesz legközelebb ilyen, az „ISL időpontja nagyon közeledik” – figyelmeztetett. Ezért egyébként ő is felel, de egyelőre nem árulja el, hogy lesz-e verseny.

A „szobafogságban”

Rafael Nadal önéletrajzi könyvét olvasta, aztán André Agassiét,

majd a teniszvonalat folytatva Marija Sarapováét.

Mostanában Nagy József edzi – Gyurta Dániel utolsó trénere.

„Az egyik leghíresebb tanítványa az amerikai mellúszó Mike Barrowman, aki az 1992-es olimpián nyert aranyérmet. Józsi egy művész, nem csak a mellúszásban, és egy jó ember. Ez nekem sokat számít. Megesett, hogy másfél órát is beszélgettünk, aztán úsztam is valamennyit – akkor erre volt leginkább szükségem. Olyan élettapasztalattal rendelkezik, amivel nem sokan” – mondta róla. Edzéstervét azért maga írja legtöbbször.

Hírdetés

És hogy miért?

„Pontosan tisztában vagyok vele, hogy mi esik rosszul, mitől szenvedek igazán. Kegyetlen vagyok önmagammal, és elégedetlen.”

Edzésnaplói viszont nincsenek.

Elmondta véleményét arról is, hogy Shane Tusup a saját „teremtményének” tartja őt.

„Ha egy csapat elér egy nagy eredményt, lehetetlen megállapítani, hogy abban kinek mekkora szerep jutott.”

Tény azonban, hogy 2009-ben Dave Salóval lett világbajnok először, 2019-ben Petrov Árpáddal utoljára, szóval

„volt valaki” az úszásban Shane Tusup nélkül is, amikor az amerikai „nem volt edző”.

A sikerekért pedig nagy árat fizetett: „mint személy elvesztem”.

A 2016-os olimpia utáni évet nem is magáért, hanem a szurkolókért és az országért csinálta végig, lehajtott fejjel, hisz 2017-ben volt a budapesti világbajnokság. Az év végi, koppenhágai rövid pályás vb-re már megkönnyebbülten utazott el, nem stresszelte senki, nem figyelték a lépteit, nem tartották csirkemell-saláta vonalon az étkezését. „Feszült Katinka voltam sokáig, de szembesültem vele, és volt erőm rajta változtatni.” A robotüzemmódban még azt sem fogta fel, hogy Rio előtt elhunyt a nagymamája, amikor később Bajára ment, akkor esett le neki.

A robotságról még azt is elmondta, a riói pódiumon állva nem pergett le előtte élete filmje, a 2017-es pesti vb-n viszont igen.

És ha már film: készül róla egy igazi is, egy életrajzi dokumentumfilm, amelyben csavar, hogy a koronavírus miatt leállás és egy év plusz van. Megtiszteltetésnek veszi, hogy ez elkészül vele, hisz tudja, mennyit ad egy-egy ilyen másoknak. Jövő karácsonykor mutathatják be az alkotást.

Jelenleg párjával Szentendrén él és próbálják berendezni új életüket, otthonnal – ez ugyanis számára korábban nem volt az élsport miatt.

Edzései egyik formája, hogy kutyájukkal, Zeusszal jár futni, vele már „rendezte az erőviszonyokat”, eleinte ugyanis sokszor kapott a kezéhez.

Érmei egy vödörben vannak.

Kíváncsi rá, lesz-e még valami az életében, amit annyira szenvedélyesen fog űzni, mint az úszást.

Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd

Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »