Hosszú Katinka elmondta, hogy volt a konditermi botrány

Hosszú Katinka elmondta, hogy volt a konditermi botrány

A sportoló a Blikknek beszélt arról, ragaszkodik ahhoz, hogy délelőttönként, amikor éppen nem külföldön versenyez, két és fél órán keresztül kizárólag klubja, az Iron Swim használhassa a fővárosi Duna Aréna edzőtermét. Vagyis kikötötte, más egyesületek versenyzői ne kondizzanak ott vele egy időben.

Hosszú Katinka elmondta, két héttel ezelőtt a Nemzeti Sportközpontokkal, a Magyar Úszószövetséggel és az összes klubbal leültek egyeztetni erről.
„Az én kérésem az volt, hogy hattól nyolcig-fél kilencig szeretném használni a tornatermet, a többi időben mindenki jöhet-mehet, amikor csak szeretne.
Mivel voltak, akik ugyanakkor szerették volna igénybe venni a termet, az úszószövetség illetékesei azt mondták, intéznek egy másik edzéslehetőséget a többieknek, ez azonban nem történt meg időben – mondta a versenyző, aki úgy gondolja, az előzetes egyeztetés és engedélyezés alapján joga van a terem kizárólagos használatához.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Hírdetés

Walk your own path and never lose your belief

Iron Lady (@hosszukatinka) által megosztott bejegyzés, Febr 3., 2019, időpont: 9:45 (PST időzóna szerint)

Hosszú Katinka hangsúlyozta, semmi bántót nem mondott a többi úszóra, ami megjelent ezzel kapcsolatban, az nem igaz. Személyesen beszélt Verrasztó Dáviddal és Virth Balázzsal, Kapás Boglárka edzőjével is, minden a legnagyobb rendben van köztünk – tette hozzá az úszóklasszis.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »