Folytatjuk a Hősök nyomában című sorozatunkat, ahol a magunk mögött hagyott évszázadok magyar, vagy magyar vonatkozású történelmi személyeit mutatjuk be, akik valamilyen úton-módon (hős)tetteikkel befolyásolták, alakították a történelem menetét. Ezúttal a 19. századig repülünk, hogy bemutassuk Gábor Áront, az 1848-49-es forradalom és szabadságharc ágyúöntőjét és tüzértisztjét.
Gábor Áron római katolikus székely határőrcsaládba született 1814. november 27-én, Berecken. Apja a település főjegyzője volt. A szabadságharc későbbi hőse a csíksomlyói gimnáziumban végezte tanulmányait, amelyet megszakítva bevonult a háromszéki határőr ezredbe. Ekkoriban sajátította el a tüzérségi ismereteit is Gyulafehérváron, amely a szabadságharcban betöltött szerepének alapjait képezte.
Gábor Áront sokoldalú történelmi személyiségként tartjuk számon, aki több, egymást nem feltétlenül fedő foglalkozáshoz is értett. Noha az emberek túlnyomó többségének a szabadságharc és az ágyúöntés jut eszébe személyéről, beszélt románul és németül is, de az asztalosmesterséget is elsajátította, valamint szárazmalmot tervezett, aratógépet készített.
1845-ben végleg leszerelt (1842-ben már öccse helyett vonult be), ezalatt ismerkedett meg az ágyúöntés művészetével, az ehhez szükséges ismereteket Bécsben és Pesten sajátította el (tüzérségi múltja miatt természetesen nem volt teljesen ismeretlen terep a számára). Leszerelése után Moldvába ment, itt ismerte meg minden bizonnyal csángó származású feleségét, Velcsuj Jusztinát. A magyar forradalom idején haladéktalanul hazautazott, hogy tettekkel is szolgálja hazáját.
Először 1848. október 6-án az agyagfalvi székely nemzeti gyűlésen döntöttek az ellenállás mellett, majd 1848 novemberében Sepsiszentgyörgyön határoztak Háromszék önvédelméről, valamint Puchner megadásra való felszólításának figyelmen kívül hagyásáról. Gábor Áron ezt követően fogott ágyúöntésbe Bodvajban, majd miután a térség az ellenség kezére került, Sepsiszentgyörgyön. Itt már négy darab ágyú készült el beolvasztott harangokból.
Az elkészült ágyúkat először az első hídvégi csatában alkalmazták november 30-án. Az ütközetből a székelyek kerültek ki győztesen, ebben pedig döntő szerepe volt Gábor ágyúinak. December 13-án pedig Fertőrákos közelében verték el a császáriakat, az ágyúöntőt ezután főhadnaggyá léptették elő.
December 24-én a második hídvégi csatában viszont a székely seregek maradtak alul, így Háromszék békeszerződésre kényszerült a császáriakkal. Az osztrákok egyik feltétele a kiöntött ágyúk megsemmisítése volt, a végül ratifikált árapataki szerződés ezt is magában foglalta. A gyakorlatban viszont nem tartották be a feltételeket, a lakosság sok ágyút és egyéb felszerelést elrejtett az osztrákok elől. Bem tábornok január közepén ismét ellenállásra szólította fel a székelyeket, január 15-én pedig fel is mondták az árapataki szerződést, így Gábor Áronnak ismét lehetősége volt ágyúkat önteni, immáron főhadnagyként.
1849. március 15-én tüzér őrnagyi rangra terjesztették fel, ugyanekkor Kolozsvárra hívták a hadiipar megszervezése miatt, de egészen májusig Kézdivásárhelyen maradt ágyúöntés és a tüzérségi utánpótlás kiképzésének céljából. Áprilisban megszületett gyermeke, Áron is. Májusban Kolozsvárra utazott, majd Nagyváradra, ahol a brit eredetű Congreve-rakétákat tanulmányozta gyártási célból (Kézdivásárhelyen ez meg is kezdődött visszatérte után, júniustól). Nagyváradról még Debrecenbe is elutazott, ahol Kossuth Lajossal találkozott, aki hatvanezer forint segélyt adott a kézdivásárhelyi gyárnak.
A júniusban történő gyártásfokozás azonban már késő volt. A cári csapatok ugyanezen hónap 19. napján betörtek Erdélybe, ahol villámsebességgel haladtak előre. Június 25-én már orosz kézen volt Sepsiszentgyörgy és Kézdivásárhely is, a hadiüzemeket pedig feldúlták. A visszavonuló, majd újjászervezett székely hadsereg július 2-án, Uzon és Kökös között ütközött meg a betörő oroszokkal, akiket sikeresen visszaszorítottak a Feketeügy folyón túlra. Gábort azonban halálosan megsebesítette egy ágyúgolyó. Eresztevényben temették el a harcok elültével, sírja ma is itt található, érdekes módon a református templom kertjében, annak ellenére, hogy ő maga katolikus volt.
Gábor Áron nélkülözhetetlen és nagy formátumú alakja az 1848-49-es szabadságharcunknak. Tüzérségi ismeretei pótolhatatlannak bizonyultak, csakúgy, mint a haditermelésben szerzett érdemei. A szabadságharc alatt csak a kézdivásárhelyi üzemben több mint 60 ágyút gyártottak (az osztrák hatfontosok mintájára), halálával a háromszéki ágyúgyártás története teljesen véget ért.
Gábor szó szerint mindenét a szabadságharcnak áldozta fel, a hős katona emlékét mind a mai napig ápolják Székelyföldön és az anyaországban is. Azon ritka személyek egyike, akik nem "csak" bátran harcoltak, de olthatatlan tettvágyukkal és cselekvőkészségükkel forradalmi újításokkal segítették a magyarság ügyét.
Ábrahám Barnabás – Kuruc.info
Az eddig megjelent részek:
Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »
