IV.- Újjáéledő horvát hadszíntér és a horvát-bosnyák vérfürdő
A Maslenica-hadművelet és a bosnyák pokol
Horvát katonák a Maslenica-hadművelet alattMiközben az egész világ a kibontakozó horvát-bosnyák konfliktusra figyel, s legfőkébb a szerbekröhögnek a markukba, addig Tudman és a HV új tervet sző a Horvátországi hadszíntéren. Az RSK-erőinek nem sok komoly dolga akadt egy ideje és úgy gondolta Szerb Krajna vezetősége is, hogy a horvátok most a Herceg-Bosniai Horvát Köztársaság gondjaival és a bosnyákokkal vannak elfoglalva. Ennek megfelelően hatalmas meglepetésként érte őket 1993 januárjában, mikor Zadar mellett hatalmas erőkkel, a tűzszünetet megsértve megindul a Maslenica-hadművelet. Ez volt a Horvát Hadsereg első, rendes katonai akciója, rendes hadtestekkel, megfelelő (Nyugatról beszerzett) fegyverekkel és felszereléssel. Az RSK erőinek nem sok esélyük volt felucsodni a hirtelen támadástól és a HV kilóméterekkel tolta vissza Zadar mellől az RSK erőit és Szerb Krajna határát. A horvát erők elérik a stratégiailag fontos Maslenica-hidat és rögtönzött pontonhíddal visszaállítják az összeköttetés az eddig elvágott déli országrész és Közép-Horvátország között. Ez nem csak a Dalmáciában lévő egységeiknek és úgy általában a civileknek jelentett nagy fellélegzést (akiknek szigetről szigetre kellett hajókon ellátmányt szállítani addig nagyon macerás módon), hanem a közelgő boszniai hadműveletekhez is elengedhetetlen volt az ellátás biztosítása ezen az útvonalon. Bár Milosevic megígérte Szerb Krajnának, hogy ha nagyobb támadás éri őket azonnal csapatokat csoportosít át hozzájuk, ezt a Krajna és Szerbia közötti boszniai káosz miatt nem engedhette meg magának. Ismét az önkéntesekhez folyamodik és Arkan több száz „tigrise” érkezik Horvátországba az RSK megsegítésére. Az ENSZ békefentartói tiltakoznak és nemzetközileg is elítélik Horvátország tűzszüneti megsértését, azonban ez csak a felszín. A Nyugati hatalmak minden bizalma ekkor Horvátországban van, mely az egyetlen potenciális erőnek tűnik, hogy véget vessen a Balkánon kialakult káosznak, ezért hallgatólagosan szemethunynak a hadművelet felett, ami akár a boszniai hadszínteret is lezárhatja. Arkan Tigrisei és az RSK-sok ellen a hírhedt spliti Rafael Vitez Boban zászlóalj érkezik ( a kvázi HOS-ként működő HV egység) és Marko Skejo legelszántabb usztasa szimpatizáns katonái néznek farkasszemet a legszélsőségesebb szerb paramilitárisokkal. A Maslenica-hadművelet eredményeit hónapokon át, egészen 1993 végéig igyekeznek védeni Skejo „HOS-osai”, amely végül is sikerrel jár. Ez időszak alatt az utánpótlás zavartalanul tud eljutni Dalmácián keresztül Herceg-Boszniába a HVO-hoz, ahol épp a pokol alakul ki. A Vance-Owen terv, ami a bosnyák kantonokat lakosságuk etnikai többsége szerint igyekezett besorolni vagy a Boszniai Szerb Köztársasághoz, vagy a Herceg-Boszniai Horvát Köztársasághoz (ami ekkorra bejelenti de facto független állammá válását Bosznia-Hercegovinátül) vagy a maradék bosnyák Boszniához, csúfos véget ér. A Vance-Owen terv hagy egy engedményes kiskaput, amit a felek lecsillapítására szán, mégpedig, hogy a kantonok hovatartozása nem végleges, amennyiben a kanton etnikai arányai megváltoznak. Ez pedig a balkáni logikában kinyitja Pandora-szelencéjét és mindenki etnikai tisztogatással, népírtással igyekszik elérni a számára fontos kanton entikai arányainak megváltozását. A vegyes horvát-bosnyák kantonok sorsa itt megpecsételődik és mind az Arbih igyekszik kiírtani vagy elűzni a horvát lakosságot, miközben a HVO ugyanezen ügyködik a bosnyákok ellenében. A horvát-bosnyák háború a tetőfokára hág. Boszniába a muszlim testvériség jegyében pakisztáni, afgán és arab dzsihadista önkéntesek érkeznek az Arbih megsegítésére. A horvát lakosságot a korábbinál is elképzelhetetlenebb kínok várják. A dzsihadista önkéntesek nem válogatnak a taktikáikban és olyan módszerekkel tisztítják meg a horvátoktól a kantonokat, mint az élve elégetés, karóba húzás, kerékbetörés. A középkori barbarizmus az amúgy sem szofisztikáltságáról ismert HVO-sokat is radikalizálja. Megjelennek a bosnyákokat foglyul ejtő koncentrációs táborok és a muszlimgyűlölet az egekbe szökik. A helyzeten nem segít, hogy a neonáci önkéntesek közül többen élvezik a helyzetet és olyan emberek, mint az egyébként néger(!) svéd Jackie Arklöv brutális kínzásoknak teszi ki a foglyokat. Az identitásválsággal küzdő Arklöv horogkeresztes övcsatjával veri véresre az ártatlan bosnyák nőket, kényszeríti Allah-hoz imára a civileket, mielőtt agyonlőnő őket, miközben az éppen felvirágzó skandináv black betal dalait bömbölteti kazettás magnóján. A HVO-sok később elhatárolódnak tőle és ő maguk is őrültnek titulálják, azonban annak semmi nyoma, hogy komolyan tettek volna ellene a ’93-as vérfürdő idején. Eközben a HVO jelentős területeket szerez Közép-Boszniában és a Herceg-Boszniai Horvát Köztársaság nagysága eléri csúcspontját. Az amerikai tisztviselők mélységesen csalódnak a zágrábi vezetésben, hogy így járnak el az új béketervükkel kapcsolatban, a Nyugat ismét hátat fordít Zágrábnak és komoly retorziókat helyez kilátásba.
A horvátok által szétlőtt Mostari Öreg-híd
Medak-zseb hadművelet és a Herceg-Boszniai Horvát Köztársaság kifulladása
Erről mit sem sejtve a Tudman, és a HV újabb hadműveletet tervez Horvátország területén. A korábbi tűzszüneti megsértésüknek miután nem volt semmi következménye a Nyugat részéről, most úgy döntenek újra próbálkoznak. Ennek oka, hogy a Maslenica-hadművelet után az Szerb Krajna hatalmas bosszú ágyúzásba és bombázásokba kezd. A frontvonalon lévő Gospic brutális károkat szenved de a főváros Zágráb sem marad ki a rakétaesőből több alkalomal sem. Miután a HV beazonosítja, hogy a rakétatámadások kiindulópontja egy Gospictól délre található RSK-támaszpont Medak falu mellett, annak elfoglalására törekszik. 1993 szeptemberében a HV ismét megindul Gospic irányából délre és behatol újra Szerb Krajna területére. Az RSK visszaszorul, de a HV katonák brutális pusztítást végeznek. Sokuk éppen a szerbek által elfoglalt szülőfalujukat foglalja vissza és amit ott látnak, megvadítja őket. Saját szüleik, testvéreik, barátaik oszladozó tetemeit találják otthonuk kertjében fákon lógva és kegyetlen mészárlást végeznek a faluban lakó szerb civilek ellen. Medakot és a rakétatámadások gócpontját elfoglalja a HV, de ezt már a békefenntartó UNPROFOR nem nézi tétlenül. Csorba esett a becsületükön a Maslenica alatt, így most a francia és kanadai békefenntartók ellentámadást intéznek a Szerb Krajnába vonuló horvátok ellen. Kaotikus állapotok alakulnak ki, ahol az UNPROFOR egységei megindulnak a HV ellen, miközben a békefenntartó erők mögött az RSK csapatai foglalják vissza a területeket. Ez nehéz helyzet elé állítja a horvát vezetést, akik ugyan nem akarnak a békefenntartókkal összetűzésbe kerülni, de látva, hogy az RSK visszanyomul mögöttük, sőt szintén támadni kezdni hátulról a horvát egységeket, úgy döntenek mégis tűzpárbajban vesznek részt, nemhagyva elveszni a katonai sikert. A kanadai és francia békefenntartók egy darálóban találják magukat, ahol egyik oldalról a horvátok, hátulról az RSK lő, s végül senki nem tudja ki kicsoda a káoszban. Mire híre jut Zágrábba ennek, Tudman azonnal leállítja a hadműveletet és visszavonulót fúj a HV-nak. Szerencsére komolyabb UNPROFOR veszteségek nélkül ér véget a csata. Az elfoglalt területet nem adják oda Horvátországnak, sem Szerb Krajnának, egy speciális ENSZ-által igazgatott demilitarizált zóna lesz. Ezzel az akcióval azonban Horvátország végleg elveszíti a Nyugat kegyeit és az nem tűri tovább boszniai terjeszkedését.
James Calvin kanadai ezredes, aki két tűz közé szorult az ENSZ-csapatokkal
Az, hogy a horvát vezetés ismét nagyobb erőket vet be hazai területen nem segíti a HVO ellátásának növelését Heceg-Boszniában, ahogy az sem, hogy a közvélemény szemében ugyanolyan barbároknak tűnnek már, mint a szerbek, s ugyanúgy szatelitállamon és eltartott külföldi hadseregen keresztül végez brutális dolgokat a bosnyákok ellen. A HV tisztek egy jelentős része Boszniában van, és nem hivatalos HV egységek is a HVO mellett, de ha Horvátország nem akar ugyanolyan nemzetközi megítélés alá esni, mint Jugoszlávia, akkor ezt bekell fejeznie. Továbbá Törökország és megannyi arab állam jelentős támogatásokról biztosítja a muszlim bosnyákokat, ezzel pedig az Arbih már nem egy szervezetlen pár AK-val a kezében rohangáló hülyegyerek szintjén van. 1993 legvégére hatalmas veszteségeket szenvednek el a horvátok a bosnyákoktól. A Herceg-Boszniai Horvát Köztársaság területe nem csak vissza esik a horvát-bosnyák konfliktus előtti szintre, de valamivel még kevesebb is annál. Ez és a az USA nyomása elkerülhetetlenné teszi, hogy Tudman letegyen Nagy-Horvátország, minden horvátot egy államban tömörítő víziójáról és 1994 tavaszán a Washingtoni-egyezmény keretében Tudman és Izetbegovic békét köt. A horvát-bosnyák háború véget ér. A feladat ezután közös erővel a szerbek visszaszorítására törekedni.
A ’94-es pangás és Bihács lehetetlen helyzete
1994 fordulópont a háború szempontjából minden fél számára. Horvátországnak összekell szedni az erejét, új fegyverzettel és a modern hadviselés szabályai közé szabott HV-val megkell erősödnie. Minden erejével Szerb Krajna elfoglalására készül, toborzásba kezd és rengeteg gyakorlatot hajt végre. A bosnyákok most fejlődnek rendes haderővé és mind a horvátok, mind a bosnyákok a sebeiket nyalogatják véres konfliktusuk után. Nem egyszerű az együttműködés karóbahúzások és kegyetlen mészárlások után. Jugoszlávia szintén kifullad. Az országot az ENSZ kizárta soraiból, megannyi Nyugati szankciót nyög, az infláció az egekben. Belgrád és a többi szerb nagyváros utcáit rendszeres háborúellenes tüntetések rázzák meg. A szerb karhatalomnak rengeteg erejét emészti fel a pacifista fiatalok leverése. A Nagy-Szerbia álmát dédelgető Belgrád felismeri, hogy a villámháborúnak szánt konfliktus kicsúszott a kezei közül és a továbbiakban képtelen menedzselni már mind a boszniai VRS-t, mind a horvátországi RSK-t. Ezeket javarészt a szerb alvilág látja már csak el. Amely természetesen a politikai vezetés felső szintjeivel is összefonódott. Milosevic két tűz közé kerül. Olyan radikálisoknak engedte át az állam irányítását, akiknek nem mondhat hirtelen nemet, ráadásul ő szította a tüzet. Azonban ha tovább folytatja a háborúskodást egész Jugoszlávia belerokkan, a lakosság pedig erőszakkal dönti meg lassan hatalmát az elégedetlenségében. A Boszniai Szerb Köztársaság még csak-csak erőben van, de Szerbiától és a boszniai hadszíntéren minden ellátmányt felélő VRS-től jóval messzebb lévő Szerb Krajnai Köztársaság viszont lassan az összeomlás szélén áll. Ezt a bábállamot nem évekre tervezték és nem arra, hogy valóban államként funkcionáljon, ráadásul ilyen kevés ellátmánnyal háborút vívjon. 1994-re Szerb Krajna lakosságának mindösszesen 35%-a nem munkanélküli vagy nyugdíjas. Fizetésüket és nyugdíjukat sem Szerbia állja már az elértéktelenedett dínárral, hanem az ENSZ békefenntartói etetik és látják el őket dollárral. (Ezt később elég nehéz lenne elképzelni Ukrajnában a Donbass esetében). Az RSK haderő átlagéletkora az 50 év felé közelít. A fiatalok vagy meghaltak már, vagy elmenekültek Szerbiába. Milosevic jól tudja, hogy még pár jelentős horvát offenzívát jelen állapotában Szerb Krajna nem él túl, ezért az egyeszségre törekszik. Knin, Szerb Krajna vezetése azonban elárulva érzi magát, nem ezért harcoltak eddig és a békéről hallani sem akarnak. Szerb Krajna Nyugat-Szlavóniai része (melyet félig elfoglaltak a horvátok 1991 végén) viszont külön egyezséget köt a horvát kormánnyal arról, hogy átengedi fizetség fejében a stratégiailag fontos autópályát nekik. Kninből azonnal leszámolnak a Nyugat-Szlavóniai vezetéssel. Miközben Kelet-Szlavónia még mindig a romokban hever, Vukovár és a többi település felújítására nem jutott pénz, azonban ők vannak szomszédságban közvetlen Szerbiával, ezért külön szeretnének ahhoz csatlakozni. A belső konfliktusok nem javítják Szerb Krajna helyzetét, magát a Knini vezetést is megbuccsolják és új elnöke lesz az országnak 1994-ben. Az új vezetés vészmegoldásokat keres, ennek egyik eszköze pedig, hogy Szerb Krajna egyesüljön a Boszniai Szerb Köztársasággal, aminek jobban állnak mind katonai, mind egyéb anyagi dolgai. A tárgyalásokat megkezdik, de ez jelenleg a Boszniai Szerb Köztársaságnak inkább teher. A koncepció szerint Szerb Krajna egyesül a Boszniai Szerbekkel, majd azok politikai úton végül Szerbiával. Így létrehozva egy eredeti tervhez képest sokkal kisebb, ám mégis a balkán szerbeiben többségét magában foglaló Nagy-Szerbiát.
Nagy-Szerbia „B-terve” Szerb Krajnával és a Boszniai Szerb Köztársasággal
Boszniában az Arbih ugyan megerősödött, de továbbra is tudja a Szarajevói vezetés, hogy a horvátok nélkül ők ezt a háborút nem nyerhetik meg a szerbek ellen. Ahhoz viszont, hogy a horvátok segítsenek nekik, felkell mutatni valami önálló, jelentősebb katonai sikert. Ezzel nem csak valóban fontos szövetségesnek tűnnek, akiket nem csak megmenteni kell a horvátoknak, de azt is jelzi, hogy nem éri meg úgy besegíteni, ahogy a horvátok korábban a saját érdekükben területfoglalással tették, mert komoly erőt képviselnek a bosnyákok is. A realitást nézve nem sok olyan terület van, ahol a bosnyákok sikert érhetnének el a szerbek ellen, de a fő Boszniától elzárt Bihácsi Köztársaság helyzete már igencsak égető. Ha Bihácsból a bosnyákok képesek eredményeket elérni, az azt is jelentheti a horvátoknak, hogy a Szerb Krajnai köztársaság és a Boszniai Szerbek közé zárt Bihács az ő első számú ellenségük ellen is ér valamit, Szerb Krajna ellen. Erre a legjobb megoldás, ha a jelentősen SzerbA Bihácsi Bosznia helyzeteKrajnából ellátmányt kapó, a Bihácsi Köztársaságon belül sokadik fraktálként megjelenő Nyugat-Boszniai Szerb Köztársaságot megszűntetik a területükön. A két szerb bábállam közá zárt bihácsi bosnyákok váratlan támadást intéznek a Nyugat-Boszniai Köztársaság ellen 1994 augusztusában. Az offenzíva sikeres, Nyugat-Bosznia szerb vezetői Szerb Krajnába menekülnek és a miniállam megszűnik létezni. Nem sokkal később a horvát és bosnyák tárgyalások megkezdődnek egy közös hadműveletről. A horvát vezetés bízik a bihácsiak elszántságában, és ha képesek kitörni onnan délre, vagy csak lekötni a szerb erőket, akkor a horvátok délről, észak felé haladva a Herceg-Boszniai Horvát Köztársaság területéről indulva képesek lehetnek Boszniában Knin mögé kerülni, elérve és elvágva a Szerbiából érkező utánpótlási útvonalát a bábállamnak. 1994 őszén azonban Szerb Krajna hatalmas rakétazáport zúdít Bihácsra, a boszniai VRS-el első közösen összehangolt katonai akcióval az „országba”, ezzel visszaállítva a Nyugat-Boszniai Szerb Köztársaságot, melyet nem sokkal korábban a bihácsiak megszűntettek. Ez azonban már nem töri meg a közös szándékot és 1994 novemberében kezdetét veszi a HV-HVO-Arbih közös hadművelete, a ’94 Tél akció. A cél Bihács felszabadítása a szerb gyűrűből, másodlagos cél (ez a horvátoknak elsődleges) Knin mögé kerülni és elvágni az utánpótlási útvonalát a Szerb Krajnai Köztársaságnak. A közös horvát és bosnyák erők jelentős sikereket érnek és bár Bihács egy tapottat sem mozdul ki a gyűrűből, a horvátok jelentős területeket foglalnak el a szerbektől, megközelítve a Knini ellátási útvonalat, azonban el nem érik azt. Az eredmény reménytkeltő, bár elsődleges céljait nem éri el, a haderők kifulladnak, a front befagy. Mindenki vár, erőt gyűjt, miközben a Vance-terv tűzszüneti egyezménye Horvátország területén is hamarosan lejár. (Folytatása következik)
Horváth Martin
Forrás:disszidensblog.blogspot.com
Tovább a cikkre »
