Hónapokon át erőszakolta 13 éves lányát, aki gyereket szült neki – elkábította az aktusok előtt

Hónapokon át erőszakolta 13 éves lányát, aki gyereket szült neki – elkábította az aktusok előtt

Hónapokon át erőszakolta 13 éves lányát, aki gyereket szült neki – elkábította az aktusok előtt

Ritkán volt magánál az a 13 éves kislány, akit édesapja 2014-ben rendszeresen megerőszakolt. Az 59 éves férfi ugyanis általában begyógyszerezte a gyereket, aki így eszméletlenül, rongybabaként élte át a történteket. A Budapest Környéki Törvényszék a napokban kezdte tárgyalni a tápiószelei férfi és élettársa büntetőügyét.

Az anya azért ült a vádlottak padján, mert az ügyészség szerint arra akarta rávenni a lányát, hogy hazudjon a rendőröknek, de azért sem tett semmit, hogy kimentse gyerekét a vérfertőző viszonyból. Igaz, ez talán nehezen is elvárható egy olyan szülőtől, akinek családi kapcsolatai a pszichológus szakértő szerint „felszínesek és sekélyesek”, és azt sem veszi észre, hogy kislánya már több hónapja terhes.

2014-ben a gyerek osztályfőnöke hívta fel a szülőket, hogy vigyék el a kislányt orvoshoz, mert korához képest túl nagy a hasa. A nőgyógyászati vizsgálaton derült ki, hogy a kamasz akkor már hat hónapos terhes volt, így a magzatot elvetetni sem lehetett.

A jelzőrendszer ugyan beindult, ám két évnek kellett ahhoz eltelnie, hogy egyáltalán kiderüljön, a kislány saját apjától vár gyereket. A rendőrség akkor ugyanis még ismeretlen tettes ellen indított eljárást, és bár a szülőktől a lányt és a bátyját is elvették, az anya lett a gyámjuk, így nem sokkal később gyakorlatilag mindketten visszakerültek a saját családjukba.

A nyomozást az is nehezítette, hogy a kislányt a szülők rávették, vallja azt, hogy valakivel megismerkedett az utcán, aki megerőszakolta. Csakhogy időközben elkészült a genetikai szakértői vélemény is, amiből egyértelműen kiderült: a gyerek apja egyben a nagyapja.

Az apa a kihallgatások során sokáig azzal hárított, hogy lányának mindig is élénk fantáziája volt, korához képest pedig minősíthetetlenül viselkedett az iskolában. Aztán idén márciusban egy levelet küldött a Pest Megyei Főügyészségnek, amiben azt írta: „megtért az Úr szeretetében és már a tízparancsolat szerint él. Az Úr egy új életet adott, amit nem azzal kezd, hogy nem mond igazat”, így a bűnösségét beismerte.

Hírdetés

Elkábította az aktusok előtt

A vádirat szerint a férfi az aktusok előtt cukorral és vízzel elkevert, kiskanálban összetört gyulladáscsökkentőt, egészen pontosan Apranaxot adott lányának, mondván, hogy vitamin. Egy idő után a gyerek már magától nem akarta lenyelni a gyógyszert, ezért apja erőszakkal tömte a szájába. A gyógyszertől a kislány elaludt vagy eszméletét vesztette, így az erőszakból nem sokra emlékezett, másnap viszont általában hányingerrel, szédüléssel ébredt.

Az 59 éves férfi szerint viszont mindössze egyszer szexelt lányával, de akkor sem szándékosan tette, hiszen nem volt olyan szellemi állapotban. Aznap ugyanis állítása szerint az ismerőseivel sörözött és borozott, fia iskolában volt, élettársa pedig dolgozott.

„Ledőltem az ágyba. Őszintén megmondom, hogy először azt hittem a feleségem jött be a szobába, aztán észrevettem, hogy nem ő az. Viki önként befordult, közösültünk, aztán tévéztünk.”

Az apa állítása szerint másnap meg is kérdezte lányától, hogy csinált-e valamit vele, de ő úgy emlékszik, hogy még a gyerek kérdezett vissza: „miért, nem esett jól?” A férfi ma azt mondta, hogy valószínűleg nem reagálta le kellően jól azt, amiről 13 éves lánya azt gondolta: helyes.

Hárított, aztán elkezdett emlékezni

A megerőszakolt gyerek anyja 17 éves volt, amikor összejött a nála 28 évvel idősebb férfival. Kapcsolatuk közel sem volt harmonikus, többszöri szétköltözések ellenére a nő a két gyerekkel 2016 októberében végül visszaköltözött a férfihoz, akiről már akkor sejtette, hogy korábban megerőszakolhatta kislányukat.

Az ügyészség a 42 éves anyát kiskorú veszélyeztetésének bűntettével vádolja. A nő a hétfői tárgyaláson nem akart vallomást tenni, ezért korábbi vallomásait olvasta fel a bíró. A zavaros vallomásokból kiderült, hogy az anya először csak 2017-ben mondta azt, hogy „mindig is gyanakodott arra, hogy élettársa molesztálhatta közös lányukat.” Vallomásainak korábbi verzióban viszont még más férfiakra gyanakodott.

Dr. Katonáné dr. Gombos Ildikó tanácsa beidézte azt a gyámügyi dolgozót is, aki annak idején először hallgatta meg a gyereket. Mint mondta, az életkorához képest kifejezetten érett gondolkodású lány nagyon is összeszedetten beszélt és nagyon is tisztában volt a helyzettel.

Egészen addig, amíg nem szembesítették az apjával, kifejezetten nyugodtan viselkedett, nem volt traumatizált, a szembesítéskor azonban összetört.

A most 17 éves kamaszt és bátyját hétfőre idézte a Budapest Környéki Törvényszék, de a tárgyaláson egyikőjük sem jelent meg. Bár a lánynak van gyámja, de jelenleg azt sem tudni, hol él, ezért őt rendőrök segítségével keresik majd meg. Az viszont biztos, hogy az apja fiát és egyben unokáját már nevelőszülők nevelik.

(Fotó: zoom.hu)


Forrás:privatkopo.hu
Tovább a cikkre »