A spekulánsok több ezermilliárd forintot tettek fel short pozíciókba. A Magyar Nemzeti Bank döntéshozó testülete újabban akár minden héten változtathatja a kamatot.
A spekuláció olyan kockázatos vállalkozás, amely gyorsan akar nagy hasznot realizálni – írja a gazdasági szakszótár. A köznyelv azonban ennél szigorúbban fogalmaz, eszerint a spekuláció egyenlő az üzérkedéssel, az önző érdekből fakadó ravasz számítással. A spekulánsnak nincsenek erkölcsi aggályai. Arra pedig, hogy a forint árfolyam miért vesztett három hét alatt harminc forintot, egyszerű a válasz – véli Szajlai Csaba a közgazdász, a Figyelő főszerkesztő helyettese.
Több oka is van a forint értékvesztésének
Több ok van a forint értékvesztésének, egyfelől a forint árfolyamát a piac alakítja, nem a kormány és nem a jegybank – mondta Szajlai Csaba. Hozzátette, a piac pedig az alapján dönt az adott deviza árfolyamáról, hogy milyen az adott ország makrogazdasági környezete, az államadósságot a kormány megfelelően karban tartja-e, illetve milyen mértékű a gazdasági növekedés.
„Ebből a szempontból volt döbbenetes, hogy a forint jelentősen veszített értékéből” – mondta, hiszen a magyar gazdaság felívelőben volt, illetve a makrogazdaság is rendben volt. Hozzátette, a koronavírus okozta sokk azonban a befektetők körében azt eredményezte, hogy a feltörekvő devizákból sokan menekültek.
A feltörekvő devizákhoz tartozik a forint, a cseh korona, illetve a lengyel zloty is – emlékeztetett Szajlai Csaba.
Hónapok óta spekulálnak a forinttal
Azt is elmondta, hónapok óta tapasztaljuk, hogy spekulálnak a forintra. Hozzátette, a Magyar Nemzeti Bank ábrakészlete alapján kiderült, több ezermilliárd forintot tettek fel short pozíciókba.
Ez röviden azt jelenti, hogy átmenetileg arra fogadtak a tőzsdén, hogy a forint veszíteni fog értékéből, amin majd jót lehet nyerni. Sajnos ez be is következett – tette hozzá.
Pozitív korrekciót hajthat végre a forint
A forint árfolyamának alakulása a tényleges makrogazdasági helyzetet tükrözi –mondta. Hozzátette, április negyedike a magyaroknak különleges nap, hiszen ezen a napon volt a tetőzése a forint árfolyamának az euróval szemben. Ez úgy következhetett be, hogy a Magyar Nemzeti Bank hozott egy hatékony döntést, megemelte a kamatokat.
Úgy véli, van arra lehetőség, hogy az elkövetkező időszakban a forint pozitív korrekciót hajtson végre. Elmondta, úgy látja, lassan és kismértékben biztosan javulni fog a forint árfolyama.
Ennek a legfőbb oka az előbb említett döntés, hiszen a Magyar Nemzeti Bank kamatemeléssel belavírozta a magyar gazdaságot a közép-európai régió azonos szintű kamatkörnyezetébe.
A világ legbiztonságosabb devizája a dollár
Arra is felhívta a figyelmet, hogy a cseh korona és a lengyel zloty nem romlott akkora ütemben, mint a forint, de ezek esetében is érzékelhető volt az árfolyamesés. Ebben elsősorban az játszott szerepet, hogy a befektetők olyan devizákba menekültek, amelyek a legbiztonságosabbak. Hozzátette, a világ legerősebb pénzneme pedig újra a dollár lett annak köszönhetően, hogy az Egyesült Államok egy giga, több mint ezermilliárd dolláros mentőcsomagot hirdetett meg.
Működnie kell a gazdaságnak
Köztudomású, hogy Orbán Viktor miniszterelnök is bejelentett egy több mint kilencezer milliárd forintos gazdaságmentő csomagot, amiből hozzávetőleg háromezer milliárd forintot támaszként ad a monetáris oldalról a Magyar Nemzeti Bank – mondta Szajlai Csaba.
Hozzátette, a Magyar Nemzeti Bank újból elindítja a korábban nagysikerű hitelprogramját. Ez hozzásegíti a vállalkozásokat költségeik finanszírozásához. Ez a legfontosabb, hiszen ha takaréklángon is, de működnie kell a gazdaságnak.
Korlátozzák a shortolást
Arra is felhívta a figyelmet, hogy sem a jegybanknak, sem a kormánynak nincs árfolyamcélja. Az elmúlt hetekben erről már több érintett is nyilatkozott. Más célok lebegnek a döntéshozók előtt, olyanok amelyek segítik a gazdasági mechanizmusokat. Hozzátette, a három százalékos infláció azért fontos, mivel ez az a szint egy feltörekvő piac szempontjából, amely fenntartja és folyamatosan biztosítsa a gazdaság motorjainak pörgését.
Most egy új politika lépett életbe azáltal, hogy a Magyar Nemzeti Bank döntéshozó testülete akár minden héten változtathatja a kamatot – mondta. Hozzátette, ez az intézkedés, ha nem is tiltja, de korlátozza a shortolás tevékenységét, hiszen nem éri meg shortolni, a befektetők, spekulánsok most már jóval nagyobb költségen tudnak a forint ellen tevékenykedni, mint korábban.
Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »