Több olyan körzet is van a Választás.hu adatai szerint, ahol nagyon magas lett az érvénytelen szavazatok száma – írja az Index.
Egy baranyai szavazókörben például furcsamód az összes listás szavazat érvénytelen lett, amit nem a Fideszre adtak le.
Bogdása szavazókörben az egyéni szavazatoknál 41 voks látszik az ellenzéki pártoknál, a listás szavazatoknál pedig nulla. Életszerűtlennek tűnik, hogy 41 ember egyéniben ellenzéki jelölt neve mellé ikszelt, majd ők mindannyian a listás szavazatuknál érvénytelenül szavaztak. Az látszik viszont, hogy ebben a körzetben nincs is olyan ellenzéki szavazó, aki ne adott volna listára érvénytelen szavazatot. Ide kattintva láthatja a Választás.hu összes adatát ebből a szavazókörből.
Az Index olvasója szerint az lehet a magyarázat erre a jelenségre, hogy
Bogdásán 25-tel több listás szavazat volt az urnában mint a névjegyzék alapján megjelentek száma. Ilyen esetben a törvény szerint a többletet minden pártlistáról le kell vonni, tehát mindenkitől 25-öt. Mivel egyéniben egyik ellenzéki jelölt sem ért el 25 szavazatot, ezért valószínűleg a listán sem kapott egyik ellenzéki párt sem 25-öt, így ha levonjuk a többletet, minden ellenzéki párt nullán áll meg. Ez persze felveti azt a kérdést hogy miként keletkezhetett a többlet. A legvalószínűbb indok hogy véletlenül vagy szándékosan 2 listás és 0 egyéni szavazólapot adtak ki a bizottság tagjai 25 választópolgárnak.
Szintén furcsa eset egy bajai szavazókörben látszik, ahol a Választás.hu adatai szerint az MSZP-Párbeszéd jelöltje egyéniben 159 szavazatot kapott, míg a listája nullát, a Fidesz-lista pedig közel száz szavazattal többet kapott, mint a fideszes egyéni jelölt. Természetesen előfordulhat, hogy valaki egyéniben az MSZP-P-re szavazott, listára pedig nem, de ilyen nagy számban legalábbis furcsának tűnik. A Pécsi Stopnak egy ember határozottan állította, hogy az MSZP-re szavazott.
Az biztos, hogy a 10-20-30%-os érvénytelen szavazati arány nagyon magas. Összehasonlításképpen: a 2014-es választásokon 4 millió 920 ezer ember vett részt, közülük 64 ezren érvénytelenül szavaztak a listán. Ez a szavazáson résztvevők 1,3 százaléka volt.
A Jobbik szavazóinak gyanúsan nyoma veszett
Két olyan választókörzet is lehet, ahol a listás szavazáson a Jobbikra érkezett voksok valahogy átkerültek a Net Párt nevezetű kamupárthoz.
Sárospatakon a 007. választókörzetben például a Választás.hu adatai szerint a Jobbik 0 listás szavazatot kapott, a Netpárt viszont 122-t. Ez azért is érdekes, mert többen állítják Mikola Gergelynek, a helyi jobbikos képviselő-jelöltnek, hogy nem értik az eredményt, mert ők a listás szavazáson biztosan a Jobbikra szavaztak, így lehetetlen, hogy nulla szavazat legyen most a jobbik mellett.
Mikola Gergely ezzel kapcsolatban azt mondta az Indexnek, hogy átvizsgálják az ügyet, ezért egyesével végigmennek a Jobbik szavazókörein, és átnézik az eredményeket rögzítő jegyzőkönyveket.
Ebben a szavazókörben 35-en szavaztak egyéniben a Jobbik képviselőjére, Kovács Tamásra, listán azonban közülük a valasztas.hu szerint egyikük sem támogatta a pártot.
A NVI oldalán az áll, hogy 66 szavazatot kapott a Net Párt, ami azért furcsa, mert Kovács Tamás lefotózta a szavazásról készült jegyzőkönyvet, ami szerinta pártlistán a Jobbikra pontosan 66 szavazat érkezett.
Újabb érdekes esetre bukkantak a Jobbik választási megfigyelői Sárospatakon, ahol a párt egyéni képviselőjelöltje, Mikola Gergely 151 szavazatot kapott, listán a Jobbik viszont egyet sem. Ezzel ellentétben érdekes, hogy a NET nevű kamupárt valahogyan 122 szavazót szerzett.
Ez az eset is bizonyítja, hogy a 2018-as országgyűlési választás nem volt tiszta, feltehetően a Fidesz nem bízta a véletlenre a kétharmados eredményt.
(Kuruc.info – Index)
Korábban írtuk:
– Volner: egészen konkrét információk is vannak a választási csalásra, mindent megvizsgálunk
– Nem adtak pártlistás szavazólapot a fideszes delegáltak Borsodban
– Pásztor István pártjának aktivistái megsemmisítik a nem fideszes délvidéki magyarok levélszavazatait
Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »