Bemutatták a francia soros elnökség programját az Európai Parlament Fejlesztési Bizottságának (DEVE) keddi ülésén. A programot Jan-Baptiste Lemoyne miniszteri biztos ismertette.
Hölvényi György, az EPP Képviselőcsoport fejlesztéspolitikai szakmai vezetője felszólalásában üdvözölte az elnökség ambiciózus célkitűzéseit, és egyúttal rámutatott a szlovén elnökség alatt megindult kezdeményezések folytatásának fontosságára is.
A KDNP európai parlamenti képviselője felszólalásában kiemelte: „Az Afrikában egyre fokozódó vízhiány komoly hatással van a kontinens élelmiszerellátására, biztonságra és a migrációra”. A politikus hozzátette: A szlovén elnökség sokat tett azért, hogy a víz témaköre nagy figyelmet kapjon az EU külügyi fellépésekor, s ez nem lehet másként az új francia elnökség alatt sem.
Hölvényi emellett hangsúlyozta az oktatás és a kulturális örökségvédelem témakörök napirenden tartásának fontosságát is.
Lemoyne miniszteri biztos a francia elnökség nevében a felvetett kérdésekre reagálva elmondta, hogy az oktatás kiemelt helyet foglal el a munkatervükben, mert ennek a munkahelyteremtés mellett kulcsszerepe van a migráció leküzdésében.
A politikus leszögezte, hogy a következő hónapokban a kulturális örökség területén is előrelépést kívánnak tenni.
(Sajtóközlemény/Felvidék.ma)
Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »