Holtan találták a kútba esett kétéves kisfiút Spanyolországban

Hiába tettek komoly erőfeszítéseket és dolgoztak éjjel-nappal a mentőcsapatok, nem tudták megmenteni a kétéves Julent, akinek tizenhárom nap után bukkantak a holttestére a spanyolországi Totalán mellett.

A kemény talajba még járatot is vájtak a mentőcsapatok, hogy a kisfiú levegőhöz jusson. Éjjel elérték a gyereket, de már nem volt életben. Száz méter mélyen volt, egy illegális kútban.

A két szülőt, akik a helyszínen maradtak, és időnként egy sátorban, felfújható matracon aludtak, percekkel azután értesítették, hogy előkerült a fiú holtteste – írta a Mirror.

A szülők végig kitartottak a mentés helyszínén, a Mirror szerint az apát többször is pánikrohammal kezelték az orvosok (Fotó: MTI/EPA-EFE/Daniez Perez)

Hírdetés

Alfonso Rodriguez Gomez de Celis kormányszóvivő közölte, hogy a mentők fél kettő előtt öt perccel érték el a kút üregét, és rögtön rátaláltak a fiú holttestére. A polgárőrség Twitter-üzenetben nyilvánított részvétet a családnak.

A gyermek még január 13-án esett bele egy 25 centiméter széles kútba a Malaga közelében található Totalán mellett.

<img alt="Fast zwei Wochen lang suchten die Rettungskräfte nach dem Jungen" data-src="https://bilder.bild.de/fotos-skaliert/fast-zwei-wochen-lang-suchten-die-rettungskraefte-nach-dem-jungen-201037014-59773098/2,w=1280,c=0.bild.jpg" data-zoom-src="https://bilder.bild.de/fotos/fast-zwei-wochen-lang-suchten-die-rettungskraefte-nach-dem-jungen-201037014-59773098/Bild/2.bild.jpg" data-zoom-title="Fast zwei Wochen lang suchten die Rettungskräfte nach dem Jungen

Foto: Fabian Matzerath

” id=”” src=”https://bilder.bild.de/fotos-skaliert/fast-zwei-wochen-lang-suchten-die-rettungskraefte-nach-dem-jungen-201037014-59773098/2,w=993,q=high,c=0.bild.jpg” style=”width: 720px;” />

Foto: Fabian Matzerath


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »