Holnap kezdődik a 100 éves SS-őr bírósági tárgyalása

Holnap kezdődik a 100 éves SS-őr bírósági tárgyalása

Holnap kezdődik a németországi Brandenburg an der Havel városában a 100 éves, volt SS-őr pere – közölte német forrásokra hivatkozva a CNN.

Az ügyészség szerint a férfit azzal vádolják, hogy a Sachsenhausenben lévő koncentrációs táborban őrként töltött ideje alatt „3518 gyilkosságban volt bűnrészes”.

A vádlott állítólag 1942-1945 között, az egykori sachsenhauseni koncentrációs táborban dolgozott börtönőrként. A Berlin külvárosában található koncentrációs táborban 1936 és 1945 között több, mint 200 ezer embert internáltak.

„A vádlottat azzal vádolják, hogy a koncentrációs táborban kegyetlen és alattomos gyilkosságokban segédkezett, vállalva a felbujtó szerepét” – áll a vádiratban.

Hírdetés

A vádak között szerepel: „a szovjet hadifoglyok 1942-ben történt lelövése, a foglyok mérgesgáz alkalmazásával történő meggyilkolásában való bűnsegédlet és felbujtás, valamint egyéb lövöldözések és a foglyok megölése ellenséges körülmények megteremtésével az egykori Sachsenhausen koncentrációs táborban”.

Az ügyészek a német adatvédelmi törvényeknek megfelelően, nem nevezték meg a százéves férfit. A férfit kora ellenére tárgyalóképesnek ítélték. A bíróság összesen 22 tárgyalási napot tűzött ki.

Az ügyészek 18 hónapig nyomoztak a férfi után, Thomas Will, a „náci bűnöket” vizsgáló németországi központi nyomozóhivatal vezetője szerint Ludwigsburgban „különböző forrásokból gyűjtöttünk bizonyítékokat. A férfi neve a Sachsenhausenben és a moszkvai katonai levéltárban végzett kutatások során bukkant fel” – mondta Will a CNN-nek.

Will a CNN-nek az is kifejtette, hogy aggastyán férfival szemben felhozott vádak alapján börtönbüntetésre lehet számítani, de azt mondta, hogy a várható ítélet kimeneteléről nem tudott nyilatkozni.

A cionisták által megszállt Németország versenyt fut, hogy a nemzetiszocialista rendszer utolsó életben maradt – immár jócskán idős korban lévő – képviselőit bíróság elé tudja állítani. Közel nyolc évtizeddel a Nagynémet Birodalom összeomlása után ugyanis egyre szűkül azoknak az ügyeknek a lehetséges köre, amelyekben az utolsó túlélők ellen még pereket tudnak indítani, ezzel is bizonygatva a világ közvéleménye előtt, hogy „ezek a mai németek már nem azok a németek”.


Forrás:harcunk.info
Tovább a cikkre »