Egyetlen nap alatt két bejelentést is közzétett közösségi oldalán a Sepsi-SIC női kosárlabdacsapata: a sepsiszentgyörgyi Holló Abigél a következő idényben is zöld-fehér mezt visel, az amerikai Lauryn Taylor viszont mindössze hat mérkőzés után búcsút int a háromszéki alakulatnak. A legutóbbi szezont a negyedik helyen záró együttesnek egy hónappal a bajnoki rajt előtt hivatalosan négy igazolt játékosa van.
A 17 éves Holló Abigél a második idényére készül a Sepsi-SIC felnőtt női együttesében. A 165 cm magas kosárlabdázó a zöld-fehérek utánpótláscsapataiban nevelkedett, a 2024–2025-ös szezonban a sepsiszentgyörgyiek másodosztályú alakulatában pattogtatta a labdát, az előző évadban pedig a felnőttek között is bemutatkozhatott. A bajnokságban 11 mérkőzésen kapott lehetőséget, ezeken 3,4 pontot, 3 lepattanót és 1,4 gólpasszt átlagolt. Emellett egy kupameccsen is pályára lépett.
Az amerikai Lauryn Taylor tavasszal, a bajnoki rájátszásban a Kolozsvári U-tól érkezett a Sepsi-SIC-hez, amelyben mindössze hat találkozón játszott. A 177 cm magas erőcsatár átlagban 26 percet töltött a parketten, ez idő alatt 12,7 pont, 8 lepattanó és 1,3 assziszt került a neve mellé.
Az elmúlt napok bejelentései alapján a zöld-fehéreknek Ecaterina Armanu, Ștefania Cătinean és Holló Abigél személyében van már három hazai játékosuk, illetve egy idegenlégiósuk is, a kanadai Faith Dut. (t)
Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »


