Hol a nők helye? A konyhában? Erre keres választ a kassai Thália Juhász Katalin2026. 09. 14., h – 14:55
Három zenés nagyszínpadi előadást, egy különleges vendégelőadást és egy rendhagyó történelemórát kínál a 2026/27-es évadban a kassai Thália Színház. Minden évben van egy központi témájuk, amelyhez egy mottó is dukál. Idén a női és férfi szerepekről, a hagyományokról, az otthonról, a közösségről és az identitásról is szeretnének beszélni.
A mottó: Hol a helyed?
A színház társulata kibővült, az idei évadtól Gardenö Klaudia művészeti vezetőként is dolgozik a Tháliában. Rendezőként már a tavalyi évadban bemutatkozott a Nők az idegösszeomlás szélén című musicallel.
„Abból a közhelyből indultunk ki, hogy a nő helye a konyhában van. A nő és a férfi pozícióit vizsgáltuk a társadalomban. Azt, hogy hogyan változnak a női és férfi szerepek, hogyan osztják fel egymás közt az élet különböző területeit, és miben változott mindez mára. Ezeket a változásokat nagyon izgalmas színházi eszközökkel lekövetni, figyelni” – mondta Forgács Miklós dramaturg a mai kassai sajtótájékoztatón, hozzátéve, hogy ezekre a kérdésekre természetesen mindenki a saját tapasztalatai és elképzelései alapján válaszolhat.
A négy saját produkció különböző történelmi és kulturális közegekben vizsgálja, mi változott a Shakespeare korabeli reneszánszhoz, a 20. század eleji Balkánhoz, illetve a falu és a kisközösségek hagyományos női szerepeihez képest – és mi az, ami talán meglepően ismerős maradt.
Tele lesz a színház zenével
Érdekesség, hogy mindhárom nagyszínpadi előadás dalokkal lesz teletűzdelve, valamint mindhárom díszlettervezője és jelmeztervezője Gadus Erika lesz. „Megláthatjuk, mennyire izgalmasan tud gondolkodni vizuálisan egymástól teljesen különböző darabok kapcsán. Mindhárom esetben új szemszögből láttatott régi témáról van szó” – mondta Forgács Miklós.
Az első bemutató, a Shakespeare XX október 8-án kerül színpadra. A címben szereplő XX a női kromoszómára utal. William Shakespeare négy vígjátékából kiindulva azt vizsgálja az előadás, hogyan néznének ki a történetek, ha női szemszögből születtek volna, és mit adna ehhez a nézőponthoz a 21. század. Öt ismert shakespeare-i hősnő – Júlia, Kata, Beatrice, Rosalinda és Viola – története találkozik négy mai nő történetével. Utóbbiak évről évre ugyanazon a helyen találkoznak, miközben kapcsolataik, csalódásaik és traumáik újra meg újra szembesítik őket a régi szerepelvárásokkal.
A Thália számára születő ősbemutatót Rédli Károly rendezi, Forgács Miklós a rendező ötlete alapján dolgozta át Shakespeare műveit, a dalokat pedig a komáromi színésznőként, dalszerző-előadóként is ismert Hostomský Fanni írta. Így az előadásnak négy szerzője lett. Rédli Károly egyébként harmadik alkalommal rendez a kassai színházban, a Parasztopera és Az ember tragédiája után.
Főzőcske a színpadon
Decemberben érkezik a Letshow – Főzőshow, amely a konyhából indul, de a családi emlékezet, a hagyományok és a női szerepek kérdéséig jut el. A Hársing Hilda által írt, a társulat tagjainak improvizációira, anekdotáira, családtörténeteire és személyes vallomásaira épülő zenés előadást Gardenö Klaudia rendezi. A produkció kifejezetten a Thália számára készül; létrejöttében Kantár Máté is közreműködött. A receptek, népdalok, esék és anekdoták azt kutatják, mit örökölnek és mit adnak tovább egymásnak a generációk. Öt színésznő és egy férfi színész lép színpadra, saját tapasztalatait is beépítve az előadásba. A konyha itt egyszerre otthon, munkahely és színpad. Egy családi recepthez ugyanis nemcsak hozzávalók, hanem emlékek, szokások, történetek, titkok és akár elfojtott, kimondatlan traumák is kapcsolódhatnak.
Egy fekete komédia
Jövő márciusban Ivan Kušan Galócza című műve következik Megyeri Zoltán rendezésében. A Szlavóniában, a huszadik század elején játszódó darab egyszerre népszínmű, fekete komédia és kegyetlen társadalmi látlelet: egy zárt közösségben régi sérelmek és titkok kerülnek felszínre. A történetben egy feleség meg akarja öletni férjét. Ebben az erősen patriarchális közegben Forgács Miklós dramaturg szerint nincs igazán szimpatikus szereplő: az összetett karakterek egyszerre szórakoztatóak és idegesítőek, miközben a szerelem, a hatalom, a féltékenység és az erőszak kiszámíthatatlan elegyet alkot.
A produkció különleges színészi lehetőségeket kínál, dalokkal, humorral és tragikus fordulatokkal. Megyeri Zoltán az Indul a bakterház tavalyi, nagy sikerű Thália-beli bemutatója után másodszor dolgozik a kassai társulattal. (Az Indul a bakterház már a negyvenedik előadásánál tart.) A rendező a Galócza dalszövegeit is maga írta, Lakatos Róbert zenéjére.
Színház az iskolában
Az évad negyedik saját vállalkozása az egyelőre Dekrétumok munkacímű rendhagyó történelemóra., amely a Beneš-dekrétumokat szeretné közelebb hozni a diákokhoz. Az alkotók szerint a mai tizenévesek többsége nem ismeri a téma részleteit és összefüggéseit. A színház nem minősíteni vagy kész értelmezést adni akar, hanem a tényekre összpontosítva bemutatni, miről van szó. A 45 perces előadással iskolákba szeretnénk eljutni. Két színész vezeti be a nézőket a történelmi problémába, a szövegkönyv Forgács Miklós dramaturgiai vezetésével, történészek, szakértők és az alkotók közreműködésével készül, rendezője Czajlik József.
A Beneš-dekrétumok története már túlmutat a női szerepeken: az otthon és a haza fogalmát is új megvilágításba helyezi. Mi történik, ha a hatalom egyszer csak megkérdőjelezi, hogy valóban otthon van-e az ember ott, ahol él? Az évad mottójának kérdése így végül nemcsak a társadalmi szerepekre, hanem a közösségi és személyes identitásra is vonatkozik.
Vendégelőadás Molnár Piroskával
Kassára ebben az évadban nem Komáromból, hanem Budapestről érkezik vendégelőadás az Orlai Produkció jóvoltából. Amy Herzog Jaj, nagyi! című darabját láthatja a kassai közönség (is), Szabó Máté rendezésében, Molnár Piroska főszereplésével. Az idős hölgy és unokája története azt vizsgálja, hogyan lehet áthidalni a generációs szakadékot, és miként szembesül az idősebb nemzedék az új idők új problémáival. A vendégjáték szintén szorosan kapcsolódik az évad alapkérdéséhez: egy családban vagy egy közösségben hogyan találjuk meg a saját helyünket.
Az elmúlt években rendszeresen a Komáromi Jókai Színház előadásai vendégeskedtek Kassán, de ez az idén nem volt megoldható. Ezért esett a választás erre az előadásra, amelynek kiválasztásánál az is fontos szempont volt, hogy kevés szereplős, és a kassai színház számára megfizethető legyen. Ebben a produkcióban csak hárman szerepelnek, és 2022 óta nagy sikerrel fut Budapesten, több, mint 150 előadást megélt.
A Thália új évada tehát látszólag távoli világokat kapcsol össze: Shakespeare reneszánszát, a konyha és a családi hagyományok mindennapjait, a 20. század eleji Balkán sötét humorát és a közép-európai történelem máig ható következményeit. A kérdés azonban minden történetben ugyanaz marad: hol a helyünk – egymás mellett, a családban, a közösségben és abban a történelemben, amelyet örökül kaptunk.
Kapcsolódó cikkünk
Borbély Szilárd Akár • Akárki című műve a leginkább kísérleti produkció, amelyet az elmúlt két évadban láthattunk itthon. A Thália Színház darabja, mely jelenleg vendégjátékként szerepel a Komáromi Jókai Színház műsorán, kiemeli a nézőt a hagyományos színház keretei közül, erkölcsi kapaszkodó helyett annak hiányára figyelmeztet, miközben allegorikus és kortárs dimenziókban mozog.
Hat színész bukkan fel a színpadon az Akár • Akárki kezdetén. Archetipikus színházi figurák: arcukat maszk takarja, ruhájuk légies, mozdulataik rituális játékmódot idéznek, jelképszerűen működnek. Egy letűnt világot idéznek, mintha egy régi, már-már szertartásos színházi forma idéződne meg a jelenben.
Borbély Szilárd darabjának színpadi megszólaltatása komoly kihívás, nem véletlen, hogy mindeddig csak néhány alkalommal vitték színre Magyarországon – és most első alkalommal nálunk. A mű a középkori moralitásjáték kortárs újraírása, egyben a műfaj radikális átértelmezése, mely sötét és bizonytalan világképet fest. Emellett a darab nyelvezete sűrített és stilizált, rétegzettsége miatt sokkal inkább olvasásra kínálkozik, mintsem hallgatásra. A mai néző számára könnyen művi hatást kelthet, ami felveti az alapvető kérdést:
hogyan lehet ezt a nyelvi és gondolati sűrűséget a színpadon befogadhatóvá és élővé tenni?
Maga a jelenetek dramaturgiája sem könnyíti meg a helyzetet. Borbély sokkoló módon tematizálja a moralitás hiányát és az emberi kiszolgáltatottságot, a darab világában a hagyományos értékrendek nem jelentenek többé stabil kapaszkodót. Éppen ezért a mű színpadi megszólaltatásához szinte szükségszerű az elemelés és stilizáció. Czajlik József rendezésében az önreflexív, metaszínházi keret különösen jól rezonál ezzel a dramaturgiával, egyfajta közvetítőként működik a történet és a nézők között.
Miután az archetipikus színházi figurák felvezették a darabot, karakterekké átalakulva térnek vissza az egyes jelentekben. A jelenetek szereposztása változó, többnyire két-három szereplős szituációkat látunk, melyeket a színészek már átöltözve, a szerephez tartozó ruhákban játszanak. Ugyanakkor a maszkos figurák is időről időre visszatérnek, mellékszereplőként, gyakran átöltözés nélkül – sok esetben halott alakok megtestesítőiként.
A színészek ezt a határidentitást mindvégig megtartják – egyrészt „csupán” színészek, akikből akárki lehet, másrészt az egyes jelenetek konkrét szereplői is, akik azonban szintén erősen az univerzális sík felé mutatnak. A színészek tehát a játék és a kommentár határán mozognak: egyszerre idézik meg a középkori moralitásjáték hagyományát és teremtik meg a modern színházi értelmezés kereteit.
Ők azok, akik összekötik a történetet és a színházi helyzetet, illetve hidat képeznek a középkori színjátszás allegorikus világa és a kortárs színház között.
Különleges hangsúlyt kap a színházi maszk, hiszen jelzi, hogy a színész feladata nem elsősorban egy belső lelki folyamat átélése és megjelenítése, mint a realista színházban. Amikor azonban a maszk lekerül a színészekről – tehát amikor a Szabadi Emőke, Varga Lívia, Dégner Lilla, Lax Judit, Balla Barnabás és Fabó Tibor által játszott figurák konkrét szerepekbe lépnek –, ezek a karakterek még akkor sem válnak hagyományos értelemben vett realista karakterekké. Az akárkik világában megjelenő figurák ők: a hajléktalan filozófus, a banki alkalmazott, a taxis, a transzvesztita, az eladólány, a színésztanonc vagy a rendőr mind olyan szereplők, akiknek erkölcsi világa erősen eltorzult, vagy legalábbis bizonytalanná vált.
Az előadás nem tartja céljának, hogy nézőkként azonosuljunk a szereplőkkel.
Ezt már csak a brechti elidegenítést idéző zenei betétek sem teszik lehetővé. A produkció egyik legizgalmasabb rétegét éppen a zene adja: Lakatos Róbert kompozíciói nem kíséretek csupán, hanem önálló dramaturgiai hatással bírnak.
Műfaját tekintve ez a hangzásvilág rendkívül sokrétű, miközben a folyamatos váltakozás az előadás fragmentált, jeleneteken át építkező szerkezetére reflektál. A zenei betétek az előadás fontos szervezőelveként működnek, hiszen nem zárják le az egyes jeleneteket és nem is az a funkciójuk, hogy megnyugtassák a nézőt. Sokkal inkább az, hogy folyamatosan mozgásban tartsák a figyelmet, arra késztetve a nézőt, hogy újra és újra átértelmezze a látottakat.
A helyszínek – az egyes jelenetek színterei – egyszerre jelképesek és általánosak: egy buszmegálló, egy bank, egy pályaudvar, egy lakópark, illetve maga a színház is megjelenik. Ezek a terek egyfelől konkrét történetek kiindulópontjaiként működnek, másfelől azonban bármilyen akárki-helyzetté, akármilyen térré tágulnak, melyben az egyéni sorsok fontosságát a létezés törvényszerűsége írja felül. Ebben a világban a terek nem stabil jelentéshordozók, hanem inkább az elbizonytalanodás és az általánosítás helyei.
Egy olyan világ rajzolódik ki, ahol a pénz mindent meghatározó logikája szervezi a viszonyokat.
A halál pedig mindenütt jelen van, névtelenül, arctalanul, elfeledett vagy ottfelejtett testek formájában. Nem kivételes eseményként jelenik meg, nem vált ki megrendülést, sem szenzációt, inkább közönyös tudomásulvételt, vállrándítást, a felelősség következetes elhárítását.
A halál a darab végén személyesen is megjelenik, kezében egy Memento mori feliratú táblával, az elmúlás elkerülhetetlenségére figyelmeztetve. Ezt zárásként egy ellenpontozó fordulat követi, amikor a táblát megfordítva a Carpe diem felirat válik láthatóvá. Ez a váltás rámutat arra a különbségre, amely a középkori moralitásjáték világképe és Borbély Szilárd darabjának szemlélete között feszül: míg az előbbi az elmúlás tudatosításán keresztül az erkölcsi rend megerősítésére törekszik, addig itt az „éld a mának” attitűdje válik uralkodóvá, mely felülírja a hagyományos tanulságot.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »
