Harc dúl azokért a hátrányos helyzetű gyerekekért, akiket elszakítanak a családjuktól. Küzd értük az állami bürokrácia gúzsába kötött gyermekvédelem, amely épp konferenciákkal és látványos felújítások ígéretével ünnepli a szakterület működését meghatározó, húsz éve elfogadott törvényt. És küzdenek értük azok a falvakat és térségeket rettegésben tartó bűnözők, akik akár az országhatáron túlra is átcsempészik, majd kábítószerrel, valamint fenyegetéssel prostitúcióra kényszerítik az intézetekben lakókat. A minap egy novajidrányi pár bukott le, de nem ők az egyetlenek, akik játszva szegik meg a szabályokat és a gyermekvédelmi törvényt.
Novajidrány közel van Szlovákiához: a főút mellett az egyik házat például szlovákiai ingatlanos árulja, ami nem is csoda, hiszen Kassa autóval mindössze huszonöt percnyire van a falutól. Alighanem ez is közrejátszott abban, hogy a helyi pár, bizonyos H. Zs. és Ó. T. északi szomszédunknál futtatott kiskorú lányokat, akiket egy közeli településen lévő gyermekvédelmi intézetből vittek el, majd fenyegetéssel, bántalmazással és pszichoaktív kábítószerekkel kényszerítettek prostitúcióra. A megkeresett pénzt a lányoktól elvették. Tevékenységüknek az vetett véget, hogy az egyik tizenhat éves lány eltűnését gyámja bejelentette, és másnap megtalálta őt Kassán a rendőrség. A pár ezután előzetesbe került.
Novajidrányban H. Zs. és Ó. T. esetét sokaknak hiába említjük. Egy, a közkútnál ácsorgó fiatalember is csak a fejét rázza, majd magyarázkodik keveset, mondván, ő csak nemrég költözött vissza, de egyvalamiben olyan biztos, hogy kétszer is elismétli.
– Megváltozott ez a falu – mondja. Ezzel a települést az egész Északkelet-Magyarországhoz hasonlóan elárasztó kábítószerre, a herbálra céloz. Ahogy a többi novajidrányi, úgy ő sem teszi hozzá a drog pár éve még állandó jelzőjét: „új típusú”. Szavai, gesztusai mind azt sugallják, a herbál, a biofű itt van, együtt kell élni vele.
A közkúttal szemben romos épület áll, egyik oldalán az olvasható, hogy Lenintelep, a másik felére kitett nagy tábla pedig azt hirdeti, itt valaha italbolt működött. A ház tetejét megbontották, a környéke tele van cseréptörmelékkel. Udvarán térdig ér a gaz és a szemét. Szomorúan nézi mindezt a szomszéd udvarból Szűz Mária is. Pontosabban csak nézné, mert lombok takarják el.
– Ide járnak talán herbálozni?
http://mno.hu/
– Ide nem nagyon, de hogy a tetőt azért lopták szét és adták el, hogy ilyen biofüvet vegyenek a pénzből, az biztos. Tudja ezt mindenki a faluban, talán még az épület tulajdonosa is.
Később megtudjuk, hogy Novajidrányban, azaz „Chicagóban” – mert így hívja mindenki a környéken a falut – melyik az a hely, ahol könnyen keresztben álló szemű herbálosokba akadhat az ember. De nemcsak helyiekbe, más falvakból érkezőkbe is.
Ez a játszótér és környéke. Üres és betört ablakú söröző, illetve gazzal felvert, színpadszerű betontömb jelzi, hogy Novajidránynak valaha nagy tervei lehettek ezzel a kis területtel. Ma viszont csak egy magányos fűzzel, a szétvert kocsma mellé támasztott rozoga ággyal és rengeteg energiaitalos dobozzal találkozhatunk. Hell, azaz pokol, hirdeti mindegyiken a felirat.
Errefelé lakott előzetesbe kerüléséig a szlovákiai kerítés mellett kábítószerrel is foglalkozó H. Zs. és Ó. T. is. Úgyhogy itt egészen beszédes a helyiek hallgatása.
– Nem nyilatkozunk. És menjél befelé te is! – szólt oda rekedtes hangon, cigarettájával kalimpálva hozzátartozójának egy férfi az utcán.
– Nyilatkozom én maguknak! – mondta nevetve egy néni, de amikor megtudta, hogy miről is szeretnénk beszélgetni, a szája elé kapta a kezét. Arról nem lehet.
– Nem vagyok idevalósi – mondta egy krumplinyi aranyórát viselő srác, majd mintegy húsz másodperc gondolkodás után bemondta, hogy melyik is az ő szülőfaluja. – Méra – és ahogy ezt kibökte, meg is indult H. Zs. és Ó. T. háza, azaz Novajidrány belseje felé.
A legtöbb információt a falu peremén halljuk a futtató párról. Idős férfi suttogja el nekünk, hogy mit tud róluk. A közelben láncfűrész zúg, emberünk pedig csak akkor szólal meg, amikor teljes hangerővel berreg a masina.
– Fél tőlük?
– Hogyne félnék. Itt mindenki fél.
Úgy tudja, először csak a nő volt benne, a férfi nem is tudott róla eleinte. Aztán pár helyinek az lett feltűnő, hogy „kicsit elkezdtek költekezni, és hogy új cserép van a házukon”. De azt állítólag senki nem feltételezte róluk, hogy a pénz futtatásból származik. Ennek azért némileg ellentmond, hogy a megkérdezett férfi többször is közölte, H. Zs. és Ó. T. milyen veszélyes páros.
– Itt mindenki fél – ismétli, majd elhallgat. Nem zúg tovább a láncfűrész sem.
Csend lett a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Gyermekvédelmi Központ és Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat helyi lakásotthonában is, ahogy beléptünk. A családsegítőhöz, a leghátsó ajtóhoz küldtek. Ott egy kedves hölgy közölte velünk, hogy az önkormányzattól kell engedélyt kérnie a nyilatkozathoz, majd a faliújságról lelógó etikai kódexre mutatott, mondván, neki azt be kell tartania. A polgármesteri hivatalt felhíva aztán ugyanazt voltunk kénytelenek végighallgatni, mint amikor a megyei területi gyermekvédelmi szakszolgálat központjának számát tárcsáztuk. A hosszú csendet, az értetlen visszakérdezéseket, a zavart sutyorgást és a tűsarkú cipők ideges kopogását.
Pedig a területért felelős Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) a prominensei nem ilyen szégyenlősek. Idén ünneplik ugyanis a gyermekvédelmi törvény hatálybalépésének huszadik évfordulóját, úgyhogy ezen apropóból a különböző lakásotthonok és intézetek felújításakor mind Czibere Károly szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár, mind Balog Zoltán, az Emmi vezetője hangzatos kijelentéseket tesz. Czibere például elmondta, hogy a jubileumi évnek az „Életre szóló esély” jelmondatot adták, mert arra törekszenek, hogy valódi esélyt tudjanak nyújtani az állami gondoskodásban élő gyermekeknek „a teljes és boldog életre”. Balog pedig úgy fogalmazott a törvényről, szeretnék, hogy a reformok is mindig kapcsolódjanak az előző intézkedésekhez, mert „a folytonosság az egyik legfontosabb eszköz a működtetésre fordított pénzen és az emberi erőforráson túl”.
A miniszter által emlegetett pénzt fontosnak tartotta Domokos László, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke is, aki minap kiadott jelentésében arról írt, hogy nem voltak biztosítva az átlátható közpénzfelhasználás és az átláthatóság feltételei 2011–2015 között a gyermekvédelmi intézményrendszer működésében. Domokos szerint az ÁSZ által feltárt pénzügyi hiányosságok „közvetetten károsan hathattak az ellátottakra is”. Ez a megállapítása persze nem meglepő, az viszont már annál inkább, hogy ebben a túlbürokratizált, az etikai kódexet és a szakmai protokollt mindig szem előtt tartó, központosított világban „a központi fenntartó nem a szabályoknak megfelelően alakította ki a gyermekek védelmét biztosító intézményrendszer országos szabályozását”, és az is, hogy a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság – amelynek a fennhatósága alá tartoznak azok az intézetek is, ahonnan a novajidrányi pár a gyerekeket külföldre vitte prostituáltnak – két és fél éven át szervezeti és működési szabályzat nélkül működött. Az ÁSZ szerint így fordulhatott elő, hogy a feladatokat és a felelősséget sem osztották föl a szervezeten belül, a főigazgatóságnak 2013–2015 között nem volt ügyrendje sem, így a feladatellátás sem volt számonkérhető.
Az északkeleti régióban gyermekvédelmi területen dolgozó, névtelenséget kérő forrásunk sem túl optimista, amikor kérjük, meséljen lapunknak az intézetek mindennapjairól, illetve arról, hogy ők milyen hatásfokkal próbálnak érvényt szerezni a hivatalosan XXXI. törvény a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról elnevezésű szabályzatnak.
– Ünnepként hirdetik a sok konferenciát és szakmai fórumot, de alapjaiban kellene megváltoztatni a jogszabályt és a szakmai protokollt – kezd bele. Szerinte minden probléma gyökere az, hogy „már az alapellátásban olyan hiányosságok és rések vannak, amelyek lehetővé teszik, hogy a felmerülő problémák tovább burjánozzanak”.
Ha vesszük például a novajidrányi pár esetét, már ott megmutatkoznak a hiányosságok, hogy a gyerekeket egyáltalán kivitték az országból. Gyermekvédelmi gondoskodás alatt álló kiskorút hivatalosan ugyanis kizárólag gyámhivatali végzésben kirendelt gyám hozzájárulásával és engedélyével lehet külföldre vinni, de még a pár napos távollétekről is köteles a gondozási hely tájékoztatni a gyámot.
Mivel az intézmények nem zártak, a dolgozóknak nincs jogi eszköz a kezükben, hogy megakadályozzák a gyerekek elcsatangolását, így „marad a szép szó, a tájékoztatás és a figyelmeztetés”. Magyarán közlik a gyerekkel, hogy ha eltűnik, akkor szólnak a gyámjának, valamint bejelentést tesznek a rendőrségnél. Számos otthonban a gondozók száma nem haladja meg a kormányrendeletben meghatározott minimumot, ám informátorunk szerint nem ritka, hogy ennél is kevesebben teljesítenek szolgálatot. Ezt úgy kell elképzelnünk, hogy sok esetben két felnőtt ügyel 12 órában 20-24 gyerekre, ráadásul az előírt feladatuk nem csupán a felügyelet lenne, hanem a nevelés és szabadidős foglalkozások szervezése is.
A gyermekotthonban szinte fillérekből kell gazdálkodnia a személyzetnek: havonta 180 ezer forint jut 20-25 gyerek reggelijére, tízóraijára, uzsonnájára, vacsorájára. A hús ezért a gyermekotthonokban sokszor a felvágottat jelenti; gyümölcsöt, zöldséget pedig többnyire akkor esznek, ha a gondozó hoz otthonról, esetleg adományt kapnak. Ilyen körülmények között nehéz biztosítani a személyes gondoskodást és a figyelmet a nemritkán traumatizált, lelkileg sérült gyerekeknek.
– A legtöbbször bántalmazás, szexuális abúzus miatt kerülnek hozzánk, sokszor a gyerekek maguk kérik az elhelyezést, vagy épp a szülő nem vállalja tovább a nevelését magatartási problémák miatt. És ugyan jogszabály egyértelműen leírja, hogy anyagi okokra hivatkozva nem lehet gyermeket kivenni a családból, de a hátrányosak vagy halmozottan hátrányosak gondozásba kerülésének hátterében bizony ott húzódnak az anyagi okok.
Ezek a gyerekek többnyire nem tudják feldolgozni, hogy elszakították őket a szüleiktől; sokszor a testvérek sem kerülnek egy gondozási helyre, ami megint csak nehezíti a helyzetüket. Ezeket a sérelmeket az intézet lakói megpróbálják elnyomni magukban, sokszor úgy, hogy olyan társaságot, elfoglaltságot, időtöltést keresnek maguknak, amely feledteti a traumákat. Ilyen például a kábítószerezés: informátorunk szerint ez jellemzően a legolcsóbb drogot, a herbált jelenti. A legtöbb intézményben nincs egészségügyi végzettségű szakember, ezért a gondozók maximum következtethetnek arra, hogy a gyerekek hirtelen dühkitöréstől a letargiáig terjedő hangulatingadozása mögött mi állhat.
Hasonlóképp a novajidrányi kocsmában sem tudták hova tenni annak a „kinézetre 13 éves lánynak” a viselkedését, aki nem tudta elmondani, hogyan került a faluba a közeli a Göncről.
– Csak nézett elkeseredetten szegénykém, mint aki nem tud semmit. Megmondom őszintén, én sem tudom, mi lett vele, visszajutott-e egyáltalán Göncre – meséli egy nyilatkozónk, aki kábítószeres cigarettát sejt a kamasz lány értetlensége mögött. Hogy egyike volt-e azoknak a fiataloknak, akiket rendszeresen vitt Szlovákiába H. Zs. és Ó. T., azt nem tudja, de azt megsúgja nekünk, hogy bizony volt a kocsmában férfi, aki lekurvázta a kislányt.
– Akkor állt nekem össze a kép – mondja az asszony, majd az egyik vendéggel suttogni kezdenek. Állítólag újabb házkutatások voltak a faluban ezzel kapcsolatban, sőt azt is beszélik, hogy legalább ötven tanút fognak kihallgatni az ügyben. Persze ez csak pletyka, de az biztos, hogy „Chicago” a hatóságok látókörébe került: ottlétünk alatt nehéz volt áthaladni úgy a településen, hogy ne jött volna szembe velünk egy rendőrautó.
H. Zs. és Ó. T. esete, valamint a gyermekvédelmi otthonban dolgozó informátorunk által elmondottak nem elszigetelt jelenségek. A Bohócok a Láthatáron Színtársulat néhány éve már járja az országot a Kiállok érted című darabbal, amely gyermekotthonokban készült kutatások alapján összeállított darab, és nemritkán épp ezeken a helyeken mutatják be az ott lakóknak. A két főszerelő, Kitty és Sunny Nyíregyházáról Hollandiába igyekszik. Sunny épp egy intézetből szökött meg, Kitty pedig azzal csábítja őt nyugatra, hogy szerez neki pultos állást egy elit diszkóban, de a darab végére Sunnyból kiszolgáltatott prostituált lesz. A drámát Miskolcon is előadták, egy héttel azután, hogy a városban elkapták H. Zs.-t és Ó. T.-t.
– A futtatók már a serdülőkor kezdetén felfigyelnek a lányokra. Sok esetben 13-14 éveseket vesznek rá arra, szerelmet színlelve, hogy menjenek el velük egy gazdagabb, jobb élet reményében, és mivel ezeknek a lányoknak sem élettapasztalatuk nincs, illetve figyelmet sem kapnak az otthonokban, könnyű dolguk van a kerítőknek, akik a szerelem mellett szép ruhát, okostelefont ígérnek, de sokszor elég az is, ha meghívják őket gyorsétterembe – hoz példát nyilatkozónk.
A futtatók aztán megadják ugyan nekik mondjuk a szép ruhát, viszont gyakran bántalmazzák is őket, mégsem mondanak a lányok rosszat róluk, arról beszélnek, hogy jól tartották őket, az alkoholfogyasztást is jó buliként élik meg, aki pedig nem dohányzott azelőtt, az is biztos cigarettázva tér vissza a kerítőtől. Persze vannak egyértelmű jelek, amelyeket nem tudnak palástolni: gyakran lefogyva, sápadtan, véraláfutásokkal a testükön lesznek újra az intézet lakói. Visszatérésük oka pedig: a terhesség. Általában a negyedik-ötödik hónapban vannak már ilyenkor. A lányok sosem nevezik meg az apát, így a születendő gyermek jogállása rendezetlen marad, úgyhogy hároméves korában a képzelt apa bejegyzésével zárják le a születési anyakönyvi kivonatot. De a gyermek születését követően pár héttel már mennek is vissza a futtatókhoz, aminek csak sejteni lehet az okát, mert a lányok erről nem sokat beszélnek.
A kamasz lányoknak könnyű imponálni a látszólag szabad élet ígéretével, hiszen a gondozási helyeken szabályok vannak és házirend. A futtatók pedig nagyon is jól ismerik ezeket a gyermekotthonokat: a házirendet, még azt is, hogy mikor van kimenő, de van, hogy erre az ismeretre sincs szükségük. Pont azért adnak ugyanis okostelefont ezeknek a lányoknak, hogy tudják velük tartani a kapcsolatot, ha pedig már a bizalmukba férkőztek, rászoktathatják őket a kábítószerre, és onnantól kezdve ezek a gyerekek rávehetők tulajdonképpen mindenre.
Összegezzünk. Az egyik oldalon ott van egy okostelefon, egy szép ruha, egy gírosz vagy egy hamburger, valamint a patkányméregből és látnokzsályából készült cigaretta. A másik oldalon a húszéves gyermekvédelmi törvény, a gyakran emlegetett szakmai protokoll, a gyermekvédelmi otthonok faliújságján lógó etikai kódex, az el nem készült SZMSZ és persze a felvágott. És akkor csodálkozunk, ha jön a novajidrányi H. Zs. és Ó. T.; olyan sok pénzt keresnek azzal, hogy hátrányos helyzetű gyerekeket futtatnak prostituáltként külföldön, hogy még arra is futja nekik, hogy a cserepet is lecserélhetik a házuk tetején.
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2017.09.30.
Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »
