Az emberiséget mindig is olthatatlan vágy kínozta: kíváncsi volt a jövőjére. Miért? Mert szerette volna elkerülni az elkerülhetetlent és minden téren megváltoztatni a sorsát előnyös módon. Voltak olyan megvilágosodottak, mágusok, guruk és szellemi vezetők, akik bepillanthattak az idő fátyla mögé. De vajon hogyan csinálták? Erre keressük a választ.
Az a fránya tisztánlátás
Az átlagemberektől a leghatalmasabb királyokig mindenkinek szembe kell néznie a saját mulandóságának gondolatával, a halandósággal és azzal, hogy bizonytalanságban él. S ha már ezzel megbarátkozott valamelyest, akkor felmerül a kérdés: mire számíthatunk a sorsunkban? Senki nem szeretne szenvedni, s mindenki boldogulni akar az életében. Természetesen a szellemileg fejlettebb látók sokszor nem adtak kerek választ, hanem arra hívták fel a figyelmet, hogy mi vezetett a kérdés kialakulásához. Ettől függetlenül a profán ember továbbra is faggatta, kutatta és kereste sorsa mikéntjeire és hogyanjaira a válaszokat.
Az ember sajnos nem lát tisztán. Ez alatt azt értem, hogy nincs objektív, elkülönült rálátása a saját életére, sokkal inkább szűrőkön keresztül látja a világot. Illetve innentől kezdve nem a világot látja, hanem csupán annak egy részét, s azt a kis szeletkét is olyannak, amilyennek elképzeli. S itt a képzelőerőn van a hangsúly. Az ember folyamatosan gondolati konstrukciókat épít. Voltaképpen maga körül felépít egy lehetőleg kényelmes, elviselhető és elfogadható világot, amelynek ő a főszereplője, s az ura. Mivel nem százszázalékos hiedelmekből, elképzelésekből, gondolatokból és vágyakból szövi az ember maga köré a sorsát, ezért csak remélheti, hogy minden a tervei szerint fog alakulni. Tulajdonképpen minden ember azért fordul tisztánlátókhoz, mert egyrészt ő maga nem lát tisztán, másrészt mert szeretné visszaigazolva látni az elméleteit, vágyait és a világképébe emelt dolgokat.
A tisztánlátó megerősítheti vagy akár meg is cáfolhatja az ember egyéni, személyes valóságát. Hiszen, aki benne csücsül a világában és csak kifelé kukucskál, az a szűrőkön és a saját múltján keresztül látja a világot, mintha egy szemüveget viselne, s nem objektív. A legnagyobb különbség persze nem a szubjektív-objektív világnézetben leledzik, hanem a különféle szintek érzékelésében. A tisztánlátó attól látó, hogy a valóság olyan szintjeit is érzékeli, amelyeket a többi ember nem képes. A valóság hagymahéjszerű, illetve hierarchikus struktúrája a földhöz kötött elme számára megismerhetetlen, mivel az anyagi valóság csak a külső héja, a perifériája a realitások szintjeinek.
A földitől, a fizikaitól, az anyagitól eloldódott tudat képes szárnyalni, felemelkedni a valóság magasabb szintjeire és ott hozzáférni olyan információkhoz, amelyek a mi világunkat befolyásolják, illetve az egyéni emberi sorsokat irányítják. Így válik a látó lélekvezetővé, tanítóvá, segítővé, aki súghat, tanácsot adhat, illetve utat mutathat a többi ember számára.
A látó vajon mit lát?
A látó – látnok, tisztánlátó – valójában jogosítványokkal rendelkezik, amelyek kitárnak előtte egyes kapukat. Minden látó mást lát. Vannak, akik információkat érzékelnek, vagy képeket és szimbólumokat látnak, hangokra figyelnek, energiákat tapasztalnak, magasabb rendű lényekkel kommunikálnak, a lelket látják, eseményeket, jövőképeket érzékelnek, és még sorolhatnám. A parapszichológia részletesen igyekszik feltárni ezt a megismerési kört. A képességek száma végtelen, mert mint mondottam volt, mindenki más lát. Ennek az az oka, hogy mindenki egyedi tudatossággal és énnel rendelkezik. A tudatosság egy eléggé megfogható jelenség. Gondoljuk csak meg, hogy mekkora tudati eltérés van az átlagemberek között is, hát még a magasabb síkokon és dimenziókban mozgók között.
Mellesleg nincs mindenkinek mindenre rálátása. Tehát nemcsak a sors képlékenysége és összetettsége szab határt az emberi, de inkább transzcendentális tudat megismerésének, hanem a szükségszerű határok is. Mindenkinek megvannak a határai. Furcsa ezt így leírni, tudván, hogy az időtlenség és a végtelenség dimenzióiról értekezek. Mégis, a szinteződés példáján keresztül könnyen érthetővé válik, hogy miért nem látja egy lény a saját szintje felett történő események mindegyikét.
Léteznek rezgéskülönbségek és létezik tudatosság, amelyek képessé válhatnak rezonálni egymással – ebből születik a látás folyamata, ugyanakkor vannak össze nem illő rezgések – ez a tudatlanság állapota. Például a mai átlagember tudatossága többnyire az anyag korlátai közé szorult, ezért nem lát rá az anyagon túli, fogalmazzunk úgy, spirituális frekvenciatartományokra. Ugyan mérni tudja azokat, ámde műszerek nélkül már nem érzékeli, kivéve a látókat.
Cassandra
A történelem leghíresebb tisztánlátói között tarthatjuk számon Priamusz király lányát, Cassandrát, aki a mitológiába is bevonult. A mítosz szerint Apollón templomában kígyók nyalták tisztára a fülét. Így vált érzékennyé a jövőből érkező sugallatokra. Cassandra előre látta Trója elestét, de hiába, mert ahogy az ilyenkor lenni szokott, senki sem hitt neki. A sorsban tehát a tragédia nem kerülhető el automatikusan pusztán azzal, hogy előre látjuk. A jövőérzékelés és a jövő formálása két nagyon különböző dolog. Sok egyéb, bizonytalansági faktor működhet közre, amelyekre nem lehet előre felkészülni vagy számítani. (v. ö. káosz-elmélet)
Ugyanakkor a látomások, a jövőképek valóra váltása mindig egy út bejárását jelenti. Nem szabad leragadnunk egyetlen jövőképnél és a görcsös ragaszkodás is sokszor átírja, átprogramozza az emberi sorsot. Az információ tudomásul vételétől a megvalósításig évek telhetnek el, amely sokszor elegendő, hogy megváltoztassa az addig stabil jövőképet. Cassandra esetében a „kígyók” az isteni bölcsesség energiáit jelképezték, melyek oly módon kondicionálták a tudatát, hogy az ráhangolódhasson, rákapcsolódhasson a magasabb világok áramlataira, amit zajlásnak is hívnak.
Buddha
Valaha egy öreg látnok megjósolta, hogy Kapilavasztu királyának gyermeke vagy világuralkodó, vagy „Buddha” lesz, amely azt jelenti: „Felébredt!” Apja inkább azt szerette volna, ha fia tőle örökli a trónt. Buddha többször kért apjától elbocsátási engedélyt, hogy remeteségbe vonuljon, apja azonban nem tágított a szándékától, ezért nagyon örült, amikor fia 16 éves korában megnősült.
Buddha sorsa úgy alakult, hogy elhagyta világi életét és a brahmanista vallást, illetve az aszkéta (önsanyargató) életet választotta. Miként vált látóvá?
Aszkétaéletének első szakaszában egyik mestere, Áráda Káláma, a „semmi szférájának” elérését célzó gyakorlatok mesterévé tette. Másik tanítója, Udraka Rámaputra, a „sem a tudáshoz, sem a nem tudáshoz” vezető út meditációját tanította meg neki. Buddha mindkét utat gyorsan bejárta.
Ezután következett a szigorú önsanyargatás. Úgy vélték, hogy az aszketikus gyakorlatok valamilyen szellemi energiát fejlesztenek a jógiban, aki ezáltal természetfeletti erő (sziddhi) birtokába jut, látnoki képességekre tesz szert, képes lesz a levitációra (lebegésre), a gyógyításra, a láthatatlanná válásra, átkelni a tömör falon és egyszerre két helyen megjelenni (bilokáció).
Buddha nem volt jövendőmondó, tenyérjós, csillagjós vagy kártyavető. Eszköze a tudata volt, melyet transzcendentált – képes volt meghaladni az egyes valóságszintek korlátait. Transzcendentálni annyi, mint meghaladni. A transz egy kapu, amin nem emberek, hanem csak tudatok kelhetnek át.
Buddha állítólag több világkorszakot látott át. Vagyis tudatának hatókörét nemcsak a múlt, hanem a jövő irányába is kiterjesztette. (Buddha szerint egy kezdő jógi, vagy beavatott minimum 50 életére képes visszatekinteni.) Buddha az illúziók nélküli, tiszta ürességet is elérte csakúgy, mint Krisztus.
János próféta és bingeni szent Hildegard
János próféta volt az, aki a Bibliát lezáró könyvet, a Jelenések könyvét szerezte. Bingeni szent Hildegard pedig a 12. század nagy erejű keresztény látnoka volt. Mindketten látomásaik révén jutottak a felsőbbrendű igazságok birtokába. A túlvilági lét és a jövő képi formában jelent meg lelki szemeik előtt. Nagyon valószínű, hogy szellemi lények segítették, kalauzolták a megfelelő helyre a lelküket (asztráltestüket) és tették számukra megfoghatóvá, érzékelhetővé azt a szellemi valóságot, amely egykoron a földi világban fog manifesztálódni.
Ez amúgy nem csak rájuk volt jellemző, hanem nagyon sok szent, próféta, apostol és guru asztrálteste (az aura egyik része) került olyan állapotba, amelynek segítségével nem veszítették el a tudatosságukat a másvilágon. A spirituális érzékszervek, antennák, illetve az úgynevezett „lelki szemek” leggyakrabban az asztráltest iskolázása és működtetése nyomán kialakult szenzibilitásra (fogékonyságra) vonatkoznak. Magyarul, az asztráltest mutat vagy láttat valamit a próféta számára, az asztráltest lép ki a fizikai testből, az asztráltest utazik és lát. Mert hiszen a látás ebben az esetben megfigyelést és együttérzést is jelenthet. Ez is az isteni kegyelem egyik megnyilvánulási formája.
Wictor Charon
Szepes Mária írónőnek, a magyar ezoterikus irodalom egyik emblematikus figurájának a bátyja volt. Az írónő így emlékszik vissza rá Wictor Charon – Atlantiszi mágia című művének előszavában:
„Bizonyos, hogy sem gyermekkorunkban, sem később nem hagytuk el egymást. Nagyon izgalmas, érdekes volt vele élni, beszélgetni, játszani, és együtt dolgozni. Tele volt ötletekkel. Sablonos játékokat sohasem játszottunk, csak olyanokat, amelyeket mi találtunk ki. Ő inkább nappal aludt, mint éjszaka. E néhány ismertető mondatba persze nem férnek bele az ilyen senkihez nem hasonlítható egyéniség színei, gazdagsága, felfedezései. Tisztánlátása, jövőbe utazó tudatának felismerései neki magának is félelmetessé váltak. S különleges életművében, nagy opusában, igyekezett az értelmes, morálisan érett emberek számára hasznos támaszt, segítséget nyújtani. Életművét a magasabb természet titkait feltáró erőkről írta. Azért egyedülálló, valós, s azoknak, akik belemélyednek, mély rétegeit is feltárják, több mint érdekes.”
Feltehetően Wictor Charon tudata „huszonnégy dimenzióban” utazott. A látnok úgy tartotta, hogy „A dimenziók benső kiterjedések – nem mások, mint észlelésmódjának mélyebb, vagy magasabb rezgései.”
Rudolf Steiner
A 19-20. század fordulóján élt géniusz, a szellemtudományok doyenje és látó volt. Ő volt az, aki tudományos precizitással és racionális megközelítéssel ragadta meg a hatodik érzék fogalmát. Minden addiginál részletesebben kifejtette, hogy az embernek az öt hagyományos érzékszerve mellett vannak eleddig felfedezetlen, elcsökevényesedett érzékszervei is, amelyeket csak a valódi ezotéria és erkölcsi nevelés képes feléleszteni. A jövő emberének ez nemcsak lehetősége, hanem kötelessége is lesz, minthogy a korszellem ma-holnap ezt meg fogja követelni.
Steiner nem sejtett, tudni vélt vagy gondolt, hanem látott. Az alapján élt, amit tanított. Ettől nyerte hitelességét. Saját bevallása szerint képes volt beleolvasni az Akasha Krónikába, amely a Teremtő emlékezettára. Egy olyan memóriabank, ahol minden információ mindenkiről és mindenről örökre megmarad. Az Akasha Krónika az Ősfény emlékezete. Ebben pártatlanul kerül feljegyzésre minden folyamat, ami a teremtésben zajlik. Ebben a holografikus univerzumban egyszerre van jelen a múlt, a jelen és a jövő. Ez nem látvány, lidércfény, kivetülés, hanem a meztelen valóság, amely az isteni énből táplálkozik. Tehát az Akasha Krónika feljegyzései, tartalma a lélektől, az isteni éntől nyeri, kapja az információkat. Ezért tévedhetetlen, cáfolhatatlan, valóságos és igaz.
Rudolf Steiner nem pusztán az individuális sorsokat és állapotokat látta, hanem az egész emberiség ősemlékezetét és jövőjét is. Lelke egy olyan magas rezgésű, tiszta isteni énből származó szikra volt, amely otthonosan mozgott az eonokat között. Steiner nem prófétaként, hanem tanítóként, egyfajta kiképzőként öltött testet a Földön, hogy az emberiség rendelkezésére bocsássa a magasabb világok megismerésének kulcsait. Állítása szerint bárki elérheti az övéhez hasonló látnoki képességeket, ha a valódi beavatás útján, a szellemi iskolázás minden egyes grádusán fellépdel.
Az Akasha Krónika egy örökrezgésű adatbank, ahol a világkorszakok bölcsességének többdimenziós lenyomatai találhatók. Ez távolról sem jelenti azt, hogy mindenki minden részében barangolhat. Az okkult történelem, avagy a történelem okkult oldalának nagy alakja, Imhoteptől kezdve Krisztuson és Nostradamuson át Sai Babáig bepillanthattak és adott mélységig láthattak a múltba és a jövőbe. Érdekes, hogy az említett személyiségek egyike sem számolt be a 2012-es apokalipszisről – még a Jelenések könyve sem tesz említést róla –, de korszakokról és korszakváltásokról annál inkább.
Szeretnéd látni a jövőt?
A jövő megismerése, fürkészése kétségtelenül egy csodálatos dolog. De még mielőtt a nagyravágyás vagy az éretlenség egyéb csapdáiba esnénk, hadd emlékeztessek Babits soraival (Babona, varázs) a csoda valódi mibenlétére:
„Nem szánom én az ostobát,
Kinek üres a mennyek boltja:
Ki méltó látni a csodát
Az a csodát magában hordja.”
Boldog napot!
The post Hogyan látták a jövőt a múlt nagy alakjai? appeared first on Boldognapot.hu.
Forrás:boldognapot.hu
Tovább a cikkre »
