Mi történik, ha két nő, anya és lánya két évtizeden át együtt él egy isten háta mögötti helyen, egy lepukkant, elhagyatott házban? Van-e joga egyiküknek teljesen kisajátítania a másikat? És mihez van joga a másiknak, ha szabadulni akar? Ezekre a kérdésekre keresi a választ Martin McDonagh darabja, a Leenane szépe.
Az ír szerző a mai európai színház egyik legizgalmasabb alakja, aki immár Oscar-díjas filmrendező is (Három óriásplakát Ebbing határában). Minden művében emberi viszonyokat elemez, könyörtelenül, mélyre ásva, minimalista eszközökkel, ám összetett karakterekkel, akikről nem igazán dönthető el, jók vagy rosszak, bűnösök vagy áldozatok.
A Leenane szépe tipikusan az a darab, amelyben kevés szereplő (négy) egyetlen helyszínen (egy szobában) látszólag keveset csinál, a néző mégis napokig töpreng azon, amit látott. A budapesti Bérczes László (vendég)rendező és legendás színházcsináló elhozta Kassára egyik kedvenc színészét, akiről/akivel heteken belül életrajzi kötete jelenik meg, Könnyű neked, Szarvas Józsi címmel. Olyan jól ismerik egymást, hogy úgy gondolták, lépnek egy merészet együtt. Szarvas József ugyanis egy tolószékes öregasszonyt játszik a Tháliában.
A kassai teátrum idei évada valahogy úgy alakult, hogy már a harmadik előadásban cserélnek nemet a színészek. A Liliomfiban Vasvári Emese játszotta Szilvai professzort, ami eredetileg férfiszerep. A montmartre-i ibolyában Varga Lívia alakítja a végrehajtót, van, hogy talpig szmokingban. A nézők pedig mostanra annyira megszokták ezt, hogy fel sem hördülnek, amikor az anya szerepében begördül a színre Szarvas József. Picit talán túldimenzionált sminkben, ősz szénahajjal, pecsétes hálóingre vett ócska szvetterben ugráltatja elfásult negyvenéves lányát, mert egy kerekesszékesnek jár a kiszolgálás. Olyan hangon követel teát, kását, rádióbekapcsolást, hogy legszívesebben hozzávágnánk valamit. A lánynak, akit Varga Anikó játszik, már régóta elege van a cselédsorsból, de nem szabadulhat. Az is kiderül, miért, de most nem árulom el. Mint ahogy mást sem nagyon kellene elfecsegni a cselekményből, ha nem játszották volna már ezt a darabot Kassán, nyolc évvel ezelőtt (Kövesdi Szabó Mária volt az anya, Nagy Kornélia a lánya). Most szólok: aki azért nem kíváncsi a mostani előadásra, mert már látta a Leenane szépét, rosszul teszi, ha otthon marad. Bár az is igaz, hogy nagy bátorság volt ismét ehhez a műhöz nyúlni egy olyan „kisvárosban”, mint Kassa. Mert bizony, csúnyán beszélnek a szereplők, főleg Maureen – a lány ontja a trágárságokat. De vajon finomkodhat-e egy olyan nő, akit életében kétszer csókolt férfi, utoljára vagy húsz éve. Aki már önmagát sem tartja nőnek, hiszen lomposan, sáros csizmában járkál egész nap a tyúkól és a sparhelt között.
Varga Anikó szinte eszköztelenül mutatja meg a kilátástalanságot, a kitörni készülő vulkánt, a visszafojtott dühöt. És teljesen kivirul, amikor megjelenik a színen régi ismerőse, a hazalátogató Pato, aki mulatni hívja őt, bókol neki, „Leenane szépének” nevezi. Ollé Erik csak egyetlen jelenetben hozza a világlátott macsót. Később kiderül, hogy hiába dolgozik Londonban, ő ott csak egy ír suttyó, ahogy minden ír munkást senkinek tartanak Angliában. (1985-ben járunk, akkoriban ez tényleg így volt, tán még most is így van). Szóval Pato lényegében ugyanolyan szerencsétlen lúzer, mint Maureen, azzal a különbséggel, hogy ő legalább tesz valamit sorsának jobbra fordításáért. A lányt viszont fogva tartja szipirtyó anyja.
Mielőtt még sajnálni kezdenénk Maureent, Varga Anikó megmutatja a karakter negatív tulajdonságait is, például a legbelül lappangó gonoszságot. Ehhez asszisztál Pato öccse, a link, korlátolt Ray (Habodász István), akinek kisebb szerep jut, viszont küldöncként ő baltázza el a legfontosabb dolgokat. A két testvérnek nincs közös jelenete, mindkettőnek az a szerepe a darabban, hogy felbukkanásukkal szétdúlják az áporodott állandóságot. Mag, az anya olyan gyűlölködő és önző, úgy köpködi a szavakat, olyan idegesítően motyog magában, hogy az első öt perc után már nem zavar minket, hogy férfi színész játssza. Itt ugyanis egy taszító személyiség megformálása a feladat, amelyet Szarvas József korrekt módon teljesít is. Talán csak a fesztiválzsűriknek jelent majd gondot, hogy a legjobb női vagy férfi alakításért adjanak-e neki díjat.
Mert a Leenane szépét az isten is fesztiválokra teremtette. A nyilván szűkre szabott kassai széria után remélhetőleg sok helyre elviszik. Mert Leenane, ez a lepukkant ír falu jóval közelebb van hozzánk, mint hisszük.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »
