Hizsnyai Tóth Ildikó: [email protected] – 9.

Hizsnyai Tóth Ildikó: mikes.kelemen@ – 9.

Tárca a Szalonban.

Kedves Öcsém, lenne kedved velem sivalkodni?

S miért nem? Nem tudsz vagy nem akarsz? Vagy mert kikéred magadnak, elvégre nem vagy se hisztis kölök, se pedig kismalac.
Megértelek, engem se tudnál rávenni, mégis sivalkodtam, és fogadni mernék, hogy perceken belül te is fogsz.
Összefutottam egy régi ismerőssel, és szóba jött köztünk a nemzeti könyvtárért és irodalmi közgyűjteményért felelős miniszteri biztos kijelentése, mely szerint a magyar irodalom nyolcvan százalékát legszívesebben kukába dobná.

Nehezményeztem, hogy a biztos úr olyan homályos esztétikai kategóriákat használ, mint például „szar”, és felvetettem, hogy ha valakinek ennyire büdös a szépirodalom, attól gyorsan el kéne kobozni a nemzeti könyvtár nemzeti kulcsát, mert amennyire túlteng benne a becsvágy, még tényleg képes lesz kitakarítani, és akkor mehet az egész nemzet kukázni – már ha olvasni akar.

Erre az én barátom vett egy mély levegőt, majd szűk tíz percben tartott nekem egy rögtönzött sajtótájékoztatót az államilag támogatott, fő kulturális csapásirányról, amelynek értelmében én rossz oldalról szagolom a magyar irodalmi végtermékeket. Ami nem csoda, hiszen a jobb orrlikam mindig is bé volt dugulva az idegen föld porától, de ennek a balos ízlésterrornak immár vége. Majd így adta vissza a szót: „Na, lehet sivalkodni!”

Igen, jól olvasod. Ha mégse értenéd, lefordítom neked. Hasonló helyzetben te azt mondtad volna: Igen tisztelt Néném asszony, kédnek mi erről a becses véleménye?
Látod, jó Mikesem, milyen eszement gyorsasággal változik a nyelv? Ma már kérdőjelet se kell tenni a kérdőmondat végére. Kérdés van? Nincs!
Nem hiába írtam neked legutóbb, hogy mi már nem tudunk rendesen magyarul. Te eltörökösödtél Rodostóban, én meg hát… Engem még vizsgálnak. Valószínűleg elkínaisodtam, még mielőtt eltótosodhattam volna.

De most egymás közt vagyunk, nyugodtan megkérdezhetlek: Te mit feleltél volna a helyemben? Amikor előre meg van határozva, hogy ami majd elhangzik, az csak visítás lehet. Malacbeszéd.
Hősiesen bevallom neked, hogy én konokul hallgattam.

Egyik magyar szót sem akartam átengedni ennek a dehumanizáló nyelvi folyamatnak, még azt a bizonyos „szar”-t se. Vigyázok ám az anyanyelvem összes szavára, belőlük teremtjük meg a világunkat, miközben szájról szájra járnak. Márpedig nagyon nem mindegy, miből építkezünk és hogyan.  

Hogy őszinte legyek, Öcsém, ezt a bináris világszemléletet, amely a jó és a rossz örök párharcának igézetében ég, nekem sose sikerült igazán elsajátítanom.
Talán mert túlságosan el vagyok foglalva azzal, hogy a jobb és a bal agyféltekém közötti munkamegosztást összhangba hozzam, ami, valljuk be, nem kis feladat, el is szoktam fáradni benne a nap végére. De bármennyire is egymás ellentétjei, nem tudnék közülük választani, mindkettőhöz ragaszkodom. És ha már kettő van belőlük, saját jól felfogott érdekemnek tartom azt is, hogy megértsék egymást.

Ezenkívül iránytévesztő vagyok, diszpraxiás, könnyen összecserélem az egyes oldalakat. Nem is csoda, harminc éve a diákjaimmal szemben állva magyarázok – ami nekem jobb, az nekik bal –, különböző nyelveken, folyamatosan váltogatva az aspektusokat. Azt se tudom, merre vagyok arccal, nem még hogy közben a hátam mögé nézegessek.

Hírdetés

Szóval, minden szempontból alkalmatlan vagyok a nyelvi frontszolgálatra. Ideológiai lúdtalpam van, csak csetlek-botlok azon a nemzeti harcmezőn, amelyen a jobb- és baloldali nyelvi légvárak építése és karbantartása zajlik; fordítva tartom a puskát, és ha sikerülne elsütnöm, csütörtököt mond, miközben péntek van.
Impozáns tünetegyüttes, ugye? Megérdemelném, hogy kiszuperáljanak a sorozáson. De ki ad nekem erről orvosi igazolást? És mi legyen a diagnózis? Alkalmatlan… a mire is?

De félre a viccel, Mikes, nem egyéni alkalmasság vagy alkalmatlanság kérdése ez. Ha valaki nem él tartósan egynyelvű környezetben, annak egyáltalán nem az automatizmusok szintjén működik az, hogy mikor, melyik jelenséghez milyen értékítéletet szokás / illik / lehet kapcsolni. Nincsenek ugyanis leírható és megtanulható szabályai, és nem is tanítható meg annak, akinek a nyelvi világképe nem kompatibilis vele. Ez főleg akkor esélyes, ha két- vagy többnyelvű az illető, de persze ez sem törvényszerű.

Szóval, számos nyelvi frontszolgálatra alkalmatlan magyar él köztünk, még az is lehet, hogy ők vannak többségben. Hova álljanak ők?
Nekem Kínában abszolút nem hiányzott ez a nyelven belüli nyelvezet, ezért úgy Isten igazából sose volt honvágyam. Jó volt nem hallani ezt az áskálódó, folyton gyanakvó beszédmódot. Rápihentem.

Most viszont zavarban vagyok. Kiestem a gyakorlatból, pedig csak két évig nem hallottam élőbeszédet. A régi automatizmusaimat működtetve beszélek, s amint látod, minden jószándékom ellenére balul üt ki.

Már az is baj, ha az ellentétes feleket egységben látod, végül is létezik olyan aspektus, mint közjó, nem? Igen, de mi abban a jó, ha összeomlik az ellenségképen alapuló világrend? Hogy érezhetnénk jól magunkat, ha nem fenyeget minket a rossz? Nincs igény a megértésre. Te csak ne értsd meg őt, álljál be jobbra vagy balra, ne játszd itt az ezoterikus nyelvművelőt!

Ez a bináris világszemlélet úgy beleette magát a nyelv szerkezetébe, mint a kétféle igeragozásunk: ha megszüntetnénk az alanyi ragozást, használhatatlanná válna a tárgyas is, és viszont. Feltételezik egymást.

Bevallom neked, hogy nagy rajongója vagyok a ragozási rendszerünknek, és pont a külföldi nyelvtanulók ámulattal vegyes értetlenkedése vezetett rá arra a felfedezésre, hogy milyen jó fejek is bírunk lenni mi, magyarok, ha csak simán a nyelvet működtetjük. Naponta több tucatszor is megtörténik minden egyes magyarral, hogy egyetért egy másikkal, sőt, kimondatlanul is ugyanarra az egy tárgyra gondolnak. Tudunk mi kooperálni, feltéve, ha nem tudunk róla.
Ezt inkább ne terjeszd, akkor se, ha érted. Jól van ez így.

Mivel a múltat is a mai hadállásokhoz kell hozzáigazítani, te sem nyugodhatsz békében.

Jut eszembe. Te, ott az öröklétben, melyik oldaláról szagolod az ibolyát?
Jól gondold meg, mit válaszolsz! Nem vagyok hajlandó a leveleid után kukákban kutakodni.
Most megfogtalak, vén betyár, mi?

A legközelebbi levelemig lesz elég időd – velem együtt – némán sivalkodni.

Addig is ölel, Nénéd

2021 novembere

 


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »