Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) megakadályozta alkalmazottjának előre megrendelt meggyilkolását és őrizetbe vette egyik szervezőjét, aki a szolgálat jelenlegi alkalmazottja.
Az SZBU január 22-én őrizetbe vette a tervezett gyilkosság egyik szervezőjét, miközben a gyilkosságért járó pénz egyik részét adta át.
„Az SzBU Terrorelhárítási Központjának munkatársát vették őrizetbe, mert kollégája megrendelt meggyilkolására készült”
– mondta Anatolij Bulics az SzBU vizsgálati osztályának vezetője.
Elmondása szerint az SZBU nyomozói megállapították, hogy több ember esküdött össze. Gondosan kidolgozták a bűncselekmény elkövetésének tervét.
A szervező bérgyilkost talált, akinek 50 ezer dollárt ajánlott fel.
A letartóztatást elegendő bizonyíték összegyűjtése után hajtották végre.
„Ha bűncselekmény van, akkor reagálnunk kell rá. És ebben az esetben az SZBU előre dolgozott. Tehát van eredmény” – mondta Anatolij Bulics.
Hangsúlyozta, hogy ez a letartóztatás – a sajtó eltérő értelmezése ellenére – nem „leszámolás” az SZBU tisztjei között, hanem egy különösen súlyos bűncselekmény megakadályozása.
Az SZBU ugyanakkor úgy véli, hogy Ukrajna elnökének megemlítése e letartóztatással kapcsolatban csak különféle erők vágya, hogy további figyelmet fordítsanak e témára és eltorzítsák az információkat.
Anatolij Bulics külön hozzátette, hogy
valótlanok azok a hírek is, amelyek szerint valaki bilincsben menekült el a letartóztatás helyszínéről.
A Legfőbb Ügyészség hivatalának képviselője elmondta, hogy a fogvatartott ellen már hivatalosan is vádat emeltek. A gyanúsítottat 9-15 évig terjedő szabadságvesztésre vagy életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélhetik.
A kijevi Sevcsenkivszki Járásbíróság óvadék nélküli letartóztatásba helyezte a gyanúsítottat.
A sajtó azon kérdésére, hogy Dmitro Neszkromnij, az SZBU vezetőjének volt első helyettese érintett-e a nagy horderejű ügyben, Anatolij Bulics megjegyezte, hogy az eljárási feltételek még nem teszik lehetővé ezen információk nyilvánosságra hozatalát.
Biztosított afelől, hogy a közeljövőben a Biztonsági Szolgálat képviselői külön sajtótájékoztatót tartanak, melynek során új információkkal szolgálnak majd a nyomozásról.
Forrás:karpatinfo.net
Tovább a cikkre »