Az orchideamániának a viktoriánus korban elképesztő következményei voltak. Titkolózás, rivalizálás, lopás, szabotázs, de még halál is kapcsolódott a ritka virág birtoklásához.
A viktoriánus kort (1837 -1901) az éles kontrasztok, a fény és az árnyék időszakának tartják. A brit társadalom fejlődésének, átalakulásának, de visszaéléseknek, egyenlőtlenségeknek és az ádáz imperializmusnak is tanúja volt. Az ekkor kialakult számos szenvedély közül azonban kiemelkedett egy különös és túláradó megszállottság. Az egzotikus orchideák gyűjtési láza, amely a felsőbb osztályok hivalkodási vágyát tükrözte, és ezzel rivalizálások sorozatát váltotta ki, amelyek egyes esetekben halálos következményekkel is jártak – számolt be a különös jelenségről a Muy Interesante.
Más néven orchidelirium, az egzotikus növények termesztésének és gyűjtésének fanatikus időszakára utal. Ezek a virágok, amelyek formáik és színeik nagy változatosságáról, valamint páratlan szépségükről ismertek, a státusz és a kifinomultság jelképeivé váltak. A ritka és egzotikus orchideák birtoklása ekkoriban a gazdagság és a jó ízlés bizonyítéka volt. A legkülönlegesebb példányokért folytatott versenyben való kitűnési vágy sokakat arra késztetett, hogy speciális üvegházakat építsenek a termesztésükre. Az orchideák iránti szenvedély olyan méreteket öltött, hogy még társadalmi eseményeket is szerveztek e növények virágzásának megünneplésére, és az új fajokról vagy virágzásokról szóló hírek a korabeli nagy újságok címlapjait töltötték meg.
Az európai rajongás egyébiránt még a viktoriánus kor előtt, 1731-ben ébredt fel. Ebben az évben virágzott az első, az Újvilágból hozott trópusi orchidea (egy Bletia purpurea) Charles Wager angol tengernagy gyűjteményében. Néhány évtizeddel később azonban már igazi őrületté vált az orchideománia. 1818-ban William Swainson természettudós Brazíliából származó növénygyűjteményt küldött Londonba. Furcsa mód, csomagolásukhoz orchideákat használt, amelyekből az egyik kivirágzott célállomásra érkezve. Egzotikus szépségének híre ment, és lenyűgözte a brit társadalmat. Ez a szerencsés esemény jelentette a kezdetét annak a láznak, amely a világ minden tájáról származó orchideák felfedezésére és megszerzésére irányult.
Bletia purpurea
A szokatlan példányok iránti növekvő kereslet kielégítésére expedíciókat szerveztek Amerika, Ázsia és a világ más részeinek trópusi vidékeire. Hivatásos gyűjtők, főként Franciaországból és Angliából, sűrű dzsungelekben és barátságtalan hegyekben kutattak ismeretlen fajok után. Ezek az expedíciók fáradságosak és veszélyesek voltak, ráadásul sok esetben emberéletet is követeltek, akár betegség, akár baleset, akár a vadon élő állatokkal való összecsapás miatt. Mivel a begyűjtött példányokat hónapokon át bizonytalan körülmények között szállították tengeren és/vagy szárazföldön, gyakran csak néhány példány élte túl az út viszontagságait. Ezért aztán igen drágán keltek el. A feljegyzések szerint akár 3000 fontot is adtak értük, ami a korban csillagászati összegnek számított – nem mellesleg, ez mai áron is 1,5 millió forint.
A legkülönlegesebb orchideák birtoklásáért folyó éles verseny szélsőséges helyzetekhez vezetett. A gyűjtők, akik tisztában voltak növényük értékével, titokban tartották a legkeresettebb fajok lelőhelyeit. A titoktartás és a versengés légköre szabotázst, lopást, sőt gyilkosságokat is kiváltott. Az egyik leghírhedtebb eset William Arnold orchideavadászt érintette. Egy brazíliai expedíció során Arnold összeveszett egy másik gyűjtővel, aki szintén virágminták után kutatott ugyanabban a régióban. A vita odáig fajult, hogy a két férfi lőfegyverrel hadonászott. Bár ebben a konkrét esetben nem volt halálos áldozat, az eset jól tükrözi a gyűjtés világában a rivalizálás intenzitását és veszélyességét.
A közvetlen összecsapásokon kívül szabotázs is gyakran előfordult. Egyes kutatók a versenytársaik által felfedezett növényeket megsemmisítették, hogy megőrizzék bizonyos fajok kizárólagosságát. Dokumentáltak olyan eseteket, amikor mások gyűjteményeinek tönkretétele érdekében odáig mentek, hogy a riválisok növényeire vizeltek, hogy visszafordíthatatlanul károsítsák azokat. Az orchideák iránti megszállottság sok esetben a helyi közösségek kizsákmányolásához is vezetett. A gyűjtők felbéreltek bennszülötteket, hogy vezessék őket a veszélyes terepeken, és segítsék őket a hőn áhított virágok felkutatásában, és csupán minimális kártérítést kaptak azért, hogy jelentős kockázatnak tették ki magukat. A ritka példányok megszerzésére irányuló nyomás bizonyos területek túlzott kiaknázásához is hozzájárult, ami negatívan hatott a helyi biodiverzitásra – egyes fajokat a kihalás szélére sodort.
Az üvegházak üzemeltetése drága volt
A 20. század előrehaladtával az orchidealáz kezdett alábbhagyni. A hanyatláshoz több tényező is hozzájárult: az üvegházak fenntartásának magas költségei, az első világháború, valamint az 1929-es nagy gazdasági világválság okozta nehézségek miatt sok gyűjtő felhagyott a hobbijával. Emellett a természetvédelemmel kapcsolatos növekvő tudatosság és a veszélyeztetett fajok védelmének szükségessége is a vadon élő orchideák gyűjtését és kereskedelmét korlátozó rendeletek bevezetéséhez vezetett.
Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »
