A náci Németországban a kutyák nemcsak hűséges társak voltak, hanem a totális hatalom igájába állított, élő fegyverek.
A második világháború alatt a náci Németország nemcsak az emberi katonákat, hanem a kutyákat is a hadigépezetének fontos alkotóelemeinek tartotta. A Harmadik Birodalom számára az állatok nem csupán házi kedvencek voltak, hanem a háborús erőfeszítések elengedhetetlen eszközei. A négylábúakat speciális kiképzési programokkal nevelték át harci célokra – írja a Muy Interesante.
A nácik már a hatalomra kerülésük korai éveitől kezdve különös érdeklődést mutattak a kutyák katonai célú felhasználása iránt. A kiválasztott fajták elsősorban német juhászkutyák, dobermannok és óriás schnauzerek voltak, amelyeket erejük, intelligenciájuk és kitartásuk miatt ideálisnak tartottak a háborúban való bevetésre. Ezeket az állatokat nem csupán őrzési vagy futárfeladatokra képezték ki, hanem olyan rendkívüli tevékenységek végrhajtására is, mint az aknamezők felderítése és a sebesültek szállítása.
A német juhászkutyák intelligenciájuk és engedelmességük miatt a náci rezsim egyik kedvelt „harci eszközeivé” váltak.
A Waffen-SS kutyaprogramja 1942-ben érte el a csúcspontját, amikor a speciális kiképzőiskolák „a tökéletes harci ebek” létrehozására törekedtek. A feljegyzések szerint ezek a központok olyan helyeken voltak, mint Oranienburg és a Sachsenhauseni koncentrációs tábor, ahol a kiképzési módszerek rendkívül kegyetlenek lehettek.
Az ebek iránti érdeklődésük egyik legkülönösebb aspektusa az volt, hogy megpróbáltak velük verbálisan kommunikálni. Az árja állati felsőbbrendűség áltudományos felfogásától vezérelve azt vizsgálták, hogyan lehetne a kutyákat megtanítani beszélni, olvasni és emberhez méltóan gondolkodni. Ezen a területen a legemblematikusabb kutatóközpont a leutenbergi Tier-Sprechschule volt. Azt is állították, hogy a kutyák képesek voltak az olyan egyszerű szavak, mint a „Mein Führer” vagy az „éhes” artikulárására
A náci kutyaprogram egyik legsötétebb fejezete az öngyilkos küldetésekre szánt, robbanóanyaggal felszerelt kutyák alkalmazása volt. A Vörös Hadsereg által korábban kidolgozott módszer nyomán a németek is megpróbáltak ebeket kiképezni arra, hogy ellenséges harckocsik alá szaladjanak, és ott robbanjanak fel. A gyakorlatban azonban ezek az akciók többnyire kudarcot vallottak, gyakran a saját csapataik körében okoztak nagyobb veszteséget, mint az ellenségnél.
Más kutyákat élő aknakeresőként vetettek be: aknamezőkön hajtották keresztül őket abban a reményben, hogy súlyuk aktiválja a robbanószerkezeteket. E kegyetlen gyakorlat is jól példázza, mennyire semmibe vették az életet, ha a katonai célok elérése úgy kívánta.
A kutyák brutális szerepet játszottak a koncentrációs táborokban is, ahol arra képezték ki őket, hogy a legkisebb gyanús mozdulatra megtámadják a foglyokat. Olyan helyeken, mint Auschwitz vagy Buchenwald, a négylábúak nemcsak az őröket kísérték, hanem aktív részét alkották a terror- és fegyelmezési rendszernek, arra képezték ki őket, hogy másodpercek alatt megcsonkítsák vagy megöljék a zsidókat.
A dobermannokat a második világháború során futárként, őrkutyaként hasznosították – gyorsaságuk, éberségük és bátorságuk miatt ideálisnak tartották őket a frontvonalban és a koncentrációs táborokban egyaránt. (Wikipédia / David Iannotti / CC BY-SA 3.0)
A háború utáni tanúvallomások többek között olyan jeleneteket is felidéznek, amikor a kutyákat szándékosan figyelemelterelésre vagy példastatuáló büntetésként uszították a foglyokra. Ezek az esetek is alátámasztják, hogy a náci rendszer erőszakon alapuló logikája a legapróbb részletekig áthatotta az a társadalom minden szegletét.
Adolf Hitler kutyákkal való kapcsolata különösen érdekes volt. Német juhászkutyája, Blondi a hűség és a tisztaság szimbólumaként jelent meg propagandafotókon és filmeken.
A Harmadik Birodalom végóráiban, a berlini bunkerben Hitler utasítást adott, hogy Blondin, hűséges kutyáján próbálják ki a ciánkapszulák hatását. Az állat halála nem csupán a náci rezsim szimbolikus bukását jelentette, hanem egyben azoknak az eszméknek a végleges megtagadását is, amelyeket Hitler korábban a kutya alakjába vetített.
A náci ideológia szerint az óriás schnauzerek – hasonlóan a német juhászkutyákhoz és dobermannokhoz – az „árja fajhoz” méltó, „tiszta” és fegyelmezett állatok voltak, így különösen megbecsült szerepet kaptak a hadigépezetben. (Wikipédia / Paul Kounine (mischivo) / CC BY-SA 3.0) /
A kutyák iránti náci megszállottság mögött egy szélesebb ideológiai elképzelés húzódott: az ösztönös, természetes tisztaságra való törekvés, amelyet az állatok jobban megtestesítettek, mint az emberek. Hitler a természetről alkotott perverz felfogásában a kutyában az abszolút engedelmesség mintaképét látta. Ezt a tulajdonságot igyekezett a német népbe is belenevelni.
A kutyák kiképzésével, manipulálásával és szélsőséges kihasználásával a náci rezsim azt demonstrálta, hogy semmilyen erkölcsi határ nincs, amit ne lépnének át hatalomvágyuk érdekében. A harcterektől kezdve a koncentrációs táborokig Hitler kutyái egyszerre váltak áldozatokká és hóhérokká egy olyan rendszerben, amely az ember-állat kapcsolatot az intézményesített erőszak egy új színtereként ért
Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »
