„– Hányszor kértelek, javulj meg, fiam, Bendegúz, mert előbb-utóbb elvisz az ördög… – Hiszen javulnék én, anyám, de nem megy az könnyen faluhelyen” – a szépreményű és böcsületes Regős Bendegúz válasza minden bizonnyal ismerősen cseng minden magyarnak határon innen és túl. Ha másért nem, hát azért a hatalmas nyaklevesért, amit a fiatal Olvasztó Imre kapott Molnár Piroskától. A jelenet jobban sikerült, mint tervezték, mert a saller nyomán Bendegúz úgy a tányérba verte az állát, hogy villámló tekintetét kérésre sem tudta volna megismételni.
Kevés olyan magyar vígjátékot lehet felsorolni, amely annyira szerethető, humoros, könnyed és népszerű, mint az 1979-ben forgatott, és a következő évben a Veszprémi Tévétalálkozón bemutatott Indul a bakterház.
A Rideg Sándor azonos című, 1943-as regénye alapján készült, szertelenül vidám, mindössze 66 perces történet az 1920-as évek Monorján játszódik, és a Büdös Banya, Csámpás Rozi, a bakter, a lókupec és a mesteri szövegeket szavaló Regős Bendegúz kalandjaival szórakoztatja a nagyérdeműt immár négy évtizede.
Sikerét a film nem csupán a komikus jeleneteknek, kedvenc tehénpásztorunk állandó meneküléseinek, a briliáns szereposztásnak vagy a frappáns mondatoknak köszönheti. Számos történet maradt fenn magáról a szereplőválogatásról és a forgatásról is.
Bendegúz megformálóját több száz fiú közül választották ki, a végére már csak tucatnyian maradtak (a különc feladatok, úgymint a tarlón futás és a fára mászás ugyanis megrostálta a mezőnyt). Ekkor Mihályfy Sándor rendező megkérdezte, ki meri őt fenékbe rúgni. Egyedül Olvasztó Imre jelentkezett, aki tétovázás nélkül, istenesen belerúgott a rendező farába. Vagánysága főszerepet ért.
A minden manír nélkül játszó, önmagát adó Bendegúz szinte a teljes stábbal jóban volt, egyedül a Büdös Banyát játszó Horváth Terivel nem lelte a hangot. A legendás patakparti botozásos jeleneten túl ugyanis – a szóbeszéd szerint – egyszer a forgatás után is bottal kergette meg őt.
További hasonló érdekességeket olvashat a XX. századi magyar történelemről a Múlt-kor őszi különszámában.
Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »
