Harminc évvel ezelőtt, 1992. április 6-án kezdődött Szarajevó ostroma. A szerbek által körülzárt boszniai városban nem volt se víz, se gáz, se áram, és elfogyott az ennivaló is. A bosnyákok azt hitték, előbb-utóbb győz a józan ész, s a 20. század végén a civilizált világ nem fogja tétlenül nézni, hogy ilyesmi történjen Európában. Tévedtek.
Harminc évvel ezelőtt, 1992. április 6-án kezdődött Szarajevó ostroma. A szerbek által körülzárt boszniai városban nem volt se víz, se gáz, se áram, és elfogyott az ennivaló is. A bosnyákok azt hitték, előbb-utóbb győz a józan ész, s a 20. század végén a civilizált világ nem fogja tétlenül nézni, hogy ilyesmi történjen Európában. Tévedtek. Az 1991-es népszámlálás szerint Szarajevónak 526 ezer lakosa volt, közülük 49% muzulmánnak, 30% szerbnek, 7% horvátnak és 11% jugoszlávnak vallotta magát. A többnemzetiségű város tele volt etnikailag vegyes családokkal, egymás mellett éltek a római katolikusok, az ortodox keresztények, a muszlimok és a zsidók.
Hogyan fajult el a helyzet? Kik vették fel a szerb támadókkal a harcot? Mit festettek az első napokban a posta főépületének falára? Hogy hívták a bevezető sugárutat a helyiek? Mi volt az első lecke, amit Szarajevóban meg kellett tanulnia Jan Urban cseh újságírónak? Hogyan spóroltak a szarajevóiak? Meddig tartott az ostrom? Miért akarták a szerbek elpusztítani a Szarajevói Nemzeti Könyvtárat? Hogyan tudták elkerülni a humanitárius katasztrófát? Mikor avatkozott közbe a NATO? Mi zárta le a boszniai háborút?
Gazdag József cikkéből többek közt ezekre a kérdésekre is választ kaphatnak a keddtől már megvásárolható Vasárnapban!
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »
