HÍREK 5.

HÍREK 5.

„Cigány népviseletben csempésznek menekülteket románok

Romániai roma származású embercsempészek cigány népviseletbe öltöztetve szállítanak Magyarországról Ausztriába és Németországba illegális közel-keleti bevándorlókat – közölte az MTI a Mediafax román hírügynökség nyomán. Az embercsempészek arra alapoznak, hogy a magyar hatóságok nem ellenőrzik azokat a román rendszámú gépkocsikat, amik cigány népviseletbe öltözött személyeket szállítanak. Egyértelműnek gondolják ugyanis, hogy román állampolgárok utaznak ezekben a gépkocsikban. Az embercsempészek 1500 euróért vállalják, hogy a hatóságokat megtévesztő módon juttassanak el egy-egy illegális bevándorlót Budapestről Bécsig vagy a németországi Passauig.” (Index) 

Ez tényleg zseniális. És annyira román… Tegyünk hozzá egy másik hírt, tegnapit:

„Húsz szerb, macedón, koszovói és bosnyák cigány család foglalta el Hamburg egyik jelképét, a Szent Mihály-templom tornyát, hogy így tiltakozzanak kitoloncolásuk ellen. A cigányok transzparenseket is kilógattak, céljuk, hogy tartózkodási engedélyt kapjanak.

Hírdetés

Tartózkodási engedélyért tüntet a hamburgi Szent Mihály-templom elfoglalásával a hamburgi Roma Jekipe Ano Hamburg csoport. A körülbelül húsz nyugat-balkáni cigány családból álló tüntetők Alle bleiben (Mindenki marad) feliratú transzparenset lógatott ki a templom ablakából az ellen tiltakozva, hogy a jövő héten kitoloncolják őket.

Az egyik tüntető a Die Weltnek azt mondta, addig maradnak a toronyban, amíg el nem érik céljukat. Szerintük hazájukban, vagyis Szerbiában, Macedóniában, Bosznia-Hercegovinában és Koszovóban nem biztonságos élniük, ugyanis állami szintre emelték a rasszizmust, a romák számára nem elérhető sem a munkaerő-piac, sem az egészségügyi, sem az oktatási rendszer.” Die Welt – Mandiner)

Csúcs! Erre mondhatjuk, hogy tényleg már csak ez hiányzott!

(Vajon a felülmúlhatatlanul európai szerb miniszterelnök mit szól hozzá, hogy a cigányai szerint országában „állami szintre emelték a rasszizmust”? Meg kéne dumálnia régi kedvencével, Seselj vajdával…)


Forrás:badog.blogstar.hu
Tovább a cikkre »