HÍREK 196.

HÍREK 196.

„Bruce Springsteen lemondta az észak-karolinai koncertjét a vécétörvény miatt

 „Vannak dolgok, amik fontosabbak, mint egy rock show, ezek pedig az előítéletek és a bigottság elleni küzdelem” 

– írta Bruce Springsteen közleményében, amiben bejelentette, hogy lemondja az észak-karolinai koncertjét az államban elfogadott diszkriminatív törvény miatt, ami előírja a transzneműeknek, hogy melyik mosdót használhatják.

A tervek szerint Springsteen vasárnap lépett volna fel Greensboroban, de lemondta, hogy szolidaritást vállaljon azokkal, akik a szabadságért küzdenek. A zenész szerint ez a törvény azoknak az embereknek a törekvéseit mutatja, akik nem tudják elviselni azt a fejlődést, amelyet az ország a mindenkit megillető emberi jogok elismerésének területén elért. A rajongóktól elnézést kért az elmaradt koncertért. A jegyét mindenkinek visszaváltják. 

Hírdetés

Az Észak-Karolinában elfogadott törvény gyakorlatilag megengedi a kormánynak, hogy szexuális orientációjuk és nemi hovatartozásuk alapján diszkrimináljanak embereket. Az önkormányzatoknak ugyanakkor megtiltja, hogy külön szabályokat hozzanak ezeknek az embereknek a védelmére. Ezek alapján aztán minden közintézményben jelezni kell, hogy a mosdókat mindenki a biológiai neme szerint használhatja. (Guardian, 444) 

Aha. Tehát most küzdünk egy nagyot, nehogy a férfiak a férfi mosdóban, a nők meg a női mosdóban pisáljanak. Mert hogy mi lesz akkor azokkal, akik nem férfiak és nem nők, hanem… Mik is? És ez a küzdelem most a legfontosabb, persze.

Na, Bruce, akkor mától te is rajta vagy azon a bővülő listán, amely azok nevét tartalmazza, akik kinyalhatják a seggem. De te választhatsz: Kinyalhatod a női meg a férfi klozettban is!


Forrás:badog.blogstar.hu
Tovább a cikkre »