HÍREK 183.

HÍREK 183.

„Reng a föld

A választási szupervasárnap Németországban politikai földrengést hozott. A három tartományi választáson új erő jelent meg Európa vezető gazdasági hatalmában. Alternatíva Németország Számára – így hívja magát az a CDU-tól jobbra elhelyezkedő, mindhárom tartományban magasan tíz százalék felett végző formáció, amely egyetlen témára összpontosít. A menekültválságra, a Merkel-kormány és a „multikulti elit” politikájának elutasítására.

Ügyesen játszanak rá az emberek iszlámmal, bevándorlással, növekvő bűnözéssel szembeni félelmeire. Jönnek is hozzájuk tömegesen a csalódottak, a rettegők, a bizonytalanok. S azok, akik korábban nem mentek el voksolni, most viszont úgy gondolják, hogy Németország tavaly nyár óta olyan irányba mozdult el, amely már őket is aggasztja. És mozgósítja.

A szövetségi köztársaságban jelentős átrendeződés zajlik a polgári rétegekben. A klasszikus néppártok, a CDU és az SPD ha nem is kiugró mértékben, de folyamatosan veszítenek támogatottságukból.

Az elforduló szavazók egy része a zöldeknél vagy a szabad demokratáknál keres menedéket, sokak számára pedig a tiltakozás legkézenfekvőbb formája az AfD. Ez a párt egyszerű válaszokat ad bonyolult kérdésekre.

A (szélső)jobboldalon a tiltakozó voksokat eddig a neonáci beütésű pártok vitték el. Ez a helyzet változott. Az AfD nem újbarna bőrfejűek gyülekezete, a polgári középen tudnak voksokat halászni, és ahogy a szupervasárnap mutatja, bőségesen.

Németország erős liberális demokrácia, de most nagyon figyelnie kell. Középen van nagy baj.

Az alapoknál.” (Népszabadság) 

Hírdetés

Az imént a Népszabadság vezércikkét olvasták.

Azért jó Népszabadság vezércikkeket olvasni, hogy az ember újra és újra megbizonyosodjon arról, remek, hogy nem úgy látja a világot, mint a Népszabadság.

Fenti vezércikkben az a legszebb mondat, miszerint „egyszerű válaszokat ad bonyolult kérdésekre”, mármint az új német párt, az AfD.

Ez az „egyszerű válaszokat ad bonyolult kérdésekre” ugyanolyan toposz lett azon az oldalon, mint a „Magyarország összeszerelő műhely lett”, meg hogy Orbán Viktor a patás ördög.

Ez az egyszerű válasz – bonyolult kérdés egyfelől nem jelent semmit, másfelől semmi értelme, harmadfelől meg kreténség is. Mert hát a kérdések jelentős része, ami nekik bonyolult, egyáltalán nem bonyolult, csak azért nevezik bonyolultnak, hogy így ideológiát gyártva meg tudják magyarázni azt a rengeteg impotens, barom töketlenkedést, amit előadnak. Például migráns ügyben. Mert a kérdés itt a legkevésbé bonyolult. Ugyanis az özönlő milliók tíz százaléka sem menekült, csak gazdasági migráns, és amúgy az egész népvándorlás csinálva van. Úgyhogy a kb tíz százalékon kívül mindenkit haza kell baszni, a határokat meg kell védeni, aki erőszakkal át akar törni, azt erőszakkal vissza kell tartani, minden politikust, aki wilkommenskulturról pofázik, el kell zavarni a picsába. Úgy nagyjából ennyi. Ez a normalitás. De ezt „bonyolulttá” kell maszkírozni, mert a multik úgy határoztak, hogy a beduin kecskepásztor meg a szír keszrasütő fogja elvégezni a melót ezentúl, ötödannyi bérért, mint amennyit eddig a legrosszabbul megfizetett európai munkás kapott. Ezért volt képes a Daimler-Benz főnök azt nyilatkozni, hogy „ők régóta várták ezt a fiatal, motivált munkaerőt”. Tényleg? És miért nem a fiatal, motivált spanyol munkaerőt vártátok, a kurva anyátokat, ugyanis körükben például közel 50%-os a munkanélküliség. Igen, Európa a saját fiataljainak sem tud munkát adni, de ezek a beduin kecskepásztorokra vártak egészen idáig.

Na, hát ennek kell véget vetni, de nagyon gyorsan.

Amúgy a németekkel az a baj, és egyszersmind az bennük a csodálatos, hogy soha, semmit sem tudtak fél szívvel csinálni. Ha nácinak kellett lenni, ők beleálltak a projektbe. Ha kommunistának kellett lenni, abba is – bizony, az NDK volt az egyetlen hely a világon, ahol azt is komolyan gondolták. S amióta a jólétért cserébe agymosott, önfeladó, idióta, zombi liberálisnak kell lenni, azóta ebben is kiválóak.

Most végre mintha ébredeznének. Ha lassan is, ha nehezen is, de ébredeznek.

Ettől retteg a Népszabadság vezércikke.

És ha a Népszabadság retteg, az nagyon jó jel.


Forrás:badog.blogstar.hu
Tovább a cikkre »