HÍREK 163.

HÍREK 163.

„A híd dán főszereplője az erősödő svéd antiszemitizmus miatt hagyta ott a sorozatot

Kim Bodniát itthon leginkább A híd című dán-svéd krimisorozatból ismerhetjük, aminek első két évadában alakította Martint, a dán detektívet, aki svéd partnernőjével, Saga Norennel nyomozott olyan ügyekben, melyek mindkét országot érintették. A sorozat elsődleges helyszíne a dán Koppenhága és a svéd Malmö volt, a címe pedig a két várost összekötő hídra vonatkozik.

A harmadik évadban Bodnia már nem szerepel, egyrészt azért, mert karaktere éppen sitten ül, de mint az egyik izraeli tévének adott nyilatkozatában kifejtette, nagyrészt azért, mert elege lett a Malmőben tapasztal antiszemitizmusból. A zsidó származású Bodnia szerint

Az antiszemitizmus egyre jobban teret nyer, elsősorban Malmőben, ahol a sorozat egyik felét forgattuk. Zsidóként nagyon nem éreztem magam jól arrafelé, így nem volt nehéz nemet mondanom a harmadik évados felkérésre. Nem kellene elbagatellizálni a helyzetet, mert mindennapos probléma – inkább tenni kellene ellene.

Az interjúból az is kiderült, hogy a színész nehezményezte, hogy karakterének történetére, fejlődésének ívére nem sok befolyással lehetett, de mint kijelentette, elsősorban nem ezért mondott nemet a producereknek.

Hírdetés

Disclaimer: Bodniával az elmúlt években volt szerencsém többször is beszélgetni, egyszer sem említette, hogy az antiszemitizmus miatt szállt volna ki a sorozatból. 2014-ben azt mondta, hogy

Martin azért nem szerepel a harmadik évadban, mert börtönben van. A második évad végén ugyanis megölt egy embert. Ez nem az a sorozat, amiben ilyen tetteknek nincs következménye. Martinnak szembe kell néznie azzal ami tett, és ez így van rendjén. Szóval a pletyka nem igaz, nem dobtam vissza a forgatókönyveket, többek között azért sem, mert nem is láttam még egyet sem.” (Index)

Bizony, engem már régen borzadállyal tölt el a kínzó svéd antiszemitizmus. Egyszer, ha lesz egy kis idejük, próbálják elképzelni a Svédországban dúló, pokoli antiszemitizmust.

Aztán, ha ezt elképzelték, és nem őrültek bele, akkor képzeljenek el egy hülyét, aki meg van róla győződve, hogy zsidónak lenni foglalkozás.

Na, melyiket volt könnyebb elképzelni?


Forrás:badog.blogstar.hu
Tovább a cikkre »