Hidegfront kavarja meg az időjárást délután

Hidegfront kavarja meg az időjárást délután

Első- és másodfokú figyelmeztetést adott ki csütörtökre az ország egy részére az Országos Meteorológiai Szolgálat.

(Forrás: Országos Meteorológiai Szolgálat honlapja)

A nap első felében csak kevés fátyol- és gomolyfelhő lesz az égen, majd délután északnyugat felől erősen megnövekszik a felhőzet, és egyre többfelé várható zápor, zivatar, melyeket helyenként felhőszakadás kísérhet.

Azt írták: ezek a zivatarok az Észak-Dunántúlon rendszerbe szerveződhetnek.

A zivatarrendszer várhatóan fokozatosan gyengülve halad keleti, délkeleti irányba. Az esti órákra a zivatarok erejükből veszítve átterjednek a Dél-Dunántúlra, a főváros térségére, illetve az ország középső harmadára is.

A hevesebb cellákhoz – kiemelten az Észak-Dunántúlon – viharos (néhol akár 90 kilométer/óra feletti) szél, jégeső, kisebb eséllyel felhőszakadás társulhat.

Hírdetés

Csütörtökről péntekre virradó éjszaka kisebb számban a keleti, északkeleti országrészben is előfordulhatnak még zivatarok – ismertették.

Zivatarveszély miatt Győr-Moson-Sopron és Vas megyére másodfokú figyelmeztetést is kiadtak.

(Forrás: Országos Meteorológiai Szolgálat honlapja)

Szintén a zivatarok veszélye miatt Budapestre, Pest, Baranya, Bács-Kiskun, Borsod-Abaúj-Zemplén, Fejér, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom, Nógrád, Somogy, Tolna, Veszprém és Zala megyére elsőfokú figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat.

Továbbá Győr-Moson-Sopron, Vas és Veszprém megyében a felhőszakadás veszélye miatt is elsőfokú figyelmeztetés van érvényben.

Az előrejelzés szerint a hőmérséklet délután 27 és 32, késő este 18 és 25 Celsius-fok között alakul. Pénteken a hajnali 13-19 fokról délutánra 24 és 29 fok közé emelkedik a hőmérséklet.

A jövő hét elején helyenként már 35 fokot is mérhetnek.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »